A kirándulások ideje
Május van. Sokak szerint az év legszebb hónapja. Tavasz van, teljes szépségében pompázik a természet, jó eséllyel kellemes az időjárás. Lehet-e alkalmasabb idő arra, hogy kiránduljunk? Így van ez az iskolákban is: május az osztálykirándulások hónapja. Ha egy-egy osztály májusban szeretne utazni, célszerű hónapokkal korábban lefoglalni a szükséges szolgáltatásokat. Májusban már szinte lehetetlen buszt bérelni, akár fél órákat vagy még többet kell várakozni egy-egy zsúfolt idegenforgalmi látványosság megtekintésére, egy papírvékonyra klopfolt rántott szelet vagy gyanús összetevőkből gyúrt pjeszkavica elfogyasztására.
Időből viszont sosincs elég, mert mit ér egy kirándulás, ha nem kell órákat utazni az úti célig, és ugyanannyit vissza. Zentától Belgrádig legalább 3 órát kell buszozni egy irányban (a népszerű Versecig szintén), a távolabbi úti célok esetében ez az idő arányosan növekszik, Vrnjačka Banjáig pl. a duplájára. De egy manapság divatos érettségi kirándulás célpontja, Thesszaloniki több mint 800 kilométerre van. Ha szeretnének eljutni az ógörög kultúra központjáig, Athénig is, az további 500 kilométer.
Turistabusszal utazni hosszadalmas és fárasztó dolog. Még a diákok is előbb-utóbb megunják, bár tagadhatatlan, hogy a kirándulás élményei között az utazás fontos helyet kap. Persze, nagy kérdés, milyen élményben lesz részük a kirándulóknak. Talán nem túlzás azt mondani, hogy még a kellemesnek vélt, különféle dolgokkal „érdekessé“ tett utazások megítélése sem egyöntetű a résztvevők, de a más módon érintettek (pl. szülők) szemszögéből sem.
Úti élmények 1.
Így például a múlt héten – egyebek mellett – attól is visszhangzott a szerbiai sajtó, hogy egy belgrádi általános iskola negyedik osztályosai kiránduláson voltak, ahonnan hazafelé jövet vidám hangulatot teremtettek a buszban. A tanítónő videóra vette, hogy az osztály milyen önfeledten dalol és mulat, sőt, a felvételt büszkén meg is osztotta a szülőkkel a közösségi csoportban: hadd lássák, mégsem volt kidobott az a nem kevés pénz, amit részletekben vagy egy összegben befizettek a kiruccanásért, a gyerekek ugyanis szemmel láthatóan (sőt füllel hallhatóan) nagyszerűen érezték magukat, az életre szóló élmény, íme, látható, hallható. Nyilván ő maga is boldog és büszke volt a közös sikerélmény okán.
A fránya szülők egy része viszont korántsem volt ennyire boldog és elégedett. Ők ugyanis odafigyeltek a közösen előadott, egyébként népszerű popzenei „műalkotás“ szövegére. És – micsoda maradi felfogás – kifogásolnivalót találtak a „mondanivalójában”.
A „dalszöveg“ ugyanis igen kendőzetlenül és keresetlen szavakkal buzdít a „szerelmi koktél“ metaforával érzékletessé tett játékra, amelyben – jellemző módon – a dalt előadó énekes vesz rész két hölggyel. Ráadásul a saját „csajaként“ emlegetett hölgyeményről igen kedvesen azt zengi: „a barátnőm buggyant, mint a szélvész, tiltakozni nem fog ellene“.
Nos, ezek a bizonyos szülők tiltakoztak, és elismerés helyett a tanítónő felelősségre vonását követelik. Csupán a leglényegesebb kérdés maradt válasz nélkül: honnan tudta az egész osztály az inkriminált dal szövegét. Mert az nehezen hihető (bár ki tudja?), hogy énekórán tanulták. Ha így lenne, nyilván jogos a szülői követelés. Ha nem, akkor hol és milyen körülmények között, és vajon a szülők tudtak-e erről? (Ugyanezt a kérdést még élesebben kellett volna felvetni a tavalyi újvidéki iskolai ünnepségen zengett soviniszta dal kapcsán.)
Úti élmények 2.
Sajnos, a kirándulás nem mindig móka és kacagás. Vannak igencsak elgondolkodtató, sőt megdöbbentő részletei is, amelyekről általában csak akkor értesülünk, ha valamilyen baj történik. Ilyenekből sincs hiány, és a közvélemény jogos aggodalommal figyel a hasonló hírekre.
Egy részük szoros összefüggésben áll a (hosszadalmas és fárasztó) utazásokkal és az utazás műszaki, közlekedési feltételeivel, más részük az „emberi tényező” esendőségével, nem utolsósorban pedig a résztvevők mindenáron élményeket hajhászó és az életkorukhoz köthető szertelenségével.
Következmények tekintetében ugyanakkor, a jogos aggodalmakon túl akár a tragikus végkifejletig, széles skálán mozognak.
Nemrég belgrádi óvodásokkal indult egy busz közelebbi kiruccanásra, ám nem értek célba, út közben ugyanis kiesett a busz mindkét bal oldali kereke.
A múlt héten bombaként robbant a hír, hogy a niši Közgazdasági Iskola végzősei valódi drámát éltek át Görögországban, amikor a hazafelé vezető úton az egyik autóbuszuk váratlanul sűrű, sötét füstfelhőbe borult. A mögötte haladó másik busz diákjai is pánikba estek, és menekülni kezdtek a forgalmas autópályán. Szerencsére nem történt tragédia, és másnapra mindannyian sértetlenül hazaértek.
Pár nappal korábban Spanyolországból hazatérő, szintén niši diákokkal történt – hála Istennek, szintén szerencsés kimenetelű – baleset Batočina közelében, amikor az autóbuszuk lesodródott az útról, és a szalagkorlátnak csapódott. A balesetet a sofőr hirtelen rosszulléte okozta.
A fenti példákból jól látható, hogy a hazai személyszállításban meglehetősen nagy gondok vannak. Elképesztően rossz az elöregedett járműpark műszaki állapota, a jobbára magántulajdonú buszokkal ennek ellenére igyekeznek minél több bevételt teremteni. Karbantartásukra nem jut sem elég idő, sem elég pénz, sok esetben már nem is nagyon lehet ezeket megbízhatóvá tenni. A bajt tetézi, hogy óriási a sofőrhiány. A kirándulóbuszokat sok esetben idős, nem teljesen egészséges gépkocsivezetők vezetik, akiket ráadásul az idő is szorít. A zsúfolt forgalomban, szakadt buszaikkal időre kell(ene) érkezniük, és a nélkülözhetetlen pihenőidőt sem mindig tudják megfelelő módon kihasználni.
A hazafelé tartó belgrádi negyedikesek vidám és önfeledt „vigadozása” mellett emiatt sem tudunk szó nélkül elmenni. Lassan szokássá kezd válni, hogy az osztálykirándulást lezáró visszaút egyfajta zajos és féktelen buliba csap át, ami sem a buszvezetőre, sem az esetleg nyugodtabb utazásra vágyó résztvevőkre, főképp pedig a közlekedés biztonságára nincs jó hatással.
BERETKA Ferenc
