Hiába bír el sok mindent a papír, és hiába lehet a hatalom szekerét teljes vállszélességgel toló rádiós és televíziós műsorokban az alákérdezős interjúkban csak a jó dolgokról beszélni, a tények és a számok makacs dolgok: két népszámlálás között a vajdasági magyarság száma soha nem csökkent olyan mértékben, mint 2011 és 2022 között. A Köztársasági Statisztikai Intézet adatai szerint hivatalosan 69 457-tel él kevesebb magyar Szerbiában most, mint tizenegy évvel ezelőtt, de valamennyien jól tudjuk, hogy ez a szám nem valós, ugyanis több tízezerre tehető azoknak a száma, akik külföldön élnek/dolgoznak, vagyis nem élnek életvitelszerűen Szerbiában, viszont a népszámlálóbiztosok őket is úgy vették nyilvántartásba, mintha folyamatosan itt tartózkodnának.

A szociológusok első kijelentései alátámasztották azt, amit szinte mindenki készpénznek vett: az elhalálozás mellett az elvándorlás miatt következett be ez az ijesztően magas, mintegy harminc százaléknak megfelelő csökkenés. Vitatéma, legalábbis annak kellene lennie, hogy a Prosperitati Alapítványon keresztül kiosztott háromszázmillió euró mennyire volt sikeres az új munkahelyek teremtésében és abban, hogy a vajdasági magyarok a szülőföldjükön boldoguljanak, és éljenek azzal az Atlasz-hegységnyi lehetőséggel, amelyről Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a gazdaságfejlesztési program 2015-ös indulásakor beszélt.

Ahogy arról is beszélni kellene, hogy a pártfoglalkoztatás mekkora kárt okozott és okoz folyamatosan a közösségnek, a rendezvények és intézmények átpolitizálása milyen hatással volt és van a vajdasági magyarok életére az elmúlt tíz évben, és arról is, hogy a sajtó egy részének igába kényszerítése milyen hosszú távú következményekkel jár.

Mintegy húsz nap múlt el a fent említett adatok közzététele óta, s elhangzott néhány gondolat, ötlet (bérek emelése, családtámogatási programok, személyi jövedelemadó csökkentése), amelyek mérsékelnék az elvándorlást, és esetleg erősítenék a remigrációt, vagyis a visszatérést. Már csak az a kérdés, hogy a vajdasági magyarok érdekképviselői akarnak-e ezekről a dolgokról nyíltan beszélni, és utána cselekedni, vagy homokba dugják a fejüket, és hagyják, hogy tíz év múlva százezer környékére vagy az alá csökkenjen a magyarok száma Szerbiában.

TŐKE János