Sokan vélik azt, az embereken, emberekkel végzett kísérletek hátterében elvetemült, karrierista orvosok, fizikusok, vegyészek, pszichológusok stb. állnak. A történészek által folytatott kutatómunkák során gyakran más derült ki: az állam nemcsak anyagilag támogatta a különféle borzalmakat, hanem megfelelő intézményrendszeri és jogi kereteket is biztosított e kísérletek végrehajtásához. A rablógazdálkodók azonban igyekeznek a hozzájuk vezető nyomokat eltüntetni, pl. megfelelő tankönyvek, propaganda, irodalmi művek, filmek által, hiszen a történelmet a győztes rablógazdálkodók írják.

Az egykori diktatórikus rendszerekben hagyják azt a mítoszt ápolni, hogy az adott állam orvosai, ápolói, őrei stb. csak elenyésző hányadban vettek részt emberkísérletekben, pl. koncentrációs táborok, hadifogolytáborok esetében, vagy a hadseregnél, a pszichiátriai osztályokon lefolytatott teszteléseknél. Azt a tényt, hogy nemcsak egy maroknyi orvos embertelenségéről van szó, hanem a rendszer visszaéléseiről, sok tudós elutasítja, hiszen ez az adott nemzet számára egy elviselhetetlen önlelepleződéssel járna. Csakhogy a náci korszak emberkísérleteivel foglalkozó szakirodalomból az derül ki, több százan vettek részt az embertelen kísérletek levezetésében, amelyekről igen sokan, gyakran a széles tömegek is tudtak. Ez nem jelenti azt, mindenki szívvel lélekkel támogatta ezeket a brutális kísérleteket, hanem hogy az egyének ezekben a különleges helyzetekben a szociálpszichológiai törvényszerűségek szerint cselekedtek, pl. engedelmességből, a tekintélyeknek való alárendelődés miatt, a csoportdinamikához való alkalmazkodásból.

A jelenlegi békés időkben is folynak erkölcsi szempontokból megkérdőjelezhető emberkísérletek, ugyanis az ezeket lefolytató személyek arra hivatkoznak, hogy valami általános jó elérése érdekében teszik a dolgukat. A tudományos világ, a média, a jogrendszer képviselői nem tiltakoznak ezek ellen, hiszen a pénzimádat felülkerekedett az emberségesség fölött. Valójában a középkori boszorkányüldözések idejét éljük mostanság is, hiszen azokat a tudósokat, újságírókat, jogászokat, orvosokat, akik felemelik a szavukat, meghurcolják, elnémítják, vagy ellehetetlenítik a további feltáró munkájukat. A különbség csak annyi, ma nincsenek nyilvános megégetések. A „boldog békeidők” visszaéléseit látva azon sem kell csodálkoznunk, hogy háborúk, válságok, járványok, természeti katasztrófák stb. idején alig marad erkölcsi aggály a kellő számban elérhető haldoklókon, kómában fekvő betegeken, árva gyermekeken vagy társadalmilag kirekesztett embercsoportokon való kísérletezéseken.

A II. világégés előtt és alatt a német és japán hatóságok különféle katonai célokat szolgáló ismereteket szereztek embereken végzett kísérletek segítségével. A tesztalanyok többsége belehalt ezekbe, vagy egy életre szóló testi és lelki traumával élt tovább. Voltak itt vírusokkal, baktériumokkal való fertőzések, a légnyomás szélsőségeit kutató tesztelések, a fagy és hideg elviselésével kapcsolatos kísérletek, sebészeti beavatkozások, táplálkozásmegvonási kutatások, biológiai és vegyi hadianyagokkal végzett tesztelések. Az ezekben részt vevő orvosok, tudósok és az őket kiszolgáló ápolónők, jegyzőkönyvezetők, őrök stb. a saját munkájukat teljesen törvényes feladatnak tekintették, hiszen az adott társadalmi-politikai helyzetben ez teljesen „normálisnak” tűnt, mivel az adott állam intézményrendszere állt mögöttük. 1941-től a náci orvosok kegyetlen kísérleteket végeztek az orosz, a zsidó, a homoszexuális foglyokon, pl. a légierő megbízásából egy vízmedencében az emberi test kihűlésének, a halál bekövetkeztének az idejét mérték, vagy ejtőernyő nélkül lökték ki a tesztalanyokat, azt nézve, milyen magasságokból esve lehet ezt túlélni.

