2013. március 28., 13. szám, évfolyam

A permetszerek keverhetősége

Növényvédelmi tanácsok

Gyakran előfordul, hogy a termelő egy csapással több legyet szeretne ütni, avagy egy permetezéssel több kártevő vagy betegség ellen védekezni. A permetkeverési kísérlet gyakran nem jár a várt eredménnyel, vagy rosszabbik esetben még fitotoxikus hatása is lehet. Ilyenkor dühöng a gazda, hogy a drága szer használata ellenére mégis elvitte a varasodás az almát, vagy a tafrinás levélfodrosodás a barackot. Ritkán, de előfordult már az is, hogy valaki gombaölő szerrel próbált almamolyt irtani, vagy kétszikű gyomirtóval szeretett volna megszabadulni a taracktól (ami köztudottan fűféle, tehát egyszikű), a hatástalanság tényleges oka pedig gyakran a hibás permetkeverésből eredt.

A termelőnek valójában egy keverési táblázatra lenne szüksége. Egy ilyen táblázat kidolgozása a vegyszergyártók vagy a hatóság feladata lenne, de a dolog mégsem olyan egyszerű. Gondoljunk csak bele, még ha a vegyszert gyártók egyike-másika vállalná is a rendkívül költséges vizsgálatokat, konkurensei termékeiről nem nyilatkozhat. A hatóságnak, azaz az illetékes minisztériumnak kellene tehát kirukkolnia a permetszerek keverhetőségét tartalmazó táblázattal, mert hozzá futnak be, illetve nála összpontosulnak az országban engedélyezett peszticidekkel kapcsolatos adatok. Talán ez lenne a leglogikusabb megoldás, de ezáltal a minisztérium átvállalná a felelősséget a felsorolt szerekért, mely amúgy a gyártót terheli hatástalanság vagy egyéb kár esetén. Mindemellett olyan sok készítményt, növényvédő szert, műtrágyát, hozamfokozó anyagot engedélyeztetnek évente, hogy ezek egymással való keverésének vizsgálata követhetetlen.

Ezért nem marad más hátra, mint egyedül elvégezni a keverési próbákat. Az első lépés a permetezővíz minőségének az ellenőrzése. Nem biztos, hogy a jó ivóvíz permetezésre is megfelelő, mert igaz, hogy szilárd szennyező anyagot nem tartalmaz – ami a szórófejekben dugulást okozhat –, de lehet benne nagy mennyiségű oldott ásványi anyag (kemény víz), ami önmagában is előidézheti számos hatóanyag kicsapódását.

Hogy elég lágy-e a víz, egyszerűen ellenőrizhető: mossunk benne kezet szappannal, ha jól habzik, s a szappant nehéz lemosni, akkor biztos nem kemény a víz. Permetlé készítéséhez általában az esővízhez hasonló lágyságú vizet célszerű használni. Azt a vizet, amelyikben a szappan nem, vagy csak nehezen habzik, általában már olyan kemény víznek tartjuk, amelyet permetezéshez lágyítani kell.

Ha a vizet felszíni vízfolyásból, tóból, patakból nyerjük, vigyázzunk, hogy ne kerüljön bele homok, iszap vagy egyéb szilárd szennyeződés, mert permetezőnket károsíthatja az állandó eltömődés. A víz hőmérséklete is befolyásoló tényező, hiszen közismert, hogy minél hidegebb, annál lassabban oldódnak benne a sók és más anyagok. Ezért ne használjunk 15 fokosnál hidegebb vizet permetlé készítéséhez. A gyakorlati tapasztalatok szerint legkedvezőbb a 18-21 fok közötti tartomány.

A permetlé koncentrációja is lényeges tényező. Minél több készítményt szeretnénk egy lében egyszerre kipermetezni, annál jobban nő a szerek kiválásának esélye. A nagyobb töménység ugyanis jelentősen növeli az oldott és lebegő szilárd részecskék kedvezőtlen egymásra hatásának kockázatát. Általánosan kialakult nézet szerint a permetlé töménysége a 4-5%-ot ne haladja meg. Ezek azok a keverésre vonatkozó fontosabb tulajdonságok, amelyeket magunk is képesek vagyunk befolyásolni, a többi keverhetőséget meghatározó tulajdonság ugyanis a gyártáskor, a formuláció segédanyagainak megválasztása során dől el.

