Az ember egyszerűen nem győzte kapkodni a fejét. Miniszterek egymást és a miniszterelnököt túllicitálva szanaszét posztolták a Facebookot a múlt hét elején arról, hogy immár hatodik alkalommal tartanak magyar–szerb kormányzati csúcstalálkozót. Budapestre sereglett a szerb kormány jelentős része, tárcavezetők találtak egymásra, a magyar főváros hídjain szerb zászlók lobogtak – határozottan jelentős diplomáciai esemény jellege volt a dolognak.

Orbán Viktor kormányfő hivatalos látogatáson fogadta szerb hivatali kollégáját, Ana Brnabićot és kormányzati delegációját Budapesten, a hatodik magyar–szerb kormányzati csúcstalálkozón. A program szeptember 7-én, kedden este munkavacsorával kezdődött, majd szerdán először a kormányfők és a szakminiszterek külön-külön, majd együttesen, plenáris ülésen tárgyaltak. A találkozó témái között a kiemelkedően jó gazdasági és politikai kapcsolatok aktuális kérdései, a két ország, valamint a térségünk előtt álló kihívások szerepeltek, illetve aláírtak több kormányközi megállapodást.

Szerdán Orbán Viktor már sajtótájékoztatón jelentette be: ha lesz újabb migránshullám, akkor azt Szerbia és Magyarország közös erővel meg fogja állítani, megvédi Európát és Németországot. „Magyarország azért is elkötelezett ezer százalékig Szerbia európai uniós tagsága mellett, mert enélkül Európa belső részeinek biztonsága sem garantálható” – hangsúlyozta Orbán.

„Védjük Szerbiát, védjük Magyarországot, védjük magunkat, de mindannyian tudjuk, hogy ezek a migránsok nem Szerbiában, és nem Magyarországon akarnak élni, ezek Németországba igyekeznek, ezért, amikor most megvédjük magunkat, mint oly sokszor a történelem során, egyben Európát, elsősorban Németországot is védjük” – fogalmazott, majd rögtön azt is hozzátette: nagy kérdés, hogy Németország egyáltalán akarja-e, hogy megállítsák a menekülteket, vagy ismét humanitárius folyosót akar nyitni. Tehát, ha Berlin éppenséggel be is fogadná az esetleges menekülteket, Budapest ezt megakadályozza. Belgrád ebben a kérdésben inkább hallgatott…

A magyar és a szerb kormányfő megállapodást írt alá a baráti kapcsolatokról és a stratégiai partnerségi együttműködésről, amely a gazdaságot állítja a középpontba, illetve a két ország együttműködése területén az összeköttetéseket (a határátkelőhelyeket, a gazdasági kapcsolatokat, a határellenőrzést, az utakat, a vasutat és a hajóközlekedést) állítja középpontba.

Megtudtuk, hogy a híres-hírhedt Budapest–Belgrád vasútvonal 2025-re készül el, s bizonyos, határozottnak tűnő, valójában meglehetősen ködös ígéret arra vonatkozóan is született, hogy „a tompai és a röszkei átkelőhelyek kapacitását radikálisan meg fogják növelni a jövőben; az ehhez szükséges beruházások 2022 végére megvalósulnak”.

Magyarán: egy darabig még maradnak az elviselhetetlen, sokórás várakozások határátkeléskor, és nem, nem hosszabbítják meg a már meglévő kis határátkelők nyitvatartását. Inkább aláírtak még néhány szerződést a fiatal gazdák közötti együttműködésről, a magyar Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a szerb gazdasági tárca közötti együttműködésről, a közös határmenti járőrszolgálatról, a szerb uniós csatlakozáshoz nyújtott magyar szakértői támogatásról, arról, hogy Szerbia és Magyarország beengedi egymás nagykövetségeire a másik fél diplomatáit azokon a helyeken, ahol annak nincs képviselete; így magyar diplomaták dolgoznak már Szerbia zambiai nagykövetségén, s ezt Kongó fogja követni, a szerbek pedig Magyarország máltai és chilei képviseletére delegálják a diplomatáikat.

Mindezek mellett megállapodás született a Budapest–Belgrád szárnyashajóprojektről.

Igen. Szárnyashajóprojektről.

Szijjártó Péter külügyminiszter ezt Facebook-bejegyzésében a következőképpen pontosította: „A két ország és a két főváros közötti eddigi összeköttetéseket kiegészítjük azzal, hogy a Dunán beindítjuk a gyorshajójáratot a jövő esztendő nyaráig Belgrád és Budapest között. Ehhez a szükséges finanszírozást biztosítjuk és gyorshajókat vásárolunk, amely nyomán egy összeköttetés jön létre a Dunán is Belgrád és Budapest között.”

Emellett a miniszter elmondta, hogy már minden előkészítő munkát elvégeztek a Szeged és Szabadka közötti vasútvonal építésével összefüggésben, jövő év nyarától a vonalon „kényelmesen és gyorsan” lehet majd vonattal utazni.

Most komolyan: vonattal nem lehet közlekedni a két ország fővárosa között, autóval esetenként hét-nyolc órás várakozásra kell számítani a határon, a magyar és a szerbiai határ menti városok között egyetlen egy buszjárat üzemel, és most tényleg, tényleg az a legnagyobb gond, hogy az elit elitje számára dunai gyorshajózást tegyenek lehetővé???

Még Szijjártó Péter hivatalos Facebook-oldalának kommentelői is arról írtak, hogy „inkább a Budapest–Belgrád vasúti kapcsolatokat kellene helyreállítani, aztán kellene, hogy jöjjön a hajókázás”, hiszen „jelenleg Budapestről egyetlen átszállásos lehetőség van eljutni Szerbiába, azon belül is csak Szabadkára”, de Újvidékre, Belgrádba már nem. „Nem ártana, ha Szegedről el lehetne jutni a szomszéd ország fővárosába, egy Schwechat reptéri transzfer, berlini átszállással belgrádi reptér kerülő nélkül” – írta egy posztoló és igazat kell adnunk neki.

Örülünk, valóban örülünk, hogy az anyaországunk és a szülőhazánk kormányának kapcsolatai soha nem látott magasságokban vannak, örülünk, hogy rengeteg magyar cég jön Szerbiába. Tényleg. De egyszerűen nem látjuk, hogy a vajdasági átlagmagyarnak milyen haszna származik ezekből a kapcsolatokból. Örülünk, hogy magyar diplomaták dolgoznak már Szerbia zambiai nagykövetségén, biztosan van ennek is gyakorlati haszna. De jobban örülnénk néhány Szeged–Zenta–Óbecse–Újvidék vagy Szeged–Szabadka–Topolya–Újvidék buszvonalnak, annak, ha a már meglévő határátkelők nyitvatartását hosszabbítanák meg, hogy könnyebben, gyorsabban juthassunk át az egyik országból a másikba akár egy koncert, egy színházi előadás megtekintése, urambocsá, egy bevásárlás elvégzése vagy csak egy jó ebéd elfogyasztása reményében. Ezek az új beruházástervek grandiózusak, szépek, drágák – és egyfelől sokáig tartanak, másfelől nem fogják megkönnyíteni a kanizsai polgárnak, hogy eljusson a szegedi munkahelyére.

Jó lenne, ha a döntéshozók az átlagpolgárra, az ő szükségleteikre is gondolnának. Különben könnyen megeshet, hogy mire a grandiózus tervek megvalósulnak, már nem lesz, aki igénybe vegye azokat…

KOCSÁNYOS Pálma