Szinte minden év kezdetekor a politikusok abban versengenek, ki tudja jobban elkápráztatni az egyszerű választópolgárt szebbnél szebb jövőképpel, olyan ígéretekkel, amelyeknek vagy van, vagy nincs megalapozottsága, de szépen hangzanak. Mindehhez „befogadó” is kell, és egyre többen készpénznek is veszik a politikával foglalkozók ígéreteit, ha másért nem, mert olyan jó ezeket hallani. Mindez jellemző Szerbiára is: a múlt év végén döntést hoztak arról, melyik vidék, sőt melyik település mekkora – rendkívüli – támogatást kap az ország költségvetéséből. Azt akkor senki nem tudta megmondani, hogy ezek az összegek mikor érkeznek majd meg.

Pont karácsony napján örvendeztették meg a vajdasági magyarokat – ha nem is mindent, hanem csak három községet, Topolyát Zentát és Magyarkanizsát –: meglett a rendkívüli, költségvetési tartalékokból érkező támogatásnak ha nem is az összege, de az ígérete. Az örömhírt Pásztor Bálint jelentette be a Facebook-profilján.

Vettem a bátorságot, és a három napon át csöpögtetett információkat egy egésszé szerkesztettem.

Mit valósítunk meg az 1,2 millió euróból?

„Január 4-től három egymást követő napon, 11 órakor részletesen bemutatom, miként hasznosul majd a közbenjárásomra a tavaly december 26-án elnyert 140 millió dinár (1,2 millió euró) támogatás, amelyet az országos költségvetési tartalékból Topolya, Zenta és Magyarkanizsa önkormányzatai saját fejlesztési projektjeik megvalósítására fordíthatnak.” 

(Január 4.) „Topolya ebből 70 millió dinárt (körülbelül 600 ezer euró) kapott. 30 milliót a készülő kollégium és adminisztrációs központ berendezésére, 40 milliót pedig (15–25 arányban), Pacsér és Bácskossuthfalva vízvezeték-hálózatának részleges felújítására fordítanak.”

(Január 5.) „Ahogyan Szabadkán, úgy Zentán is kiemelkedő építészet örökségünk a Városháza. Ezt erősíti az az 50 millió dinár (kb. 430 ezer euró), amelyet a köztársasági költségvetési tartalékból fordítunk a Városháza tornyának és a Zentai csata Emlékkilátónak a megújítására, homlokzatfelújítással, nyílászárócserével és tartalmi-digitalizációs fejlesztésekkel.”

(Január 6.) „Az autóbusz közlekedés fenntartására Szabadka és Magyarkanizsa és a falvak között a magyarkanizsai önkormányzat 20 millió dinár (kb. 170 ezer euró) támogatást kapott. A biztonságos és kényelmes tömegközlekedés nem kiváltság, hanem alapfeltétel, ezért oldottuk meg ezt a problémát.”

Zavarban vagyok, ugyanis számomra mindez inkább „öntömjénezés”, mint valós eredmény, valahogyan nem tudom másként értelmezni a „közbenjárásomra” szócskát, ugyanis a szerbiai jogrend alapján az önkormányzat által használt épületek fenn- és karbantartása, valamint a tömegközlekedés megszervezése az önkormányzatok törvénnyel megállapított alapfeladatai, azaz azoknak a végzésére a rendes költségvetés terhére kellene biztosítani az anyagiakat az önkormányzatok számára. Miért is kell bárki „közbenjárása”, hogy az alapfeladatok végzésére járó összegeket rendkívüli támogatásból biztosítsák? Számomra már ez beismerés, hogy a költségvetés eszközeit már régen elköltötték, most pedig megígérték nekik, a tartalékokból – ha azokba valahonnan pénz kerül –, meglehet, megkapják a támogatást.

Kilóg a sorból a Topolyának juttatott pénzösszeg, amely a rendkívüli támogatás 50 százaléka. Arra talán az ott lakók tudnának válaszolni, hogy miként alakult át a tervezett – de soha be nem fejezett – szállodafelújítás kollégiummá és adminisztrációs központtá? Ennek ismeretében még arra is rájöhetnénk, miért jut Pacséron és Bácskossuthfalván csak holmi vízvezeték-felújításokra.

Negatív értelemben is van, ami „kilóg” a sorból, mégpedig Magyarkanizsa önkormányzata: a kb. 170 000 az 1,2 millió eurónak picivel több mint 14 százaléka. Egyértelmű, hogy ez az összeg az obrenovaci Trans-Jug számlájára fog kerülni. Ez az a vállalat, amelyik Szabadka önkormányzatával kötött megállapodást utasszállításról – és ebben a megállapodásban nem szerepel Magyarkanizsa község. Nem állítom, hogy létezik valamilyen „visszaosztás”, de engedjék meg, hogy legalább feltételezzem: nálunk sem idegen a „csurran-csöppen szindróma”.

Ez a cég 1993. február 23-án jött létre, azaz akkor, amikor még nagyban tartottak a legújabb Balkán-háborúk. Megalakulásakor családi vállalkozás volt, majd évről évre robbanásszerűen fejlődött. Sehol sem található a nyoma annak, hogyan sikerült elérni ezt a fejlődést a polgárháború idején! A cég múltja ismeretlen, a gyarapodása „megállíthatatlan”. Szabadka csak „kis falat” számára, mert már Belgrádot is „bevette”.

Reméljük, hogy az ígéretek pénzzé válnak, mert mégiscsak a remény hal meg utoljára!

BALLA Lajos