Mostanában mindenütt apokaliptikus jövendölésektől hangos a közélet. A hatalmasok egymást riogatják a harmadik világháború rémével, de voltaképpen a kisemberek milliárdjai azok, akiket rettegnivalójuk van.

Ennek ellenére és a talán kissé megtévesztő főcím dacára szeretnék mindenkit megnyugtatni: az alábbi jegyzetben békés iskolai dolgokról lesz szó, ahogy eddig is.

 Papírfecnik a harisnyában

A puskázás vagy legalábbis annak szándéka tán azóta ott munkál a diákok fejében, amióta világ a világ, és amióta diákok léteznek. Az idők során rengeteg minden megváltozott, így az iskolai számonkérés során használt vagy használni próbált „külső” rásegítés is. Azért fogalmazok feltételesen, mert a próbálkozási kísérletek egy része vélhetően sikerrel járt, ám elsősorban a meghiúsult kísérletek és az általuk keltett kínos, de inkább megmosolyogtató helyzetek váltak ismertté. Így is elég gazdag a kipróbált módszerek, eszközök és technikák tárháza.

Ez a közösségileg mellékes, ám egy-egy tanuló számára sorsdöntőnek vélt, ugyanakkor sem sikere, sem kudarca esetén komolyabb következményekkel nem járó folyamat a tudományos és műszaki változásokkal összhangban szintén erőteljesen fejlődik.

Az ún. boomer nemzedék (az 1946–1964 között születettek, ahova nemcsak a szerző, de az olvasók jelentős része is tartozik) még a papírfecnikre bolhabetűkkel írt „segédletekre” esküdött, ami „puskának”, azaz nem megengedett vizsgakelléknek számított. Körülményes volt a használata, és a pad alatt lapozgatott, nehezen kibogarászható szövegekben nem volt könnyű megtalálni a választ pont arra, amit kérdeznek. Rengeteg muris helyzetet produkált a dolgozatfüzetből vagy a tesztlapok közül kicsúszó puska és az eltűntetését célzó igyekezet, ráadásul lelkifurdalással is járt. Ha pedig egy-egy vaskalapos tanár „megtorlást” helyezett kilátásba a „csalási” kísérlet miatt, valódi pánikhelyzet alakult ki. A tanári „éberség” természetesen kiterjedt az „előzetes felderítésre”, így ki-ki igyekezett a puskáját minél jobban elrejteni.

A diáklányok hamar rájöttek, hogy ez viszonylag egyszerű, és igyekeztek a papírfecniket olyan helyekre rejteni, ami mások számára „tiltott zónának” számított. Ebben kiváló segítséget nyújtott a nejlonharisnya. Igaz, csak szoknyában működött a dolog.

Vitathatatlan, hogy a lelkiismeretes „puskagyártó” alaposan átnézte, szelektálta, másolgatta a tananyagot, így kétségkívül jól jött a segédlet, akár sikerült használnia, akár nem. De ezek után általában szüksége sem volt rá.

 Ellentmondásos helyzetek

A fénymásolók elterjedésével (és az üzleti szellem fejlődésével) érdemben változott a helyzet. Nem volt immár szükség saját készítésű puskára, voltak ugyanis „profi” puskakészítők, akiknél kész fecniket lehetett kapni „piaci áron”. Keresletben pedig nem volt hiány. Más kérdés, hogy az idegen puskát nemigen lehetett haszonnal forgatni.

Mindezeket a retró dolgokat nem (csak) nosztalgiából mondtam el. A puskázás igénye és szándéka az újabb nemzedékeket sem hagyja érintetlen, a digitális társadalom pedig tálcán kínálja a korszerűbbnél korszerűbb megoldásokat.

Míg az iskolák és a hatóságok reménytelen küzdelmet folytatnak a mobiltelefonok iskolai használatának korlátozásáért, illetve áttekinthetővé tételéért, addig a kommunikációs lehetőségek köre robbanásszerűen bővül. A fentebb említett boomerek, sőt az utánuk következő nemzedék tagjainak egy része nemigen tudja már követni a tempót, ugyanakkor a legfiatalabbaknak, köztük immár az általános iskolásoknak sem okoz ez különösebb gondot. Ez a generációs szakadék bizonyos tekintetben áthidalhatatlannak tűnik, és mivel a munkahelyi mobilitás nem a korosabbakra jellemző, a tanárok jelentős hányada évtizedeket, sőt leggyakrabban az egész életpályáját az iskolában tölti. Így értelemszerűen ellentmondásos helyzetek alakulnak ki.

 Feydeau után szabadon: „Bolha” a fülbe

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint egy szenzációsnak szánt újsághír, amely arról szól, hogy niši általános iskolások a nemrég tartott próbazáróvizsga során (puskázás helyett) drót nélküli „poloskát“ (minimikrofon-fülhallgató szettet) használtak.

Egyetemisták között ez nem ritkaság, ám korábban  ilyent – legalábbis ezen a szinten – nem észleltek, ami nem jelenti, hogy nem is volt rá példa, legfeljebb észrevétlen maradt. Az esetre reagálva az illetékes minisztérium állítólag azt ajánlotta, hogy ha már így van, az érintett iskolák szerezzenek be zavaró berendezést.

Egyébként a világhálón (legalábbis Szerbiában) külön fogalom született a minipoloskák megnevezésére: bubica za ispite (poloskák vizsgához). A jelek szerint nem véletlenül, ugyanis tucatszám működnek vállakozások, amelyek az eszköz árusításával, sőt bérbe adásával foglalkoznak, vélhetően jó ideje már, mert a technika rohamosan fejlődik, korszerűsödik. A fülkagyló belsejében elrejthető borsószem nagyságú eszközt, amihez külön mágneses biztonsági kihúzó is jár, akár pár ezer dinárért meg lehet venni, de egy-egy vizsga időtartamára 10 euróért komolyabb is bérelhető.

A jelek szerint a felhasználók korhatára egyre csökken, de az egykori iskolai „puska“ és a mai „kémpoloska“ között óriási különbségek vannak. Míg előbbi elkészítéséhez idő és energia, végső soron saját munka, tanulás kellett, használatához pedig mindig kötődött némi lelkifurdalás, utóbbi használata – bár külső segítőre van szükség –  épp ezek ellenkezőjét célozza: kellő munka és alázat, valamint  lelkiismeret-furdalás nélkül érni el valamilyen célt, aminek használati értéke van.

A tapasztalatok, a hajdani puskákhoz hasonlóan, megoszlanak. Egyelőre abban minden kommentelő egyetért, hogy itt egyértelműen csalásról van szó, aminek súlyos következményei lehetnek. Ám legtöbben nem erről, hanem a felhasználás esetleges nezhézségeiről és a műszaki gondok kezeléséről írnak. Egyetemisták főképp, akik akár a vizsgáktól való eltiltást is kockáztatják.

Általános iskolásoknál kérdéses, hogy a záróvizsga karikázós tesztjein mennyire használható az eszköz, de szintén szankciókkal jár. Ám nem is ez a lényeg, inkább az, hogy kétségkívül jelentős átalakulásra kényszerül előbb-utóbb az oktatási rendszer. Immár oda jutunk, hogy az óvodától az egyetemig. Ennek irányát azonban nem a bommerek fogják kijelölni.

BERETKA Ferenc