Egyedül is kísérletezhetünk

A keverési próbához készítsük elő azokat a szereket, amelyekkel permetezni fogunk. Szükség lesz legalább három darab befőttesüvegre, lehetőleg egyliteresnél ne legyenek kisebbek, és persze később másra ne használjuk őket. Az egyikbe mérjünk bele néhány milliliter szert fecskendővel, és utána hígítsuk olyan töménységűre, amilyennel permetezni szeretnénk – ezt a szer címkéjéről már korábban leolvastuk. Ebből azután öntsünk át 1-2 dl-t a másik üvegbe, a maradékot öntsük a permetlékészítő tartályunkba, majd az üveget mossuk ki. Kezdjük újra az eljárást egy másik folyékony készítménnyel. A por alakú szerekből (WP) először törzsszuszpenziót kell készíteni. Ez úgy történik, hogy a harmadik üvegbe bemérünk 2-3 dkg-ot, majd ehhez annyi vizet adunk, hogy sűrű, majdnem pépszerű masszát kapjunk. Csomómentesre keverjük, ezután tovább hígíthatjuk az előírt koncentrációra. Utána ebből is teszünk abba az üvegbe, melyben a keverési próbát végezzük.

Általános szabályként elfogadhatjuk, hogy három, de maximum négy készítménynél többet egy menetben ne juttassunk ki, mert ilyenkor már szinte biztos, hogy hatáscsökkenéssel kell számolnunk.

A keverési próbára szánt szereket keverjük jól össze, és ha nem kezdődik a kicsapódás, vagy nem tapasztalunk túrószerű kiválást, már reménykedhetünk. Várjunk azonban egy órát, és ha ekkor sem következik be jelentős ülepedés vagy réteges szétválás, úgy kompatibilisnek, vagyis egymással keverhetőnek tekinthetjük a szereket.

Növényvédelmi permetezéssel egy menetben szilárd, tehát só formában kapható levéltrágyát ne juttassunk ki! Ezek a készítmények a vízben történő beoldásukkor keménnyé teszik a vizet, ami, ha látható kicsapódással nem is jár, hatáscsökkenést okoz. Használhatunk folyékony levéltrágyát, ha ebben a tápelemek kelatizált formában (szerves kötésben) vannak. Erre vonatkozóan a címkén minden esetben találunk utalást.

Az egy menetben kijuttatott készítmények számát úgy csökkenthetjük legkönnyebben, ha lehetőség szerint gyári kombinációkat alkalmazunk. A gyári kombináció más szerrel történő kezelés esetén – független attól, hogy hány hatóanyagot tartalmaz – keverési szempontból egy szernek számít. Ilyenformán akár már két készítmény használatával is egy menetben védekezhetünk három-négy gombabetegség és több rovarkártevő ellen is úgy, hogy közben növényünknek fejlődésserkentő adalékot is adunk.

Milyen növényvédőszer-formák keverhetők egymással

Az újabb szerformák kidolgozása csökkentette a keverhetőség kedvezőtlen következményeinek a kockázatát. A felhasználóbarát szerformák megjelenésével napjainkra a keverhetőség kérdéskörében is sok változásnak lehettünk a tanúi. A modern szerformák ugyanis gyakran olyannyira másként viselkednek a permetlében, hogy a klasszikusnak számító keverhetőségi szabályok ilyenkor érvényüket veszíthetik. Csak egy példa a legismertebb általános keverhetőségi szabály átértékelődésére. A keverhetőség egyik aranyszabályaként számon tartott tétele úgy hangzik, hogy a réztartalmú, valamint nehézfémsókból készült permetezőszerek más készítményekkel nem keverhetők. Ennek a szabálynak az igazságáról sokan és sokszor meggyőződhettek, különösen akkor, ha az ilyen permetezőszerekből készített kombinációkat hosszabb ideig állni hagyták a tartályban. Ilyen esetekben a gyakori szórófejdugulások bosszúságai kíméletlenül figyelmeztették a gazdákat ezekre a tudnivalókra. A korszerű szerformák kidolgozásának és kereskedelmi forgalomba kerülésének eredményeként viszont néhány réztartalmú szer mégis felzárkózhatott a jobban keverhető készítmények sorába. Így a WDG vagy WG jelű, azaz a vízben azonnal oldódó mikrogranulátum formájú réz-hidroxidok esetében például a fentebb említett aranyszabály előírásain is túllépett a formulációk gyártmányfejlesztése. A gyakorlati tapasztalatok tanúsága szerint ugyanis az ezekkel a készítményekkel végzett keverési próbák sem csapadékképződést, sem gyors kiülepedést nem mutattak, azaz a permetlében semmilyen szabad szemmel látható elváltozás nem volt észlelhető.