Az iskolákban is folytak kísérletek. A 20. században került sor pár amerikai oktatási intézményben a szociálpszichológiai kísérletekhez hasonló, „játékos” gyakorlatok alkalmazására. Martin Luther King meggyilkolását követően Jane Elliott harmadik osztályos tanítónő 1968-ban a fehér fajhoz tartozó tanítványaival akarta megismertetni a rasszizmus hatásait. Két csoportra osztotta az osztályát: az egyikbe a világos szemű, a másikba a sötét szemű tanulók kerültek. Az első napokban felsőbbrendűnek nyilvánította a világos szemű diákokat, és extra kiváltságokat adott nekik, miközben elmagyarázta a sötét szemű tanulóknak, ők egy kirekesztett csoport. Ezután eltanácsolta a csoportokat az egymással való kommunikációtól. A kísérlet folyamán kiemelte, dicsérte a világos szemű tanulókat, és utasította őket, jellemezzék a kirekesztett csoport negatívumait. A tanulók közötti viselkedésben gyorsan bekövetkeztek a látványos változások. A világos szemű gyerekek egy csoportja jobb iskolai eredményt ért el, néhányan pedig agresszívvé váltak sötét szemű társaikkal szemben, miközben a sötét szemű (fehér) gyerekek önbizalomhiányt és gyengébb iskolai teljesítményt mutattak. Jane Elliott azután pár nappal később a sötét szemű gyerekeket emelte ki, ami végül hasonló eredményhez vezetett. E játékos gyakorlat végén a gyerekek örömmel léptek ki szerepükből, és egyetértettek abban, az embereket semmiképpen sem szabad külső szempontok alapján megítélni.

Ron Jones történelemtanár 1967-ben egy kaliforniai középiskolában tanított, ahol a II. világháború témáját dolgozták fel. A tanulók feltették neki a kérdést, vajon újra megtörténhetnének-e azok a rémségek, amelyek Hitler uralma idején. Jones nem válaszolt, hanem tőlük kérte a választ, akik erre egyértelmű nemmel feleltek. A tanár ezt követően egy helyzetet szimulált, amelyben azt akarta bemutatni a diákoknak, hogy a történelmi példákból nem okulva újra és újra megvalósulhat a diktatúra úgy, hogy az emberek gyakorlatilag észre sem veszik, maguk is részesei az önkényuralomnak. Jones létrehozta az iskolájában a Harmadik Hullám nevű mozgalmat az önkényuralom minden jellemzőjével. Bár a helyzetgyakorlatot két hétre tervezte, már pár nap múlva képtelen volt ellenőrizni a diákjai közt kialakuló erőszakos, kirekesztő viselkedést, és az 5. napon kénytelen volt összehívni a tanulókat, és leleplezni az általa elindított manipulációt. Ezt követően egy filmvetítőn a náci pártkongresszusról készült felvételeket és más náci jeleneteket mutatott be, hogy szembesítse a tanulókat az ő viselkedésük és Hitler alattvalóinak viselkedése közötti párhuzamokkal.

Az itt leírt ismereteket a rablógazdálkodók tudatosan használják fel ellenünk!

Lars Svendsen filozófus A Philosophy of Evil (A gonosz filozófiája) c. könyvében ezt írja: „A Hitler, Sztálin, Mao, Pol Pot és mások vezetése alatt elkövetett legnagyobb bűnöket hétköznapi emberek követték el, nem szadisták és a démoni gonosz képviselői. A koncentrációs és haláltáborok őreinek nagy része csak azért került ilyen helyzetbe, mert rendes katonai szolgálati idejük alatt az engedelmességet gyakorolták. […] Röviden, ezek hétköznapi emberek voltak, akik a lehető legnagyobb gonoszat követték el.”

 WILHELM József