A szerb konzulátus írnokának leveleit, jegyzeteit, jelentéseit ma is őrzik a belgrádi országos levéltárban, így a kutatók is betekintést nyerhetnek azokba. Meggyőződhetnek arról, hogy a jogász végzettségű diplomata nemcsak kitűnő író, bátor újságíró volt, hanem éles szemű megfigyelő is. Gyakran utazott az akkori Oszmán Birodalom szlávok által (is) lakott részein a XIX. és XX. század fordulóján a jó egy évtizedes szolgálata alatti években, a mai Észak-Macedónia és Koszovó területén. Egyik jelentésében a szerbekhez hasonlítja az albánokat (az akkori szóhasználat szerint: arnautákat), és tájékoztatja a külügyminiszterét, miszerint „jó lenne közelebb kerülni hozzájuk, mert hamarosan másfél millióan lesznek, és meghatározó geopolitikai szereplőkké válhatnak a Balkánon.” Észrevétele talán azért maradhatott visszhang nélkül, mert időközben, mire a szóban forgó diplomáciai levél eljutott a minisztériumba, Belgrádban kormányváltásra került sor, és változott a külügyminiszter személye is.

 A jós

Az említett konzulátusi írnok neve nem diplomáciai tevékenysége miatt közismert a mai Szerbiában, és lehet, hogy nem mindenki tudja: Branislav Nušićról van szó. Írótársai közül többen is kirándultak egy-egy külképviseleti megbízatási időszakra, így például Ivo Andrić, Milan Rakić vagy Jovan Dučić. Az Oszmán Birodalomban szolgáló diplomaták egyik feladata a kor szerb uralkodóinak meghagyása alapján az ottani szláv nemzetiségű lakosság nemzettudatának erősítése volt. Tanulságos lehet a fentebb idézett jelentés azért is, mert jó egy évszázaddal később mintha beteljesülni látszana az író-diplomata jövendölése. A koszovói albánokat ma sem ismerik jobban Szerbiában, és nem sikerült közelebb kerülnie egymáshoz a két népnek. Mi több, a balkáni háborúkat követően elfoglalt területek ma már önálló államként szerepelnek akár Észak-Macedóniát, akár az egykori szerb tartományt említjük. Ez utóbbival amúgy egyre feszültebb a viszony. A belgrádi hatalom nem hajlandó tudomásul venni a tényeket, és ragaszkodik a saját alkotmányában rögzített kitételhez, amely szerint Koszovó és Metóhia Szerbia elidegeníthetetlen része, annak ellenére, hogy a világ száznál több országa, így az Európai Unió tagállamainak többsége is elismerte Koszovó Köztársaság önállóságát. A térségünktől távol élő, nem kellően tájékozott polgár számára amolyan egzotikus, szomorú, de végtelen szappanoperának tűnik mindaz, ami immár három évtizede történik Koszovó körül. Mi több, Európában is sokan értetlenkedve figyelik az eseményeket, és nem értik, miért olyan nehéz megtalálni a megfelelő, kölcsönösen elfogadható megoldást, miért kell évek óta, már legalább húsz éve szabálytalan időközönként tárgyalóasztalhoz ültetni az éppen regnáló belgrádi és pristinai vezetőket.

 Az egyszemélyes tárgyalófél

Szerbia részéről az elmúlt tíz évben minden esetben az államfő tárgyalt a koszovói (ideiglenes szervek – ahogy Belgrádban hangoztatják) vezetőkkel, illetve képviselőkkel. Ezeket a megbeszéléseket általában valamilyen közlemény summázta mindkét fél részéről, akár Thacival, akár Haradinajjal, akár Kurtival tárgyalt a legújabb szerbiai Messiás. Ezekből a diplomáciai megszövegezésekből nagyon keveset tudhatott meg a polgár, hogy aztán a propaganda révén kiderüljön: „5:0 a javunkra.” Közben a villanygazdaság, a nemzetközi telefonos hívószám is prištinai hatáskörbe került. Lassan két éve, hogy kisebb forradalom kitörése fenyegetett a koszovói (észak koszovói) szerbek részéről a rendszámtábla-háború során. Útzárlat, barikádok, éjszakai tábortüzek, tüntetések kezdődtek a koszovói kormány rendelete miatt, amely szerint matricával kellett leragasztani a szerbiai autók rendszámán a szerb címert. Belgrád is viszonozta az intézkedést. Decemberben aztán egy halk, alig közölt belgrádi kormányrendelet megoldotta a kérdést, nem kell többé matricát ragasztani a koszovói járművek rendszámtábláira. Ilyen egyszerű tehát a bonyolultnak látszó dolgok megoldása, ahogy az okmányok, iskolai bizonyítványok, egyetemi oklevelek kölcsönös elismerésének kérdése is. A valamikori tartományból elhozott (ellopott?) kataszteri és egyéb adatok visszaszolgáltatása is hasonló módon került rendezésre.

A nagykövet személye

A koszovói szerbek tömegesen jegyeztetik be immár a járműveiket a koszovói rendőrségen, és Szerbia területén többé nem adhatnak ki koszovói városok kezdőbetűivel ellátott rendszámtáblákat. Belgrádban ekörül is nagy a csönd. Ahogy arról sincs hivatalos és mérvadó állásfoglalás, miszerint a párhuzamos intézményrendszer megszüntetése valójában mit jelent. A dinár hivatalos fizetőeszközként többé nem lehet használatban Koszovó területén, és az ottani Nemzeti Bank intézkedése mintegy 40 ezer alkalmazottat és közel 30 ezer ott élő szerbiai nyugdíjast érint. Ők a jövőben euróban kapják meg a járandóságaikat, mégpedig a koszovói illetékes szervek által felhatalmazott pénzintézeteken keresztül, ahogy az két ország között megszokott és európai mércék szerint is elfogadható. Más kérdés, hogy ennek következtében megszűnik-e a kettős foglalkoztatás, tehát az, hogy a Koszovó területén élő szerbek egy része Belgrádból és Prištinából is fizetést kap, miközben az elfogyasztott áramot a koszovói szerbek esetében már két évtizede a szerbiai költségvetés fizette.

A rigómezei rege tehát lassan végéhez közeledik, és a béna kacsaként folyamatosan aggódó, de a közvetítésen kívül hatékony intézkedésre nem képes nemzetközi közösség megnyugodhat: sikerült megőrizni (egyelőre) a nyugalmat és a békét az egykori szerb tartományban. A többi kérdést majd a helyi választásokon győztes politikusok rendezik, akár maratoni tárgyalások útján is, bár ehhez már egyre kevesebb türelme van az említett nemzetközi közösségnek.

Az aranykor következő feladványa pedig akár érdekes is lehet: ki lesz az első hivatásos belgrádi diplomata, aki hazája nagyköveteként elfoglalja majd prištinai állomáshelyét?

NÉMETH János