Biológiai kompatibilitás

Van azonban a keverhetőségnek – szakmai szóval a kompatibilitásnak – egy sokkal nehezebben figyelemmel kísérhető tulajdonsága is, amit az ilyen keverési próbákkal sem tudunk ránézéssel megállapítani. Ezt a kutatók biológiai kompatibilitásnak nevezik, ami azt jelenti, hogy a szakemberek a készítmények összeférhetőségét a biológiai hatékonyság értékelésének szempontjából vizsgálják. Sok esetben ugyanis a kombinált permetlében semmilyen változást nem észlelünk, látszólag minden rendben van, mégis egészen más eredményre jutunk a kezelés után, mint azt a felhasználási útmutató alapján vártuk. Esetenként elmarad a hatás, máskor meg perzselési tünetekkel találkozunk, vagy éppen olyan többlethatásra figyelhetünk fel, amelyre nem is számítottunk a termék címkeszövegének tanulmányozása alapján. Ilyenformán tehát a permetezőszerek keverhetőségét két nagy csoportra lehet osztani: biológiai összeférhetőségre és fizikai-kémiai keverhetőségre. Az első csoportba sorolt kombinációknál szabad szemmel nem láthatók az esetleges elváltozások, míg a másodikban többnyire jól látható csapadékkiválás formájában észlelhetők a kombináció következményei. Ez utóbbival részletesebben most nem érdemes foglalkozni, hiszen az ilyen tünetek egyértelműen jelzik az összeférhetetlenséget, amely nagy valószínűséggel együtt jár a permetezőszerek hatékonyságának valamilyen mértékű változásával, nem is említve a szórófejdugulásokkal járó kellemetlenségeket. A biológiai kompatibilitás mérése és értékelése viszont sokkal összetettebb, bonyolultabb feladat. Itt nem láthatók a permetlében az elváltozások, a kombinációk eredményét szinte csak a gyakorlati próbák, biológiai tesztek alapján lehet megismerni. Ráadásul a különböző hatóanyagok és segédanyagok előre nem mindig kiszámítható reakciói következtében a biológiai hatás is széles skálán változhat. Három különböző csoportba sorolhatjuk az összekevert hatóanyagok egymásra hatásának eredményét, amelyet a jobb szemléltetés érdekében számszerűsítve az alábbiakban foglalhatunk össze: Additív hatás esetében a két hatóanyag hatása összegződik, azaz a számszerűsített példa szerint 1 + 1 = 2. A gyakorlatban ez azt jelenti például, hogy egy lisztharmat és egy peronoszpóra ellen alkalmas szer összekeverésével mindkét kórokozó ellen védelmet biztosító permetlé-kombinációt készíthetünk. Antagonisztikus hatás esetén viszont a két hatóanyag lerontja egymás hatékonyságát, a várt eredmény elmarad, azaz ekkor a számszerűség szerint 1 + 1 = 0. A fenti példánál maradva az ilyen permetlé-kombináció sem a lisztharmat, sem a peronoszpóra kórokozói ellen nem nyújt védelmet. Szinergista hatásról pedig akkor beszélünk, ha a bekevert két hatóanyag hatása kiszélesedik, azaz a számszerűsítés példáján bemutatva 1 + 1 = 3. A példaként vett kombináció hatása ilyen esetben a lisztharmat és peronoszpóra elleni védelem biztosításán túl a szürkepenész kórokozóira is kiterjed. Természetesen a fenti sémáknál a gyakorlat sokkal árnyaltabb képet mutat. Sokszor csak az egyik szer hatása marad el, vagy éppen csak valamilyen mértékű hatáscsökkenést okoz, amely viszont egyes kártevők vagy kórokozók esetében az alkalmazott szerekkel szembeni ellenállóság (tolerancia, rezisztencia) kialakulásának is előidézője lehet. A különböző permettrágyák és növénytápláló adalékok növényvédő szerekkel történő kombinálási lehetősége mellett is sok érvet lehet felsorakoztatni, kezdve a gazdaságosság szempontjaitól a növény kémiai stresszének enyhítéséig. A jobb táperőben lévő, kiegyensúlyozottabb tápanyagellátásban részesülő növények a kórokozókkal szemben is jobban ellenállnak és a kémiai beavatkozásokat, így a permetezéseket is jobban tűrik. A gyártó cégek mégis egyre kevesebb figyelmet fordítanak termékeik keverhetőségének elemzésére és értékelésére. Ennek egyik okát abban kell keresnünk, hogy a keverhetőségi vizsgálatok költségét olyan mértékben növeli a számításba vehető szerek számának emelkedése és a gyors ütemben változó növényvédőszer-kínálat, hogy ezek a ráfordítások nem térülnek meg a termékek árában. A fent vázolt kombinációk lehetséges következményeinek elemzése, és a termékek egyre gyorsuló piaci elavulása tehát együttesen olyan gazdaságossági korlátot állított a gyártók elé, amely egyben magyarázata is lehet annak, hogy napjainkban miért nincsenek közkézen forgó keverhetőségi táblázatok.

