Lehet, hogy néhányan emlékeznek még, hogy jó pár héttel ezelőtt a Magyar Nemzeti Tanács segítségét kértem egy jogsértés miatt, ugyanis amikor útlevelet szerettünk volna készíttetni, kiderült, hogy az okmányban a név nem szerepelhet magyarul, mivel a zentai rendőrségen használt számítógépen nincsenek magyar nyelvű betűk. Az MNT eljárást indított az eset kapcsán, és pár napja a következő üzenetet kaptam.
„Örömmel értesítjük, hogy a Polgári jogvédő hivatalos válasza megérkezett a Magyar Nemzeti Tanács Hivatalába 2024. július 18-án. A mellékletben csatoljuk Önnek a scannelt dokumentumot, amely kötelezi a Belügyminisztériumot, hogy az a sértettek úti okmányait köteles saját költségén újakra cserélni. Emellett a Belügyminisztérium írásban is bocsánatot fog kérni a sértettektől.”
A bocsánatkérésre még várunk, de ez az eset is bizonyítja, hogy ha az ember kiáll a jogaiért, és eléggé türelmes, akkor előbb vagy utóbb a hivatalok kénytelenek betartani a törvényt. Más kérdés, hogy hányan szánnak arra időt és energiát, hogy küzdjenek azokért a jogokért, amelyek a vajdasági magyar érdekképviselet szerint biztosítottak, elsősorban a kiváló szerb és magyar barátság miatt.
Bizonyára én sem tettem volna, ha nem jutna eszembe minden egyes olyan esetben, amikor meglátom a hivatalos iratokban a Tőke helyett a Tekét, Márai Sándor Halotti beszéd című versének egyik sora: „A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet…” – ugyanis ha egyszer lehull az az ékezet, könnyen lehet, hogy soha többé nem kerül vissza.
TŐKE János
