Harmadszor szavazhat a magyarországi választásokon a határon túli/külhoni (esetünkben: vajdasági) magyar. Harmadszor adhatja le voksát levélben, aki élni akar a szavazati jogával, a számára kedves mezőbe húzott x-szel mondhatja el a véleményét arról, hogy kit szeretne a következő négy évben Magyarország élén látni.

Harmadszor van erre módja – azonban az, ahogyan a vajdasági magyarok viszonyulnak ehhez a jogukhoz, nem kevés kérdést vet fel.

A múlt hét elején, március 14-én jelent meg az első olyan beszámoló a Szabad Magyar Szó honlapján, amely arról tudósított: egy bácskai falucskában „önmagukat VMSZ-aktivistáknak nevezők” jelentek meg, „hónuk alatt nagy köteg borítékkal, és elkezdtek házalni”. A portál szerzője szerint „a szöveg rövid volt és lényegre törő: megérkeztek a szavazócédulákat tartalmazó borítékok, át szeretné adni, de ha igénylik, még segítséget is nyújthat azok kitöltéséhez”.

A cikk megjelenése nagyon sok reakciót váltott ki. Kiderült, hogy nem egyedi esetről van szó, nem csak a bácskai falucskában aktívak az aktivisták, illetve az is, hogy nem teljesen egyértelmű, ki az, akihez „házhoz viszik” a választási levélcsomagot, és ki az, akinek szavazócéduláját a posta kénye-kedvére bízták Azok, Akik Döntöttek.

Több cikk is született a témában, vajdasági magyar politikai pártok is megnyilvánultak, sőt, a helyzet egy idő után odáig fokozódott, hogy még Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is nyilatkozott az ügyben.

De ne szaladjunk ennyire előre. Először tisztázzunk néhány alapvetést.

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) közleménye szerint „a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar választópolgárok levélben adhatják le szavazatukat az országgyűlési képviselők 2022. április 3. napjára kitűzött általános választásán és az azzal azonos napon megtartásra kerülő országos népszavazásokon”, s azt is tudatja: az NVI „a magyarországi lakcímmel nem rendelkező regisztrált magyar választópolgárnak arra a címre küldi meg a szavazási levélcsomagot, amelyet a választópolgár a regisztrációs kérelemben megjelölt”. A polgár a szavazási levélcsomagot kérheti postai kézbesítéssel, vagy kérheti a személyes átvételt is – utóbbi esetben a meghatározott nagykövetségek, konzulátusok, illetve egyes kijelölt, határ menti települések, valamint az egyéni választókerületi székhelyek lehetnek azok a helyszínek, ahol a jogosult átveheti a szavazócéduláját és az ahhoz mellékelt dokumentációt.

Az NVI a továbbiakban meghatározza, hogy „a szavazási levélcsomag személyes átvétele során a választópolgár érvényes fényképes igazolvánnyal köteles igazolni a személyazonosságát”. Sőt: „Amennyiben a nem magyar hatóságok által kiállított igazolványon és az átvételi jegyzéken szereplő személyes adatok eltérnek, úgy az eltérés tisztázása érdekében további dokumentumok (pl. lakcímkártya) bemutatása válhat szükségessé. A szavazási levélcsomag kizárólag a jegyzéken szereplő választópolgárnak személyesen adható át, meghatalmazottnak nem.”

Ez a szabály. Amit törvény ír elő.

Ehhez képest mi történik Vajdaságban? Aktivistákként bemutatkozó emberek csengetnek, kopognak be magánszemélyekhez, mondván, hogy hozták a szavazócédulát, amit aztán át is adnak a háziaknak, felajánlják, hogy segítenek kitölteni, vagy „hogy ne tartsák fel”, „gyorsan kitöltik helyette”, jobb esetben csak jelzik, hogy hova várják vissza a kitöltött szavazócédulát. Ami az esetek egy részében a település CHM-irodája, rosszabb esetben kollégium (???), még rosszabb esetben a VMSZ helyi irodája.

És akkor most tisztázzunk valamit: a választáson a választásra jogosult személy szavazhat. Ezt a szavazást megelőzően a szavazóhelyeken ellenőrzik a személyi igazolvány bemutatásával. A szavazópolgár csak ezt követően kapja meg a szavazócédulát, amit annak kitöltése után az urnába dob.

És ha valaki odaáll a szavazóbizottság elé, hogy akkor ő még két cédulát elvinne, mert a nagyszülei nehezen mozdulnak ki otthonról, de mindjárt visszahozza a szavazatokat, biztos lehet benne, hogy körberöhögik.

Miért gondolja bárki, hogy a határon túli magyarok szavazata kevesebbet ér? Miért gondolja bárki, hogy a határon túli magyar nem képes kitölteni a szavazócédulát egyedül? Miért kellene neki ehhez bárkinek a segítsége?

Tegyük fel, hogy a „jóindulatú aktivista” csak a kísérődokumentációt „segít” kitölteni. Lenne benne logika, vannak buktatói a dolognak, a legutóbbi választáson a voksok tizenöt százaléka volt érvénytelen a rosszul kitöltött kísérődokumentumok miatt. Ha az „aktivista” (vagy a mögötte álló szervezet – elvégre az „aktivista” valakinek az aktivistája, nemcsak úgy, a vakvilágba „aktivista”) ezt valóban fontosnak tartja, akkor készít kisfilmeket, plakátokat, szórólapokat, ahol bemutatja a kitöltés helyes módját – és békén hagyja a szavazópolgárt a cédulájával egyetemben.

De itt nem ez történik. Itt bizony a vajdasági magyarok kiskorúsítása zajlik.

A Szabad Magyar Szó tényfeltáró munkájának köszönhetően az már felsejlik, hogy a Szerbiai Posta valamilyen megállapodást kötött a CHM-irodákkal a szavazási levélcsomagok kézbesítéséről – arra azonban nem kaptunk választ, hogy mi alapján dől el, kinek kézbesít a CHM, és kinek a posta. Ki válogatja szét, és milyen kritériumok alapján? Arra sem derült fény, hogyan kerülnek a CHM-irodáktól a VMSZ-aktivistákként bemutatkozó emberek kezébe a levelek. És arra sem, hogy miért nem bízzák a polgárokra a szavazócédulák célba juttatását, miért kérik (olykor követelik!), hogy a szavazó nekik adja át a borítékot? Amikor ingyen lehet postán visszaküldeni Magyarországra, vagy el lehet vinni a konzulátusra.

Pásztor István szerint „harmadlagos kérdés”, ki viszi a borítékokat. Nem az, és ezt Pásztor pontosan tudja. Ha az lenne, akkor bárhol hozzá lehetne jutni a szavazócédulákhoz, akkor egy választó több szavazólapot is igényelhetne a szavazóhelyeken (a rokonság, szomszédság számára, példának okáért). Ugye, milyen bizarr ez így?

Miért gondolja tehát akár ő, akár bárki más, hogy a levélszavazatokkal nem ez a helyzet?

Becsüljük meg a szavazatunkat, tekintsünk rá úgy, mint lehetőségre, hogy elmondjuk a véleményünket, és ne hagyjuk, hogy ezt mások tegyék meg helyettünk!

De ha mégis így teszünk, akkor ne csodálkozzunk, hogy a megválasztott politikusok semmibe vesznek bennünket. Elvégre mindig akad majd néhány „aktivista”, aki szavaz helyettünk.

KOCSÁNYOS Pálma