Tizedik hete vonul a tömeg a fővárosban, de most már egyre több kisebb településen is, tiltakozva az erőszak ellen, követelve – egyebek mellett – az államfő távozását. Az erőszak elhatalmasodásáért (is) felelős jelenlegi belügyminiszter lemondása is a követelések között szerepel, de a parlamenti többség a leváltására vonatkozó ellenzéki indítványt simán leszavazta. Ezek a tények, amelyekkel hetek óta foglalkozunk, pedig lehet, hogy akadna okosabb dolgunk, akár itt, a szerkesztőségben is.

A feledékenyek

Vannak azok a bizonyos radikális gyökerek, és sokan emlékeznek arra, hogy a jelenlegi hatalmi párt vezető személyiségei egykoron Vojislav Šešelj szélsőséges politikai szervezetét erősítették. Ők voltak a hangoskodó, lármázó és handabandázó képviselők, akik a parlamentben is a Hágában raboskodó vajda képével díszített pólókban feszítettek a Tisztelt Házban.

A pártszakadást követően aztán (2008-ban) néhányan hűek maradtak addigi főnökükhöz, köztük az a mostani miniszter is, aki most országos felháborodást váltott ki a parlamenti felszólalásával. Aleksandar Martinović, aki amúgy oktató a Belgrádi Egyetem Jogi Karán, hosszú ideig nem csatlakozott az akkor még Tomislav Nikolić vezette új radikálisokhoz, mi több, maffiózóknak nevezte az akkor már a hatalom részeként villogó egykori harcostársait. Aztán egyszerre csak ő is „megtért”: csatlakozott Vučićékhoz. Legutóbb már miniszteri bársonyszéket is kapott, és a parlament ülésén igazi radikális szónoklatot tartott. Nem tudta türtőztetni magát, és olyan beszédet vágott le a Tisztelt Házban, mintha még mindig radikális lenne. Nem feledékenységről van szó, hanem inkább arról, hogy ismét igazi önmagát adta: a gyermektelen képviselőket sértegette, rajtuk keresztül pedig mindazokat, akik ebben az országban – ilyen vagy olyan okokból – nem tudtak gyermeket vállalni.

Mostani pártbéli társai megtapsolták a példátlanul sértő felszólalását, a közvélemény azonban felháborodott. Maga az államfő is reagált, közölve, hogy Martinović miniszter bocsánatot fog kérni azoktól, akiket megsértett. Ez meg is történt, hiszen másnap száraz közleményben követte meg Martinović mindazokat, akik „megsértődtek” a szavai hallatán. Sokat elárul erről a rendszerről az a tény, hogy magától az államfőtől is bocsánatot kért közleményében a miniszter, mondván, „elragadta a hév”. Az ellenzéki honatyák tiltakozására ugyan kollégái kivezették a parlamenti ülésteremből, de aligha akarna lemondani. Ilyesmi eszébe sem jut.

A második elszólás

Ahogy minisztertársa, Bratislav Gašić sem szándékozik távozni a belügyi tárca éléről. A Santos Öcsi (Bata Santos) becenéven ismertté vált kruševáci csempész a kilencvenes években kávékereskedőként gazdagodott meg. Egyszer már volt miniszteri tisztsége is, de 2015-ben, az ismert helikopter-baleset után nem sokkal távoznia kellett a hadügyi tárca éléről, egy sajtóértekezleten ugyanis azt találta mondani, hogy „szereti az újságírónőket, akik gyorsan letérdelnek”. Pedig csak az történt, hogy a diktafonját tartó riporterlány lehajolt, hogy ne zavarja a kamerákkal dolgozó kollégákat. Ezt egyébként gyakran megteszik az újságírók, az akkor viszonylag friss miniszter sem először látott ilyet. Nem tudta azonban megállni kommentár nélkül, és bár az akkori kormányfő, a mai államelnök többször kijelentette, hogy „nem adom Gašićot”, mégis távoznia kellett. Mintegy másfél évig maradt tisztség nélkül, amikor a titkosszolgálat (BIA) élére nevezték ki. A legújabb kormányban aztán helyet cserélt Aleksandar Vulinnal: belügyminiszter lett, a hírszerzés élére pedig Mirjana Marković egykori jobbkeze került.

Most, a június közepén kezdődött és három hétig tartó ülésezés után, amelyen a május elején történt tömegmészárlások miatt az ellenzék követelésére Gašić távozása is napirenden szerepelt, ismét elszólta magát. Olyat mondott, ami nem védhető. Nemzetközi diplomáciai botrányt okozott ugyanis azzal a parlamenti felszólalással, amely szerint „a német hatóságok felügyelete alatt áll Oliver Ivanović gyilkosa” – a koszovói szerb politikus elleni merénylet elkövetői és szervezői után ugyanis eredmény nélkül nyomoz a szerbiai rendőrség. A mondatát azonnali határozott német cáfolat követte, de a miniszternek ezúttal sincs szándékában a távozás. Az államelnök pedig ismételten hangoztatta, hogy „nem adja Gašićot”.

A többség ereje

A parlamenti többség tehát bizalmat szavazott Santos Öcsinek, így a belügyminiszter a hivatalában maradhat. Ehhez a többséghez tartozik azonban a vajdasági magyar politikum néhány tagja is, de őket nyilván a koalíciós szerződés is arra kötelezte, hogy együtt voksoljanak a hatalmi párthoz tartozó honatyákkal. Igaz, hogy az ellenzék sem volt egységes a szavazásnál, de a lényegen ez semmit sem változtat. Mi, itt élő magyarok csak figyeljük a történéseket. Jómagam úgy is, hogy lakóhelyemtől néhány kilométerre ismét lövöldözést hallani.

Általában hétvégén (vajon véletlen-e?) kerül sor az állítólagos csempészbandák közötti leszámolásokra, miközben a helyi közösség épülete előtt egy rabszállító rendőrautó áll, motorja halkan zúg, nem zavarja a benn ülő egyenruhások délutáni álmát. A szabadkai rendőrfőnököt csendben leváltották (már másodszor az elmúlt mintegy másfél évtizedben), és lehet, hogy a horvátországi Kninből Szabadkára került rendőrezredes most már lassan nyugdíjba vonulhat. A városvezetés, személyesen a polgármester javaslatára díszpolgári címre javasolta Aleksandar Vučić államelnököt. Érdemeit valóságos dicshimnuszban méltatta Stevan Bakić városelnök, a képviselő-testület, a tanácsnokok többsége pedig megszavazta az indítványt. Szeptember elsején, a városnapon tehát még az is előfordulhat, hogy az államfő a helyszínen személyesen veszi át a kitüntetést.

Szépen, egyre szebben alakul tehát az aranykor.

NÉMETH János