Meglesz-e a bölcsek köve?

Hosszas vajúdás után megszületett, mi több, a Szerb Hivatalos Közlöny 2024/10. számában megjelent, és még aznap hatályba is lépett a tanulók osztályzására vonatkozó szabályzat. A 2023 májusában történt belgrádi iskolai tragédia után sürgősséggel beígért állami intézkedéscsomagnak ez az egyik leglényegesebbnek tartott és a közvélemény által nagy reményekkel várt eleme. A dokumentumtól sokan azt várták, hogy végre rendet rak a hazai közoktatás kuszaságában és a megannyi ellentmondása között. Ennek hozadékaként pedig megoldódnak mindazok a súlyos gondok, amelyek miatt a szerbiai iskolák veszélyes helyszínnek minősülnek, és az oly szükséges nyugalom és bizalom helyett a szülők fokozott, olykor akár túlzottnak is tűnő aggodalommal küldik/engedik oda gyermekeiket.

Mindezt megelőzően születtek még kisebb-nagyon változtatások. Példának okáért az oktatásirányítás végre belátta, hogy az osztályfőnökök felelősségteljes és összetett munkáját évtizedek óta gyalázatosan alulfizeti, mindeközben az adminisztratív teendőket a sokszorosára növelték, a nevelési feladatok pedig egyre összetettebbé váltak.

De az állam – bármilyen empatikusnak és belátónak mutatja is magát – semmit nem ad ingyen. A négyről hét százalékra emelt osztályfőnöki pótlék „ellentételezéseként” újabb adminisztratív terhet rótt rájuk, ugyanis minden tanulóról külön dossziét kell vezetniük, amelyben napi szinten rögzíteni kell a diákkal kapcsolatos információkat, hogy, úgymond, „gyakrabban és átláthatóbban tudják követni” mindazokat a változásokat, amelyek a tanulók iskolai és iskolán kívüli életében lejátszódnak.

Ez a frissen kirótt kötelezettség a kodifikáló jókora beavatatlanságán alapul. A hivatását felelősséggel ellátó pedagógus, osztályfőnökként különösképp, eddig is alaposan figyelemmel kísérte a diákjait, észrevételeit pedig rendre igyekezett megosztani a szülőkkel. Akik – tisztelet a kivételnek – nem mindig fogadták bizalommal az igyekezetet.

Nos, az új kötelezettségnek nyilván az lenne a küldetése, hogy az együttműködés hánykódó lélekvesztőjét a gyanakvás partjairól a bizalom oldalára kormányozza.

Az osztályzási szabályok diákokat érintő módosításairól (pl. a magaviselet értékelése), illetve a tanulók szabályszegéseinek szankcionálásáról (közhasznú munka, felfüggesztés) hellyel-közzel szóltunk már. Az új jogszabály azonban a kezdeti reménykedések helyett komoly viharokat kavart iskolai körökben, van ugyanis benne egy kitétel, amely váratlan és ellentétes érzelmeket kelt, ráadásul nehezen értelmezhető és összetett helyzeteket teremthet.

A bevezetőben már említett szabálykönyv, miután rögzíti a korábban is hatályos rendelkezést, amely szerint a tanulónak és a szülőnek joga van panaszt emelni az osztályzat ellen, tartalmaz egy új rendelkezést (5. szakasz 8. bekezdés), amely mindössze egyetlen mondatból áll:

„Abban az esetben, ha az egy osztályba járó tanulók több mint felének szülei úgy vélik, hogy egy adott pedagógus nem a jogszabályoknak és a jelen szabálykönyvnek megfelelően végzi az oktatási és egyéb nevelő-oktató munkát, a tanulók értékelését, figyelemmel kísérését, ellenőrzését és osztályzását, az iskola a jelen szakasz 10. bekezdésében előírt eljárás szerint jár el.”

Ez tulajdonképpen a szülői elégedetlenség újabb, jogilag rendezett, megalapozottság esetén komoly következményekkel fenyegető kifejezését jelenti.

