A szerbiai politikai színtéren újabban igencsak gyakori a személyeskedés, a sértegetés. Ilyesmi olyankor szokott bekövetkezni, amikor a vitatkozó felek kifogynak az érvekből. Amikor már hangerővel sem tudják felülmúlni a vitapartnert, akkor veszik elő az annak személyével kapcsolatos állítólagos vagy valós tényeket és érveket. Ennek vagyunk tanúi az utóbbi hetekben, hónapokban, sőt években. Talán emlékeznek még az egyik vezető ellenzéki politikus elleni vádakra, amelyek hamisaknak bizonyultak. Még hamisított külföldi bankszámlákat is lobogtattak az országos lefedettséggel rendelkező televíziók kamerái előtt, de – érdekes módon – azóta sem indult vizsgálat, nincs feljelentés vagy büntetőeljárás az illető politikus ellen.

Fentről lefelé

Ebben az egyre zűrzavarosabb, átláthatatlanabb és követhetetlenebb címkézésben alighanem sokan megfeledkeznek a kezdetekről, arról, hogy honnan és kitől indult ez a sértegetési hullám. Nos, a feledékenyek figyelmébe ajánlok egy hevenyészett, korántsem teljes kronológiát a tolvajnak nevezett Dragan Đilastól kezdve az „emberhúsból čevapčičát készítő bűnözőkön”, a „közveszélyesnek nevezett külföldi énekesen és színészen” át egészen „az ország biztonságát fenyegető horvát egyetemistákig” terjed ez a lista, és a kezdet minden esetben a jelenlegi államfő. Ő megengedi magának még azt is, hogy az országos tévécsatornákon amerikai szankciók bevezetésének rémével ijesztgesse a lakosságot. Teszi mindezt azzal a nyilvánvaló céllal, hogy ő maga a megmentő szerepében tetszeleghessen. Nem véletlen, hogy a józanul, tárgyilagosan gondolkodó újságírók (Belgrádban is!) egyre gyakrabban bírálják emiatt a szélsőséges radikális párt egykori főtitkárát. Katasztrofális következményeket sejtető politikai (sőt: meteorológiai) előrejelzéseivel egyértelmű célja van: mozgósítani, maga mellé állítani a szavazókat, a tömegeket. Innen és ebből eredeztethető aztán a főseriff elnevezés is, amellyel a köztársasági elnököt egyes sajtótermékekben illetik, hozzátéve, hogy az ő nevével fémjelzett jelöltlistákon még helyi szinten is megválasztott polgármesterek és egyéb hűséges pártkatonák aztán a saját környezetükben is ugyanúgy viselkednek, mint „a főnök”, ahogy őt beosztottjai, illetve alárendeltjei nevezik. A hierarchia itt is tetten érhető. Az már bennünket is érdekelhet és érinthet, hogy a koalíciós partnerek, a jelenlegi hatalom szekértolói és haszonélvezői miért hallgatnak olyan mélyen, amikor látniuk kell, mi történik. Lehetséges, hogy rájöttek, miszerint „aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók”, vagy pedig nem ismerik azt a babitsi mondást, amely szerint „bűnösök közt cinkos, aki néma”.

A szabadkai seriff

Sokunkat arra is emlékeztetni kell, hogy a jelenlegi szabadkai polgármester néhány éve nyílt levelet írt dr. Zdravko Krivokapić tekintélyes podgoricai egyetemi tanárnak, akit akkor éppen montenegrói miniszterelnökké választottak. Ebben az irományban közös törzsi kapcsolataikra és felmenőikre hivatkozva ellátta a professzort jó tanácsokkal. A merőben szokatlan gesztus ugyan hivatalos válasz nélkül maradt, hacsak arra nem utalunk, hogy hivatalos belgrádi látogatásán a repülőtéren csupán az akkori szerb földművelődési miniszter fogadta Krivokapić kormányfőt, mégpedig – farmernadrágban. Ez alighanem példátlan a nemzetközi diplomáciában. Mostanság azonban egészen más dolgok foglalkoztatják a szabadkai városelnököt. Ahogy a főnöke, úgy ő sem tud mit kezdeni a városban tiltakozó egyetemi hallgatók megmozdulásaival. Éppen ezért a főnöki forgatókönyvhöz nyúlt: elmarasztalta a két egyetemi kar dékánjait, felszólítva őket, hogy az ortodox karácsonyig mondjanak le – mint aki nem tudja, hogy az egyetemi karok vezetői nem a polgármesterek alkalmazottai, akikkel csak úgy lehet sakkozni. Sajtóértekezletet hívott össze, amelyen újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: „két bitangról van szó”. A dékánok reagáltak a sértésre, de azt méltóságteljesen, civilizáltan tették, ahogy azt a hivataluk, képzettségük, pedagógusi elkötelezettségük alapján el is várhatjuk tőlük. Erre jött az újabb polgármesteri sajtótájékoztató, amelyen immár csőcseléknek, semmirekellő, hitvány gazembereknek nevezte a két egyetemi tanárt, amolyan igazi seriff módjára, a szabadkai városelnök székéből, ahelyett, hogy meggondolatlan és sértő korábbi kijelentése miatt bocsánatot kért volna az érintett személyektől és a város lakosságától is.

Nincs folytatás

Ezek után alighanem mindenki számára világos, hogy egyetlen kiút maradt a szabadkai polgármester számára, az pedig a lemondás. Lehet, hogy erre is a főnöke beszéli majd rá, aki a szabadkai vasútállomáson hiányzó magyar nyelvű feliratokra is felhívta tavaly október elején a figyelmet. Azok a feliratok most már léteznek ugyan, de a vonatok november helyett majd csak tavasz felé indulnak Újvidékre, illetve Belgrádba.

Szabadkán amúgy van még egy olyan egyetemi kar, amelynek a hallgatói nem tiltakoznak, így a tanáraik és a dékán sem tud szolidaritást vállalni velük. Nem is említette a kar vezetőjét a polgármester, nem nevezte bitangnak, nem sorolta a csőcselék közé. Vannak tehát lojális katonái a rendszernek Bácska északi részén. Más kérdés, hogy a polgárok, köztük ismert vajdasági magyar értelmiségiek is felsorakoztak a tiltakozó diákok mögé. De ez már nyilván az annyiszor hangoztatott itteni aranykor legújabb hozadékának számít.

 NÉMETH János