Töredelmesen bevallom, a címben szereplő mondatot egy polgári csoportosulás közösségi oldalán megjelent bejegyzés éléről oroztam el. Ezt a bejegyzést egy magát nem formális polgári csoportként meghatározó, de voltaképpen kristálytisztán azonosítható politikai párt nem különben kristálytisztán azonosítható, de leplezni próbált szerveződésének valamelyik vezetője fogalmazta meg. Meg kell hagyni, a „minek is nevezzelek” csoport kellő időben, egy „jó ügy” érdekében, de pontosan kirajzolt politikai háttérszándékkal, ennek elhallgatása mellett jelentős tömeget sorakoztatott maga mögé, amit a jóhiszemű támogatók jó része még mindig nem ismert fel.

A mostani közleményt is azzal az eltökélt szándékkal hozták nyilvánosságra, hogy látszólag független szerveződésként szigorúan felszólítsák a közelgő vagy inkább a már dúló választási kampány résztvevőit, kíméljék meg áldásosnak hitt kampánymunkájuktól az iskolákat, ezzel együtt és mindenekelőtt a gyermekeket – ami végtelenül nemes, törvénytisztelő és megbecsülendő gesztus (lehetne), ha és amennyiben mindenki, beleértve magukat a megfogalmazókat is, tartaná magát hozzá. Olybá tűnik viszont, hogy a mondat egy részét („rajtunk kívül mindenkinek”) szintén elhallgatták.

Kisajátítás mindenáron

Nehezen hihető, hogy a kezek távol tartása sikerülni fog, hiszen a fent említett „nem formális polgári csoport” közleménye voltaképpen a létrehozó párt álláspontját visszhangozta egy másik párt képviselőjével folyó vitában, miközben pro és kontra igen komoly hangsúlyt kapott a támogató párt és egy érintett iskola „szoros kapcsolata”, amelynek következményeit a közösségben nem kevesen jelentős diszkriminációként élik meg a többi intézmény és diákjai hátrányára. Állítás és tagadás antagonizmusában pedig mindig ott bujkál valahol a tényszerűség.

Mondom, a valódi kampány még csak most indult, ám az iskolák iránti „érdeklődés” régebb óta „erőteljes” mind a nyilatkozatokban, mind a politika képviselőinek egyre gyakoribb jelenlétében, mind pedig olyan akciókban, melyek a jogszerűség, az erkölcs és tisztesség kérdésében nem mindig állnak szilárdan.

A politikai nyilatkozatokat általában egyfajta kisajátítási igyekezet jellemzi, főként az eredményekben vélt „saját érdemek” terén. A közösségi médiában olyan párközlemények jelennek meg, amelyek többes szám első személyben szólnak arról, hogy pl. egyik vagy másik intézményben költségvetési eszközökből (tehát az adófizetők pénzéből) valamilyen felújítás vagy más, kisebb-nagyobb beruházás történt.  „Felújítottuk, megmentettük, fejlesztjük stb.”– írja nem kis szerénytelenséggel a pártközleményekben, miközben a szükséges pénzt nem a pártkasszából vették elő, hanem mi, mindannyian, adófizetők adtuk hozzá. Nem mintha vitatni szeretnénk a lobbizás fontosságát, ám bármilyen sikeres is, nem jogosít fel senkit arra, hogy kisajátítsa magának az eredményt, hacsak nem akarja tudatosan megtéveszteni a közvéleményt. Gyermekeink, iskoláink mindenki számára érzékeny területek, ezért nem válhatnak sem a kisajátítás, sem a megtévesztés eszközévé.

Sutba vágott jogszerűség

De nem válhatnak a nómenklatúrák gyakorlóterévé sem, bármekkora befolyást igyekszik is bármelyik opció szerezni magának. A választások előtti időszak azért is izgalmas, mert ilyenkor nyilvánosságra kerülnek olyan dolgok, amelyekre a mindennapi életben az átlagember tán oda sem figyel. A közösségi médiában megjelenő némely szövegek konkrét (nevekkel, adatokkal alátámasztott) tényeket közölnek a közélet (sajnos a kisebbségit is beleértve) lassan teljes körű kisajátításáról – különös figyelemmel a diákokra, a fiatalokra, egyetemistákra.

A hatalom igézetében élő politika simán sutba vágja, vagy adok-veszek tárgyává teszi a jogszerűséget, olykor éppen a diákok, az iskolák rovására. A tanulókért folyó ádáz küzdelemben a politikum hathatósan asszisztál ahhoz, hogy egyik vagy másik intézmény kárára (vagy akár létérdekeinek veszélyeztetésével) tanulókat szipkázzanak el az általuk preferált számára, ehhez külön anyagiakat, logisztikát, más intézmények és gyermekek számára hozzáférhetetlen feltételeket (ingyenes szállítás, étkeztetés, tanszercsomag, külön programok stb.) is készek biztosítani. Természetesen közpénzből, ami súlyosan sérti az egyenlő bánásmódra való jog megannyi elemét.

A gyermekeken át a hatalomig

A hatalomra törekvő pártok egyre erőteljesebben jelen vannak az intézmények életében, irányításában is, ami súlyosan sérti a hatályos jogot, de az intézményi autonómiát is. A közoktatási alaptörvény kifejezetten tiltja, hogy az iskolákban párttevékenységet folytassanak vagy ilyenre az iskola helyiségeit igénybe vegyék. Nehezen hihető, hogy ha egy párt akár sajtótájékoztatót, akár szórakoztatónak mondott vagy bármilyen más rendezvényt szervez egy iskolában, ezzel nem sérti meg a hatályos jogot. Még akkor is, ha igyekszik álcázni.

Ehhez a mostani kampány hosszú távú feltételeket igyekszik teremteni.

A kizárólagos hatalomra nyíltan törekvő jelenlegi uralkodó párt egymás után hozza nyilvánosságra különböző szintű listáit. Az óbecsei listán például a párt „fennhatósága” alá sorolt iskolákból három igazgató és további tanárok neve szerepel, de ott vannak (immár vezető) státusban a korábban „kiemelt” tanügyes káderek is.

Úgy látszik, komolyan gondolják, hogy a hatalomhoz a gyermeken át (is) vezet(het) az út, hiszen a SZHP választási szlogenje nyíltan kimondja: „AV – Za našu decu! – AV – Gyermekeinkért!“ Ebben tanügyes elvbarátaik feltétlen támogatására is építenek. Cvijetin Milivojević politikai elemző a Danas napilapban úgy értékelte, ez a jelmondat „illetlen játék a szülői érzelmekkel”, olyannyira, hogy hangosan kiált a joggal és gyermekvédelemmel foglalkozó szervezetek erőteljes reagálásáért. Egyelőre süket füleknek.

BERETKA Ferenc