Az, hogy legyen elég és megfelelő minőségű élelmiszerünk, nemzetbiztonsági kérdés – Racionalizálni és tervezni kell a mezőgazdaságban, másképp nem működik

Megint az utcára kellett vonulniuk a földműveseknek és a tejtermelőknek, hogy a kormány komolyan vegye őket. Napokig hagyták őket az utcán tiltakozni, hogy a végén csaknem eleget tegyenek minden követelésüknek, legalábbis szóban. A gazdák és a kormányfüggetlen szakemberek is azt mondják, évek óta nem foglalkozik a kormány megfelelő módon a mezőgazdasággal. Mostohagyerekként kezelnek mindenkit. A szakember szerint terv és stratégia kell, a gazdák dolgoznak, de ezzel már nem lehet takarózni, évek óta nagyon nehéz a helyzetük.

 Tavaly a szárazság, idén a gombabetegségek

– Nagyon gyenge volt a telünk, de az egész probléma a kalászos növényekkel még az ősszel kezdődött, amikor a rovarok vírust vittek be a földbe. Rovarölőzni kellett volna, de az időjárás ezt nem engedte meg – magyarázza Prćić Anna agrármérnök, majd hozzáteszi, hogy ráadásul gyenge volt a tél, nem volt a kalászosoknak nyugvóállapotuk, végig növekedtek, és ahogy felmelegedett az idő, megjelentek a gombabetegségek.

– A septoria, a gombásodás, a rozsda, most pedig virágzásban vannak a búzák, így a fuzárium is megjelenhet. Hozzá kell tenni, hogy nagyon drágák a vegyszerek, aki próbálta menteni a termést, és rendesen vegyszerezett, annak a négyezer kiló sem elég holdanként, hogy nullában legyen, s mindezt akkor, ha 20 dinárt adnak majd a búzáért – mondja Prćić.

A mérnök, aki a gazdák tanácsadója a terepen, hozzátette, voltak olyanok, akiknek nem volt pénzük permetezni, így az ő búzájuk befertőzte a másik parcellát.

 Hogyan él a gazda?

Stefan Bastić búzát, árpát, kukoricát, szóját, paszternákot termeszt Csantavéren. Fiatal földműves, nyolcvan hektáron gazdálkodik. Azt mondja, szereti, hogy a maga ura.

– Azért vagyok az utcán, mert ha nem segít az állam, ha nem történik valami változás, akkor biztosan mínuszba fogunk menni, semmilyen előrelépés nem lesz. Tavaly nagy problémák voltak a szárazság miatt, most pedig az árak fognak minket eltemetni. Megint számolgatjuk a pénzünket, sokat bele kell fektetni a búzába. Nem vagyunk mi varázslók, hogy több mint egy vagonnyi búzát termeljünk meg. Ha nem lesz negyven mázsa holdján, olyan mínuszba megyünk, hogy csak na. Négyszer permeteztem már a búzákat, holdanként több mint kétezer dinárba került, és ez csak a szer, hol van még az üzemanyag, plusz a munkadíj, azt nem is tudom soha számolni, és a gépeinket is karban kell tartani. Ősszel 90–100 dinárért vettük a vetőmagot, az alapműtrágya 150 dinár, a fejtrágyát is meg kell venni, most meg 18 dinárt akarnak adni a búzáért. Itt holdanként 50 mázsát meg kellene termelni, hogy valahogy dűlőre jussunk. Ha árendás földet művelünk, akkor végünk van. Idén hatalmas a vadkár is, amire támogatást, kártérítést nem lehet kapni. Egy szál napraforgóm nem maradt, és csak a vetőmag hatvanezer dinár volt. Az időjárási körülmények kedveztek a betegségeknek, és nagyon nem volt megfelelő az idő a védekezéshez. A nagyon szeles napokon a szél annyira fújt, hogy nem tudta rájuttatni a búzatáblára a permetet, aztán arra jött az egyhetes eső… Aki nem tudott védekezni, annak teljesen elviheti a termést.

