A BBC szerbiai kiadása december elején hosszú cikkben foglalkozott a szerbiai oktatás akut problémáival, amelyek évtizedek óta halmozódnak, és bár a képviselőházi procedúrába ismét bekerült egy új oktatásügyi törvénycsomag, a megkérdezett neves szakértők (köztük Srđan Verbić volt oktatásügyi miniszter és Ivan Ivić nyugalmazott egyetemi tanár) véleménye szerint ez is komoly gondot jelent, mert a korábbi jogszabályokat sem tartják be.

A jelenség okainak feltárása során szakmai-pedagógiai, életszínvonalbeli, tárgyi, oktatáspolitikai és tervezési, továbbá emberi erőforrásokat érintő kérdések is felvetődtek. Mindegyikük a maga módján ismert, de így, együtt és egymással összefüggésben mégis meghökkentenek.

Áthidalhatatlan szakadék

A problémakör egyik meghatározó mutatója a tanulói teljesítmények és az osztályzatok között feszülő óriási szakadék. Ma már szinte mindenki hanyagul átsiklik a tény felett, hogy a szerbiai diákok bő egyharmada „funkcionális analfabéta”, azaz nem tudja alkalmazni azt a tudásanyagot, amit állítólag elsajátított, ugyanakkor elképesztően magas a színkitűnő vagy hasonlóan kiváló előmenetelt igazoló bizonyítványok száma.

A hivatalos oktatásirányítás szintén tisztában van ezzel, ugyanakkor azok a jogszabályok és szigorú útmutatások, amelyeket a témában megfogalmaznak, nemcsak ellentmondásosak, hiszen általánosságban ugyan elhangzik egy-két ejnye-bejnye emiatt, ám maguk az irányadó álláspontok éppen az állapot fenntartását szolgálják. A világjárvány okozta zűrzavarban az egyetlen kézzelfoghatónak nevezhető „kármentés” a tanügyben az osztályzatok által zajlott. A mindenki számára világos és cáfolhatatlan lemaradásokat és veszteségeket a magas osztályzatok idillikus képe próbálja egyensúlyozni. Ugyanakkor az oktatásirányítás soha nem látott sikerének és a digitalizáció nemzetközi szinten is kiemelkedőnek mondott eredményeinek igazolását is hivatott szolgálni abban a szilárd meggyőződésben, hogy az egyetlen maradandó dolog az oktatási folyamat végén a tanulók bizonyítványába bejegyzett számszerű eredmény.

Nem vonzó pálya

Ezzel okozati összefüggésben állnak az oktatás hátrányos anyagi körülményei, amelyek egyik lényeges, évtizedek óta rendezetlen és még a megoldást lehetőségét sem sejtető része a tanügyben dolgozók bérének kérdése. Ezzel a társadalom azt is üzeni, hogy „az iskola lényegtelen” – mondta egy szakszervezeti aktivista.

Az anyagi lehetőségek hiánya szorosan összefügg, de nem az egyetlen oka, hogy „tanárnak lenni ma már nemkívánatos foglalkozás, ahogy korábban volt. Ahelyett, hogy valaki büszke lenne rá, hogy tanár, vagy az szeretne lenni, egy százalék alatt van azoknak a tanulóknak az aránya, akik visszatérnének az osztályterembe” – nyilatkozta a szakember.

Ehhez hozzátartozik, hogy jelenleg a tanárok fele határozott idejű munkaviszonyban dolgozik, tehát bármikor elveszítheti az állását, és ilyen helyzetben a családalapítás, a gyermekvállalás is bizonytalanná válik. Az iskolákban köztudottan főképp nők dolgoznak, így az ő helyzetük még érzékenyebbé válik. Ráadásul az érdemi és minőséges oktató-nevelő munka rovására gyakran értelmetlen, de óriási energiákat lekötő papírmunkát kénytelenek végezni. Ezáltal az oktatásügy helyzete is mind összetettebbé válik, leegyszerűsítve: a problémák sokasodnak.

Fontosak és mellékesek

Az anyagi erőforrások hiánya annak ellenére is rányomja bélyegét a hazai oktatás minőségére, hogy bár a külföldi hitelekből és támogatásokból, hazai erőforrásokból és egyéb eszközökből az utóbbi évtizedben nagy léptékű fejlesztések történtek, az iskolák ma rendkívül kiegyensúlyozatlan helyzetben vannak. A Közegészségügyi Intézet adatai szerint Szerbiában legalább 87 iskolaépületben nincs vagy nem működik kézmosásra is alkalmas WC vagy mosdó, a Szerbiai Oknyomozó Újságíró Központ 2021. januári kutatása szerint pedig ez a szám növekszik.

Bár az állam képviselői az ellenkezőjét állítják, az iskolák nincsenek „kiváló állapotban” sem a felszerelést, sem a rendelkezésre álló pénzeszközöket illetően, teszi hozzá az egyik nyilatkozó. A járvány ezt még tovább fokozta.

A helyzet külön „báját” adja, hogy a források felett rendelkező hatalmi körök soha nem látott módon megkülönböztetik a számukra „fontosnak” és „mellékesnek” besorolt intézményeket. Így rendkívül magas többletráfordításokat juttatnak az előbbieknek (amelyek egy részének felhasználása hagy némi kétségeket), ugyanakkor forrásokat vonnak el a többiektől.

Kétszer annyi az egyetemi férőhely, mint ahány gyermek születik

Bármilyen hihetetlennek is tűnik az alcímben foglalt adat, a felsőoktatási intézmények által felvenni kívánt hallgatók száma nem egész tíz esztendő alatt megduplázódott. Jelenleg a szerbiai egyetemeken 1683 képzési programra összesen 113 852 férőhelyet hirdettek meg, ugyanakkor az érettségizett diákok száma mindössze 40 000 körül van, a születések száma pedig 65 000.

– Ez azt mutatja, hogy az oktatási kínálatot nem a lakossági igények, hanem a felsőoktatási intézmények profitigényei alakítják ki, mert az egyetemeket és főiskolákat a hallgatók száma alapján finanszírozzák – nyilatkozta dr. Ivan Ivić, a szerbiai oktatási rendszer egyik legjobb ismerője. – Ebből az következik, hogy az oktatás minősége is […] nagyon problémás – hangsúlyozza.

De az oktatási rendszer egészében véve is túlméretezett: mintegy egymillió diákot több mint százezer ember oktat és lát el. Ez a szövevényes szervezet egyetlen minisztérium felügyelet alá tartozik, írja a BBC a cikkében, ez a kormányzati szerv pedig évtizedek óta politikai alkudozások és trükközések helyszínéül szolgál, és senki nem akar foglalkozni vele. Így került az élére legutóbb Ružić miniszter is, akinek politológusként az égegyadta világon semmilyen ilyen irányú tapasztalata nem volt.

A megállapításokat keményen aládúcolta az Euronews szerbiai kiadása is, amely szerint a szerbiai oktatási reformok „csak szimulálják a változást”, tehát „szemmel láthatóan téves volt a hozzáállás”.

BERETKA Ferenc