Két és fél éves szünet után ismét áll a bál a lítium körül a Jadar-völgyben. Várható volt a 2,4 milliárd dolláros projekt folytatása, hiszen a kecsegtető anyagi haszon túl nagy ahhoz, hogy az állam jelenlegi kisajátítói csak úgy félrehajították volna a terveket. Emellett tudható, hogy a boszniai „lítiummezők” is célkeresztbe kerültek. Az állam eladja, amit el tud, miközben a Rio Tinto vállalat felkészül, a lakosság tiltakozása pedig felerősödik…

Kétségtelen, hogy ami a helyi, polgári ellenállást és a zöld szervezetek tiltakozását illeti, az nem független attól, amit a régióban az állami és nagyvállalati kizsákmányolásról tudhatunk. Szerbia (és Bosznia) elmúlt 35 éve ráadásul válságok sorozatáról szólt, s nemigen látni, hogy akár középtávon is mi vezet ki ebből a gödörből. Eleve az állam, mint olyan, túlontúl gyakran rontott saját állampolgáraira ahhoz, hogy azokban kialakulhatott volna iránta valamiféle elégséges bizalom. Az állam és annak erőforrásai leginkább egy-egy hatalmi kört szoktak szolgálni, akik egyedi pozícióikat az állampolgárokkal szemben érvényesíttetik. Szerbia tehát kvázi ott áll szemben a néppel, s amikor arról bizonygatja a tiltakozókat, hogy „minden rendben lesz”, történetileg és a jelenben sem nagyon van semmi, amivel hitelt adhatna ennek az ígéretnek. Ez egy rendkívül súlyos bizalmi válság, amelynek feloldását bizonyosan nem egy többmilliárdos nyílt színi bányászattal fogja most megoldani az Aleksandar Vučić vezette hatalom.

Az állammal kapcsolatos bizalmi válság mellett, ill. azzal szoros összefüggésben az ipari szennyezések gyászos története sem igazán növelheti az emberek lelkesedését. Akár a múltat, akár a jelent nézzük, egy sor bácskai példán keresztül is megérthetjük, hogy miért merülhetnek fel kétségek most a lítiumbányászat kapcsán. Már a Krivaja szinte emberemlékezet óta fennálló bűzös szennyezése is egy olyan felkiáltójel, ami joggal háboríthatja fel az embereket. Hogyan lehet, hogy a Topolya környékének életminőségét romboló bűz és anyag ellen nem képes hatékonyan fellépni az állam? Vagy Szabadkán a Zorka Vegyiművek egykori helyének kétséges állapota, az ottani szennyezések bizarr történetei arra vezetnek-e minket, hogy azt gondoljuk, minden rendben lesz a Jadar-völgyben?

A lítiumbányászattal kapcsolatos legnagyobb félelem, hogy a munkálatok visszafordíthatatlan mértékben elszennyezik a vizet és a földet. Ezek alapértékek a 21. században, s az értékük csak nőni fog, minél inkább elfajul a klímaváltozás. A tiltakozások lényegét, vezérfonalát tekintve az emberek nem bíznak abban, hogy a nyílt színi fejtés egyszerre lenne profitábilis és zöld. Számos olyan kisvárosban tiltakoztak a beruházás ellen az elmúlt hetekben, amelyről az emberek többsége Vajdaságban talán nem is hallott. A lítium mellett a helyi tudósítások szerint itt-ott további környezeti problémákat is megemlítenek a tiltakozók – tehetik, hiszen az előbbi példák alapján szinte mindenhol vannak „bűzlő Krivaják”. Negotinban például légszennyezésről van szó, amelyet a gyakran égő szeméttelep okoz. Egyes ígéretek szerint, ha a kormány nem csinál záros határidőn belül hátraarcot, a tiltakozások elfajulhatnak, s például blokádokra kerül sor.

Bizalom és persze garanciák nélkül tehát nem lesz vidám történet a lítiumbányászat Nyugat-Szerbiában. Garanciakísérletekből pedig még csak-csak akadhat, de az államba vetett bizalmat nem lehet máról holnapra felépíteni azután, hogy az évtizedekig nem történt meg – míg az ellenkezője annál inkább. Sőt, naivnak is tűnhet az efféle fejtegetés, hiszen több jel arra utal, inkább a kritikus hangok elnyomása és elhallgattatása lesz a Szerb Haladó Párt által birtokolt hatalom célja. Ami ismerős kotta…

A Danas napilap július 29-i cikke alapján Aleksandar Mitrović čačaki ellenzéki politikus háza elé például a minap fenyegető feliratokat festettek fel ismeretlenek, amellyel a lítiumbányászat elleni tiltakozás feladására szólítják fel. Saját bevallása szerint több ismeretlen személygépkocsi fordul meg az utcájában. Zlatko Kokanović, a Ne damo Jadar aktivistája pedig arról beszélt, hogy őt és társát megpróbálta lefizetni a SNS egyik helyi politikusa…

Ilyen körülmények között eljöhet az a pont, amelyen túl már nehéz lesz racionális mederben tartani a demonstrációkat. Az állami szervek több esetben cáfolták a tiltakozók kifogásait, így például volt, hogy ők olyan helyen gyanítottak további lítium utáni kutatásokat, ahol nem is ennek jelenlétét mérték fel a mérnökök. Emellett a szélsőjobboldal indulatai is kitapinthatóak, ami például tetten érhető a zsigeri németellenességben, amely Olaf Scholz német kancellár júliusi szerbiai látogatása előtt és után is tapasztalható volt. S hogy a helyzet még bonyolultabb legyen, a haladók körül csoportosuló körök és emberek is próbálkoznak például azzal, hogy a demonstrálókat „szerbellenesnek” és az ellenzék lekötelezettjeinek nevezzék.

Minden okunk megvan tehát annak feltételezésére, hogy rázós menet lesz a lítiumbányászat körül kipattant szembenállás. Állam és állampolgár szembenállása a jól ismert mezsgyén folytatódhat.

 VATAŠČIN Péter