Ez a bekezdés jó hosszú, 8 pontba foglalt eljárási rendet szab meg a panaszok kivizsgálására az iskolán belül.  Ha ez eredménytelenül zárul, másodfokon az iskola igazgatási szerve (iskolaszék, azaz školski odbor) helyett (a szerző magánvéleménye szerint értelmes megoldásként) az ügyet az iskolaügyi hivatal (školska uprava) hatáskörébe utalja.

A rendelkezés az iskolákban dolgozó defektológusokra, logopédusokra és más, a különleges nevelési igényű tanulók támogatását segítő szakemberekre, valamint a szakmunkatársakra (pe-pszi szolgálat, könyvtáros) is vonatkozik.

Kinek árt, és kinek használ?

A vihart főképp az váltotta ki, hogy a tanítók/tanárok ezt az új előírást kifejezetten a személyük elleni támadásként élték meg, hiszen a munkájuk szakmai megalapozottságának és jogszerűségének minősítését a szülők tetszőlegesen összeálló csoportjára bízta. Ebben a csoportban lehetnek ad absurdum akár írástudatlanok vagy félírástudók is, de még a magasabb végzettségűek esetében is (a rokon- vagy kapcsolódó szakmák kivételével) felvetődhet, hogy vajon kellő mértékben ismerik-e az adott szakterületet, vagy csak a gyermeküktől, „sorstársaiktól” stb. szerzett egyoldalú információk alapján mondanak véleményt.

A szabályok részletesen leírják az eljárás menetét. Korábban egy-egy szülő – az iskola megkerülésével, akár névtelen panaszlevéllel és akár alá nem támasztott állításokkal is – egyenesen a minisztériumhoz fordulhatott. Az iskolaügyi hivatal munkatársainak ki kellett vizsgálniuk a beadványban foglaltakat.

Mostantól először az osztályfőnökhöz kell írott formában folyamodni. Komolyabb kifogás esetén nem is egyedül, hanem az osztályba járó szülő többségével együtt. Névvel, vezetéknévvel, aláírással. A beadványt az iskolában iktatni kell, és a további procedúrát a közigazgatási törvénynek megfelelően, az oktatásügyi és belső jogszabályok alapján kell lefolytatni.

Ez azt jelenti, hogy egy alsós tanító ellen maximum tizenhat vagy (a magyar tannyelvű osztályok jelentős hányadában működő törpetagozatokban, amelyek külön jóváhagyás alapján 5–14 tanulóval is indíthatók) 3–8 szülő egybehangzó és személyes felelősséggel vállalt panasza alapján eljárást kell indítani. A fölsős tanárok (alsóban pedig az idegennyelv-tanárok és hitoktatók) esetében elvileg ugyanez a helyzet, de ők négy-öt, de akár tíz vagy ennél is több tagozatban tanítanak, így végképp kérdéses, hogy bár egyetlen osztály panasza eleget tesz a rendelkezés szövegének, figyelmen kívül lehet-e hagyni a többi szülő álláspontját.

A kérdéseket szaporítja, hogy a középiskolákra ezek a szabályok nem vonatkoznak.

Nagyon valószínű, hogy ilyen jellegű panasztételre kevés esetben fog sor kerülni, mert nehezen feltételezhető, hogy tucatnyi szülő névvel, vezetéknévvel egyöntetűen kiállna egy valós vagy vélt panasz mellett. Mindegyikük meglátásai ugyanis a saját gyermekük szubjektív tapasztalataira épülnek, ezek pedig nagyon eltérők, de legalábbis árnyaltak lehetnek.

Minisztériumi körök véleménye szerint az új szabály leállítja majd azt a gáttalan panaszáradatot, amivel az iskolaügyi hivatalok jelenleg küszködnek, és alapvetően az iskolák és a tanárok javát szolgálja. Mindaddig ugyanis, amíg a többlépcsős és hosszadalmas iskolai eljárás be nem fejeződik, az iskolaügyi hivatal nem kezd vizsgálatot, a mégis hozzájuk érkező panaszokat pedig visszautalja az iskolák hatáskörébe.

BERETKA Ferenc