Egyre közelednek az ünnepek, a napok pedig gyorsabban múlnak, mint valaha. Sokan az ünnepek tájékán gyűjtéseket szerveznek, időseket, nagycsaládosokat látogatnak meg, hogy legalább a szeretet ünnepe tájékán enyhítsék a nélkülözést, felmelegedjenek a szobák és a szívek is.
Vannak esetek, amikor a nehéz mindennapokat még inkább megnehezíti egy-egy tragikus esemény. Ilyen volt a minap az is, amikor a tíz gyermekét és unokáit nevelő egyedülálló anya egyébként is szerény házán kigyulladt a kémény, és a szobák többsége használhatatlanná vált. Az eset másnapján jártam náluk. Némi ruhát kaptak, egy kis édességcsomagot is, de egyelőre mást nem. Segítségükre a szintén nagyon szerény körülmények között élő szomszédok siettek. Ők tudják, érzik, milyen lehet az, amikor nagy a baj.
Közben a város első emberei is voltak terepen, csak nem ezt a családot látogatták meg, hanem a politikai párthoz közel álló iskola világításán és szigetelésén elvégzett munkálatokat tekintették meg. Vagy éppen az újonnan leaszfaltozott utcán sétáltak végig, mások éttermek évfordulóin fogyasztották ünnepi vacsorájukat.
A rászorulók, szegények pedig? Úgy érzik, lényegtelenné, felesleges kolonccá váltak. A perem szélére sodródva, ahol láthatatlanok a mindennapokban. Csak akkor veszik őket észre, amikor nagy a baj, s akkor sem mindenki látja meg, mekkora szükségük lenne segítségre!
Jó lenne, ha megértenénk, mik a fontos, s mik a lényegtelen dolgok…
TÓMÓ Margaréta