A gazdák azt mondják, a kiadásaik esetében a saját munkájukat nem is számolják. A tavaszi vetéseknél mindenki arra számított, hogy majd érkeznek a támogatások, de, persze, nem küldték, a mai napig húzza-halogatja az állam a kifizetést.

–  Adtak szubvenciós (támogatott) hitelt, ami nem kamatmentes, csak csökkentett kamattal jár, de a gazdák rá voltak kényszerítve, hogy éljenek vele, hogy be tudják vetni a földjeiket. Közben a szubvenciót nem küldték, mindenki eladósodott. Ez így nem segítség, mondja a csantavéri gazda.

Prćić Anna hozzáteszi, valóban nincs olyan termelő, aki ne úszna a hitelekben.

– Az állam arra sem figyel, hogy ha a termelő mínuszba megy, akkor az egész láncot húzza magával. Ha az adott műtrágya úgynevezett agrorokra van véve, és azt ősszel a gazda nem tudja visszaadni, akkor sorra dől össze a kártyavár.

 Haldoklik a feldolgozóipar, az alapterméket nem lenne szabad eladni

A szakember szerint nem arra kellene büszkének lenni, hogy az állam és a gazdák eladják az alapterméket. Haldoklik a feldolgozóipar. Az, hogy legyen elég és megfelelő minőségű élelmiszer, nemzetbiztonsági kérdés, mondja Prćić Anna.

– Mi vagyunk az elsők a világon, akik GMO-mentes szóját termesztünk, mind kivisszük külföldre, ahogy a kukoricát is ahelyett, hogy feletetnénk a disznóval, azt is feldolgoznánk, lenne belőle sonka, kolbász, és hazai termékként, specialitásként eladnánk. Ez az államon múlik, mert muszáj támogatást nyújtani ehhez. Miért ne zárná le a gazda a kört? A napraforgóból hidegen sajtolt olajat csinálna. Azért nem csinálja, mert olyan akadályokat gördítenek elé, hogy nem lehet legalizálni az eladást – mondja az agrármérnök.

Emellett Vajdaság termőföldjei katasztrofális minőségűek. A humuszszázalék nagyon leesett, mindez pedig annak a következménye, hogy évek óta nem ganézzák a földeket. Miért?

– Mert nincs jószágállományunk. A saját termelőim negyven százaléka bezárta a disznófarmjait, mert az elmúlt 5 évben nem lehetett megmaradni. Faluról jönnek be disznót vásárolni a városra. Nemcsak a szarvasmarha, hanem a disznótenyésztés is veszélyben van. A támogatások az állattenyésztőknél nagyon késnek, a 2021-es támogatásokat nem fizették még ki sok helyen. Minden környező országban, még Koszovóban, Albániában is van luxusadómentes üzemanyag, mindenhol nagyobbak a támogatások. Közben alig maradt agrármérnök, aki ki is megy a földekre, aki tudja, hogy mit szabad használni, mit nem, aki segítené a gazdákat. A minőségi intellektuális szektor eltávozott. Az elmúlt tíz évben ez az ország mostohagyermekként viselkedik a termelőivel, legyen az zöldségtermesztő, állattenyésztő vagy földműves nyugdíjas. Lehet, hogy ha a mezőgazdasági miniszternek lenne köze a mezőgazdasághoz, akkor jutnánk is valamire.

 Racionalizálni kell

A szakember hozzáteszi, tervezni és racionalizálni kell. Komolyan venni, hogy milyen területeken milyen növényeket lehet termeszteni. Homokon gyümölcsfát, szőlőt, de ellehetetlenítik a gazdákat, mert nem tudják eladni a terményt. Ezért kiszedik a fákat, veteményt csinálnak, azt pedig öntözni kell.

– Ahol van folyó, ott legyen vízigényes kultúra. A másik gond az utak, maguknak kell rendbehozniuk a földutakat. A zöldövezeteket felszámolták. Nincs tízéves terv, márpedig a mezőgazdaságban nem lehet másként. Össznépi rosszlét van, nem tudom másképp megfogalmazni ezt – mondja az agrármérnök.

A szavazatunk kell, most meg kerülnek minket, mint a leprásokat

Toldi László szintén Csantavéren termel, búzát, árpát, napraforgót, kukoricát ötven hektáron.

– Fennmaradni a legnagyobb kihívás, ilyen árak mellett nem fog sikerülni. Vagy lakatot teszünk  a gazdaságra, vagy eladjuk. Ez egy bűvös kör, amíg ez a vezetőség lesz, biztosan nem fog változni. Ilyen Európában sehol sincs, hogy egy ingatlanra két adót fizetünk – egyet vagyonadó, egyet pedig a vízlecsapolás formájában. Véleményem szerint ettől nagyobb összefogásra lenne szükség. Hogy nem látják a többiek, hogy mekkora bajban vagyunk? Vagy félnek. Amikor szavazásra kerül a sor, minden politikus ott van, most, amikor bajunk van, legalább kijönnének megkérdezni, hogy vagyunk. Kerülnek minket, mint a leprásokat, de azért a szavazatom kellett? Tizenöt éve ígérgetik, hogy megoldják a biztosítást, de nem került rá sor. Annak idején Fremond Árpád tett ígéretet, de semmi sem történt. Nagyot csalódok a magyarokban napi szinten. Itt, ahol nagy termőföldek vannak, nem tudunk összefogni – mondja elkeseredetten Toldi. Hozzáteszi, ígéretet kaptak, hogy a vetéskor már a számlán lesz a pénz, de ő még mindig nem kapta meg.

– A napraforgómat harmadszor ültetem újra, az államtól pénzt még nem kaptam, de az adó, no, az jön… Nem lett volna gond, ha tíz évig jól éltünk volna, de akkor is csak túléltünk…

A kelebiai Szabó Cibolya Dániel fejősteheneket tart, mellette búza- és kukoricatermesztéssel foglalkozik.

– Ami terem, azt be is etetjük, a marhaállomány 30–35 darabból áll. Ha nem változik a helyzet, akkor az ember majd kiadja a földeket, eladja a teheneket, és elmegy Németországba targoncázni vagy mosogatni – mondja csalódottan Szabó Cibolya.

Mintegy 300 liter tejet adnak át.

– Nekünk nem volt gond az aflatoxinnal, prémiummal együtt inkább a 70 dinár alatt kapunk a tejért, abból meg nem nagyon lehet betakarózni ilyen üzemanyagárak mellett az újravetéssel. A határzónában elszaporodtak a vadak, katasztrófa, amit a vaddisznók művelnek termésidőszakban, nálunk vadkárra meg semmit sem lehet kapni – mondja a kelebiai gazda.

 

A gazda szerint is racionalizálni kellene a termelést, hogy ott, ahol van lehetőség az öntözésre, vízigényes kultúrákat termesszenek, ott pedig, ahol erre nincs lehetőség, gyümölcsfákat, szőlőt kell ültetni.

Közben a csantavéri Kovács Bálinték kénytelenek kiönteni a tejet, mert most egy hétig nem veszik át tőlük az aflatoxin miatt. Azt mondja, ők csak az ígérgetést hallgatják évek óta, semmi más nem történik.
A csantavéri Anitics Arnoldnak ötven fejőstehene van, de most 50 dinár kap csak érte literenként. A bika felvásárlási ára is rossz, de el sem bírják adni, ha akarnák is.

Földi Péter szintén Csantavéren foglalkozik növénytermesztéssel, kevés jószággal is foglalkozik. Hozzáteszi, ha így marad, majd lakatot tesznek a gazdaságra, kiülnek tartani a markukat, mint a többi, mondja.

A gazdák csalódottak. Azt mondják, legfőképpen azért, mert dolgoznak, de nem tudnak egyről a kettőre jutni. Sokan közülük fiatalok, akik úgy döntöttek, itt maradnak. Meddig tartanak ki? Mikor fogy el a türelmük? S az állam megvárja-e?

 TÓMÓ Margaréta