Kétségtelen, az egészség/betegség kérdése az egyik legérzékenyebb téma. Pontosabban az, hogy valakinek az egészségi állapota mennyire tartozik másra vagy épp a nyilvánosságra.
Magánember esetében ez azért nem kérdés. Magánember, magánügy. Azzal és annyi információt oszt meg a saját egészségével kapcsolatban, akivel és amennyit ő maga jónak lát. Ennél összetettebb és árnyaltabb a kép azonban közszereplők esetében.
Nyilván nincs egy egységes és globális szabály arra vonatkozóan, hol a határ, ameddig egy közszereplő magánemberként viselkedhet ebben a tekintetben, és amelyen túl már „köteles” a nyilvánosság elé lépni. És nyilván arra sincs itt tér és lehetőség, hogy egy átfogó jogi, törvényi, politikai elemzést végezzünk ebben a kérdésben. Nagy általánosságban azonban megállapítható, hogy valahol ez is a demokrácia egyik fokmérője.
Ha például Biden amerikai elnök egy orvosi készüléket kezd el használni, hogy leküzdje komoly alvási nehézségeit, akkor arról az egész ország (és az egész világ) tudomást szerez, akárcsak arról, ha egy bőrrákos elváltozást távolítanak el a mellkasáról. Ezzel szemben Putyin orosz elnök egészségi állapotáról – legalábbis hivatalos forrásból – nem lehet tudni semmit, de előhozakodhatnánk akár a történelmi példával is, mely szerint Sztálin halálát csak tizenegy órával annak bekövetkezte után állapították meg, mert az orvosai féltek bemenni hozzá. De van ennél sokkal közelebbi példa is, mert ha például Vučić szerb elnök két napot tölt a belgrádi Katonai Orvosi Akadémián rosszullét miatt, akkor arról az egész ország tudomást szerez.
Épp az említett Vučićtól tudjuk, hogy Pásztor István egészségével valami nincs rendben, a szerb elnök ugyanis a szeptember elsejei szabadkai városnapi ünnepségen elhangzott beszédében úgy fogalmazott, „reméli, hogy Pásztor István egészsége hamarosan megengedi, hogy újra együtt dolgozhassanak”.
Megválasztott vezetőkről van szó, akik a „nép akaratából” kerültek abba a pozícióba, amelybe kerültek. És a népnek joga van tudni, milyen állapotban van az, akit ők választottak meg a vezetőjüknek. A magát demokratikusnak tartó világ tudomásul veszi és tiszteletben tartja ezt az íratlan szabályt. Konkrét esetben pedig nem „csupán” a vajdasági magyar közösség választott vezetőjéről van szó, hanem valamennyi vajdasági választópolgáréról, hisz Pásztor István a Tartományi Képviselőház elnöke, ami az egyik legfontosabb politikai pozíció Vajdaságban.
Az lenne tehát a legjobb, ha hivatalos, illetékes helyről jönne az információ, és akkor nem kellene találgatni, pletykákra támaszkodni, „jól értesült forrásokra” hivatkozni.
KÓKAI Péter