Amire permetezéskor érdemes odafigyelni

A keverési sorrend aranyszabályai: először a por alakú, majd a folyadék és végül a permettrágyák kerüljenek a permetlétartályba. Por, vagyis a WP jelzésű formák esetében ne mulasszuk el a törzsoldat készítését sem. Csak emlékeztetőül, a kimért porhoz kevés vizet öntünk, és elkeverve rövid ideig állni hagyjuk. Ezt nevezik duzzasztásnak, valójában ez a törzsoldat, amelyet majd az előírt koncentrációra hígítunk.

A különböző szerformák keverhetőségéről általánosságban elmondható, hogy az azonos típusú formulációk, vagyis szerformák nagyobb valószínűséggel kompatibilisek. Ennek oka, hogy az azonos szerformákban általában hasonló kémiai felépítésű adalékokat, oldókat használnak. Ha valamilyen más tulajdonságban, pl. a permetlé pH-jában nagy a különbség, pontosabban az egyik inkább savas, a másik inkább lúgos, akkor az azonos szerformák esetében is lehet összeférhetetlenség. Ugyanakkor a különböző formulációk is lehetnek kompatibilisek, pl. legtöbb esetben a WP (nedvesíthető por), a WDG (vízoldható granulátum), vagy a folyékony SC (szuszpenzió) permetezőszerek keverhetők, mivel annyiban „rokonok”, hogy a hatóanyag finom, szilárd szemcse formájában van jelen. Az úgyszintén folyékony EC (emulziókoncentrátum) készítmények viszont annyiban mások, hogy ezekben szerves oldószer a hordozóanyag, és vízzel hígítva emulziócseppek keletkeznek, amelyek pl. egy WP-vel keverve kevésbé tudnak stabilak maradni. A legkényesebb szerforma a szuszpoemulzió (SE jelű), amely önmagában is egy bonyolultabb kémiai rendszer, s ennek megfelelően a stabilitását könnyebb felborítani egy másik típusú készítmény hozzáadásával. A fentiekből következik, ha van választási lehetőségünk, használjunk azonos szerformákat a keveréshez. Gyakorlati tapasztalat az is, hogy ha külön-külön hígítjuk a szereket (a permetezésre szánt víz felével az egyiket, felével a másikat), és utána keverjük össze a permetleveket, némileg növeljük a kompatibilitás esélyét.

Összeállította: BBM

Osztályzat: