Ijesztő eredmények, vagy csak változik a világ?
Mehet-e a gyerek iskolába? – hangzott a szülői kérdés még nem olyan régen az iskolaérettségi vizsgálat után. Néhány évvel ezelőttig ugyanis ennek a vizsgálatnak a szelekció, vagyis a kiválasztás volt a célja. Azt mérte, hogy a diák képes-e követni a tanítást, s ha nem teljesített jól ezeken a feladatokon, kétféle forgatókönyv volt várható: éretlenség esetén halasztást javasolt a szakember, ha pedig szerényebb értelmi képességek rajzolódtak ki, speciális oktatásban részesült.
Utóbbi az ún. kisegítő iskolákban vagy kisegítő tagozatokon valósult meg. Ezt a fajta szűrést 1904-ben elsőként Franciaországban dolgozták ki. Alfred Binet és Theodore Simon egy olyan feladatsort alkottak meg, amellyel elkezdődött az intelligencia mérése. A pszichológia és a statisztika fejlődése később átalakította a kognitív képességek mérésének módszerét, de a Binet-Simon skála a mai napig használatban van.
Paradigmaváltás
A 20. század során a fent említett logika mentén érvényesült a beiskolázás. Aki nem illik a keretbe, az „mellékvágányra” kerül, nem részesülhet abban az oktatásban, amiben a többség. Ezzel együtt fizikailag is elválasztották a közösségtől. Csak a század második felében, többnyire a végén, de sok helyütt csak a 21. század elején jelent meg az a fajta felfogás, hogy nem a gyerekeket kell kirekeszteni a közösségből, hanem az iskolának kell megtámogatnia azokat a diákokat, akik a hagyományos módszerekkel nem tudják elsajátítani az írás, olvasás, számolás készségeit. Ez az ún. inkluzív oktatás, ami hatással van az iskolaérettségi felmérés folyamatára is.
Törvényes keretek
Szerbiában 2009-ben vezették be az inklúziót eléggé vitatható módon, de ebben a cikkben erre nem tudunk kitérni. Az iskolaérettségi vizsgálat folyamatának szabályozása viszont csak néhány év elmúltával követte a változásokat. A módosulás leginkább abban nyilvánult meg, hogy a vizsgálatot nem az iratkozást megelőzően, hanem azt követően végzik el. Továbbá nem a szelekciót szolgálja, inkább a munka tervezését. Az iskolának kell felkészülnie az eredmények alapján a gyerekek fejlesztésére, az esetleges különbségek amortizálására, a potenciálok kibontakoztatására. Az iratkozás az általános iskolákban Szerbiában április 1-én kezdődik, ezután egészen a tanév végéig van lehetőségük az iskolai szakszolgálatoknak arra, hogy felmérjék a leendő elsősök érettségét. Szerbiában két szabványosított teszt létezik, amelyeket kifejezetten erre a célra fejlesztettek ki. Ezenkívül a legtöbb szakember más módszereket is használ kiegészítő vizsgálat céljából. Az iskolapszichológusok és az iskolapedagógusok is felmérhetik a leendő kisdiákokat. A legtöbb szakszolgálat a szülőknek is ad visszajelzést erről a felmérésről. Az oktatási és nevelési rendszer alapjairól szóló törvény szerint Szerbiában iskolaköteles az a gyermek, aki szeptember 1-én több, mint 6,5 éves, de 7,5-től kevesebb. Kivételes esetben azok is beiskolázhatóak, akik betöltötték a 6. életévüket, de nekik egy klinikai jellegű kognitív képességvizsgálaton kell megfelelniük bizonyos kritériumoknak. A törvény lehetővé teszi továbbra is a halasztást, amennyiben ez indokolt, bár a gyakorlat azt mutatja, hogy nagyon sok régióban az Ágazatok Közötti Bizottságok (az önkormányzatok kötelezettsége felállítani ezeket, szerbül: Interresona komisija) elvetik a tesztet elvégző szakemberek javaslatai.
Miért fontos olykor a beiskolázás halasztása?
Elsősorban az iskolai sikertelenséget, frusztrációt tudja megelőzni azokban az esetekben, amikor valóban éretlenségről van szó, és nem intellektuális deficitről. A gyerekek érése nagyon eltérő görbét mutat, s ha túl korán kerülnek az iskolába, a kezdeti nehézségek megpecsételhetik az egész további iskoláztatásukat. A gyakorlat azt mutatja, hogy nagyon sok diák esetében a halasztás rengeteget jelent, egy év leforgása alatt élesedik a figyelem, megjelenik az érdeklődés, beérnek a kognitív képességek. Ha azonban abból indulunk ki, hogy az iskola alkalmazkodik a gyerekek képességeihez és készségeihez, akkor okafogyottá válik a halasztás. Akkor miért fontos mégis? Mert ez esetben nagyon is helytálló a mondás, hogy „egy dolog az elmélet, és más a gyakorlat”. Az iskolákban nincsenek meg azok a tárgyi, emberi, szakmai feltételek, amelyek biztosítanák a befogadást, az amortizálást, alkalmazkodást. Nemcsak az objektív feltételek hiányoznak, de a szubjektív emberi faktor is közrejátszik. A szemléletváltás nem folyt át a gyakorlatba hiánytalanul, az iskolai szakemberek a 20. században szocializálódtak, sokszor nehéz szemléletet váltaniuk úgy, hogy az oktatásuk során sem kaptak támpontokat ehhez. A megbecsültség elmaradása pedig gyökerében irtja ki a motivációt.
Mit mér az iskolaérettségi teszt?
Az iskolaérettségi vizsgálat során felmérjük, hogy a leendő diákoknak vannak-e megfelelő ismereteik a környezetükről, milyen a memóriájuk, a figyelmük, a szókincsük, és milyenek a logikai képességeik. Kiegészítésül grafomotoros készségeket is vizsgálunk. A teszthelyzet megmutatja az óvodások szociális és érzelmi érettségét, hiszen viszonylag idegen helyzetben kell kérdésekre válaszolniuk, kapcsolatot teremteniük, önállónak lenniük. Ezek a készségek ugyanolyan fontosak, mint a felmutatott tudás. Az iskolai helyzetekben a szociális és érzelmi érettség, a helyzetfelismerés, a kapcsolatteremtés képessége jelentősen meghatározza a feladatokkal való megbirkózás sikerét, az elégedettséget és a kiegyensúlyozottságot. 25 év iskolaérettségi vizsgálatának tapasztalatából elmondhatom, hogy évről évre több azoknak az óvodásoknak a száma, akiknek az értelmi képességeik épek, mégis valamilyen potenciális tanulási zavarra utaló jeleket találunk; logopédiai kezelés szükségességét, figyelemhiányosságot, túlmozgást, szélsőségesen hiányos szókincset, a számfogalom hiányát, a szociális készségek fejletlenségét, érzelmi gátoltságot. Azt is hihetnénk, hogy a változó világ új kihívásaihoz igazodnak a gyermekeink, s mi mérünk rosszul. Nehéz eldönteni. Azt látjuk, hogy a skandinávok, akik mindig pár lépéssel előttünk járnak, főleg, ha oktatásról van szó, épp visszavonták a fiatal korosztályoknál a technológia használatát az oktatásban, s újra hagyományosan tanítanak, persze újragondolva.
Hiába a felmérések, az intő jelek, ha a gyakorlati rendszerszintű megoldások elmaradnak. Továbbra is az egyéni felelősségvállalás, a tudatos, körültekintő hozzáállás alkalmazása a kapaszkodó pedagógusnak és szülőnek egyaránt.
MENGYÁN PLETIKOSIĆ Ildikó, okleveles piszchológus
