Mintha megtört volna a jég – mondja a napokban focibarát ismerősöm, lobogtatva az egyik belgrádi napilapot. Már-már arra gondoltam, hogy lemondott még néhány felelős, akár miniszteri rangú tisztségviselő is az újvidéki pályaudvaron történt tragédia miatt, de aztán gyorsan kiderült, hogy csupán a fociról van szó. Ahol a szövetség új főtitkára, Branko Radujko bejelentette: átalakítják a bajnoki rendszer(eke)t, 12 tagúra szűkítik a legfelsőbb osztályt, és két csoportba osztják a második versenyfokozatot.

Szuper és első

Mintha ismerős lenne ez a beharangozott versenyrendszer, hiszen a néhai közös országban láttunk már ilyet. Ott az első liga mellett létezett a másodosztály keleti és nyugati csoportja, és a bajnokság jellegéből következett, hogy honnan hová lehetett kiesni vagy feljutni. Igen ám, de az jóval nagyobb állam volt, messzebb kellett utazni egy-egy bajnoki meccsre, és a játékvezetőket is óvatosan delegálták. Fontos volt a nemzeti hovatartozás, mivel – bocsássa meg a Teremtő – még koszovói albán bíró is akadt a szövetségi listán. Nem is akármilyen képességű sípmester volt az illető, akit személyesen is megismerhettem.

Nem szabad azonban a múlttal foglalkozni, hanem a jövőt kell szem előtt tartani, így pedig csak üdvözölni tudjuk az elképzelést. Valóban túl tömeges (magunk is többször leírtuk) a jelenlegi Szuperliga, ennyi profi csapatot nem képes eltartani a jelenlegi ország. Persze, a döntéshozók is tudják, hogy elképzelésük nem arat osztatlan sikert: a lokálpatrióta helyi futballkorifeusok most majd hőbörögnek, igazságos vagy igazságosabb területi megosztást követelnek, előkerülnek az eddigi érdemek, a régmúlt korok szép eredményei, a dicső hagyományok, amelyeket figyelembe kell vagy kellett volna venni.

Az előrelépés érdekében azonban elengedhetetlenül szükséges ez az intézkedés, amelyről Savo Milošević, az egykori gólerős csatár, a belgrádi Partizan jelenlegi edzője is azt mondta, hogy húsz évet késett. A többi szomszédos országban, így az egykori közös állam volt tagköztársaságaiban is belátták, hogy ez a járható út. Nem igaz, hogy a tömegesség önmagában minőségi előrelépést is jelent, ehhez több más dologra is szükség van. Lesz tehát egy Szuperliga 12 csapattal, fordulónként hat mérkőzéssel, meg a második versenyfokozatban két csoport. Tudjuk, természetesen, hogy most jön majd a neheze, amikor a Szerb Labdarúgó-szövetség vezetőségének ki kell jelölnie az új versenyosztályokban induló egyesületeket.

Lehet-e politika nélkül?

Afelől se legyen senkinek illúziója, hogy politikai beavatkozás nélkül megúszható a versenyrendszer átalakítása. A különböző régiók vezetői nyilván előhozakodnak az ilyen-olyan érvekkel, amelyek többségének ugyan nincs köze a versenysporthoz, magához a futballhoz sem, de amúgy jól hangzik. Szóba kerül majd a várható viták során az adott térség fejlődése, jövője, a meglévő potenciál, a már létező stadion kihasználtsága, stb. Kevesebb szó esik majd a legfontosabb dologról, az pedig ezúttal is a pénz. Az a bizonyos pénzügyi háttér, a szponzoroknak nevezett megfejhető állami cégek, magánvállalatok, vagy külföldi befektetők, akik az adott régióban jelen vannak, és hajlandók áldozni a focira. Akár reklám címén.

Az idősebbek emlékeznek arra, hogy ez régebben is így volt, és hogy a mai világban sincs másképp. Európa nyugati részét nem számítva, ahol a profitérdekelt magántőke dönti el, hogy kit, melyik klubot érdemes anyagilag támogatni. Nálunk várhatóan még sokáig a politikáé lesz a döntő szó, az pedig mostanság teljesen egyértelműen az uralkodó párt(ok) területének számít. Érdekes lesz kívülállóként figyelni az elkövetkező hetekben a ligák megalakításának folyamatát: a végső létszám meghatározását, a területi beosztást, a mostani eredmények meg az utóbbi években mutatott teljesítmény méltánylását vagy mellőzését. Mindettől függetlenül azonban alighanem egyértelműen a labdarúgás érdekeit, jövőbeni várható jobb szereplését szolgálja a szakági szövetségnek ez a lépése.

(németh)