A jelenlegi jegyzet címe csupán kevésben tér el Erich Maria Remarque örök érvényű művének címétől, bár semmilyen érintkezési pontja nincs a nagy művel, kivéve azt, hogy a helyzet (itt is, ott is, sőt számos egyebütt) változatlan. És jó ideig az is marad. Mindannyiunk kárára.
Képesítés nélkül
Az elmúlt hetekben minisztériumi forrásokból arról értesült a közvélemény, hogy súlyos kádergondok nehezítik az iskolák életét. A Haladók & Tsaik által képviselt (hurrá)optimizmushoz hasonló, a gondokat is felelősséggel vállaló mondatokat nemigen szokták kimondani. Most sem tették, inkább némi (ki tudja, kinek szóló) szemrehányásként bejelentették: az elmúlt tanévben mintegy 1000 tanár dolgozott a szerbiai iskolákban megfelelő szakképesítés nélkül. Ennek kárát (ha ugyan kára származott belőle) 27000 diák volt kénytelen elszenvedni. Legsúlyosabb a helyzet Nagybecskereken (nyilván az ottani iskolaügyi hivatal területén, nem magában a városban), a legkedvezőbb viszont Kragujevácon. A szakképzetlennek minősülő tanárok csaknem fele matematikát, a többiek nemkülönben „húzós” tárgyakat, fizikát, informatikát német és angol nyelvet oktatnak.
Megmondom őszintén, én ennél a számnál jóval nagyobbra számítottam. Sőt, szinte biztos vagyok benne, hogy ennél többen vannak, mert ez azt jelenti, hogy az iskolák több mint felében 100 százalékos az ún. „szakmai lefedettség”. A maradék esetében pedig átlagosan legfeljebb egy tanár tartozik a „megfelelő képesítés nélküliek” táborába. Ennyire viszont korántsem „rózsás” nálunk a helyzet. Ha csak a helyi példát vesszük: bő másfél évtizede nincs (nem volt, és egy ideig nem is lesz) megfelelő képzettségű matematikatanárunk (de a környező iskolákban sem sokkal jobb a helyzet). Sőt, idén még a Magyar Tanszékről kikerült, látszólag soknak tűnő anyanyelvtanárból is alig fél jutott csak ide, pedig bő két egészre lett volna szükség.
A hír hallatán a közvéleményben az a téves képzet alakult ki, hogy az iskolákban tömegével dolgoznak kényszermegoldásként alkalmazott, a szakmai mellett esetenként alapvető pedagógiai, pszichológiai ismereteket is nélkülöző, de rendszeresen órákat tartó, hovatovább, érdemjegyeket osztogató „botcsinálta” tanügyesek.
Ki megy tanárnak?
A helyzet némileg árnyalásra szorul, egyrészt abban, hogy az egyik oldalon aggasztó mértékű tanárhiányt a másik oldalon még mindig ezrekben számolt „technológiai felesleg” ellensúlyozza. Igaz, csak számszerűen, ami jól érzékelteti a helyzet abszurditását, hiszen a félelmetes iramú fogyatkozás következtében pedagógusok tömegei maradnak részben vagy teljes egészében óra nélkül, még akkor is, ha az ominózus iskolahálózati vita közben sikerült néhány intézményt, de főképp az ott dolgozó néhány tucat alkalmazottat „megmenteni”. Addig, amíg végképp el nem fogynak mellőlük a diákok. És erre jócskán van példa. A vajdasági magyarságot érintően különösen. (Elég csak Nyugat-Bácskára gondolni.)
Másrészt pedig – és ez az átmenetinek tűnő tanárhiányt tartóssá fogja tenni – a fiatalok nem szívesen választanak tanári pályát, különösen a hiányszakmák terén. Idén az Újvidéki Egyetemen mindössze egyetlen hallgató jelentkezett fizika szakra! Hasonló a helyzet a matematikával is, az idegen nyelvek közül pedig elsősorban a némettel.
Akik ugyanis komolyabb természettudományos képzést választanak maguknak, inkább mérnöki szakokra iratkoznak, mert az informatikusokhoz és az idegennyelv-tanárokhoz hasonlóan a versenyszférában sokkal nagyobb anyagi, szakmai és erkölcsi megbecsülésre és biztosabb egzisztenciára számíthatnak.
A tanügyben pedig maradnak a bizonytalan jövőjű abszolvensek és a kevésbé „húzós” karok diplomásai.
Fokozatos ellehetetlenülés
Persze, a fentebb taglaltakkal korántsem merülnek ki az oktatásügyet huzamos ideje abszurditásokba hajtó állapotok. A tanév kezdetén újfent terítékre került az óra nélkül maradó pedagógusok – főképp osztálytanítók – sorsa. Igaz, jó évtizede „harcol” már az állam a helyzet rendezése érdekében, ám a rendezés ütemét folyton túlszárnyalja a gondok gyarapodása.
A sajtó egy része immár egyfajta „osztályellenségként” beszél az önhibájukon kívül osztály nélkül maradó tanítókról. Az egyik például szalagcímben közölte: „Fizetést kapnak, pedig nem is dolgoznak!” A cikkben arról a keserű sorsra jutott 220 tanítóról van szó, akiknek egyetlen tanórájuk sem maradt. Így, ha év közben nem sikerül másik iskolába átkerülniük, jövő szeptemberben – igaz, némi végkielégítéssel – munka nélkül maradnak. Addig viszont jár nekik a korábbi bérük 65 százaléka.
Ebben az országban ezrekre tehető azoknak a száma, akik éveken át kaptak valamilyen bért, de nem kellett bejárniuk a munkahelyükre (a közelmúltban és sokadszorra az agyondédelgetett kragujeváci Zastavában mentek fizetett „kényszerszabadságra” a munkások), mert vagy eladták, vagy megvették a céget, ahol korábban dolgoztak.
Sőt, maga az állam évekig fizette például a Koszovóból áttelepült pár ezer pedagógus bérét is, akik aztán végképp nem dolgoztak, de attól még rajta voltak tucatnyi megbízható iskola fizetési listáján. Az sincs kizárva, hogy a mai napig van hasonlóra példa.
A legutóbbi (2017-es) törvénymódosítás óta viszont azok a tanügyesek vannak igazán nagy bajban, akik fokozatosan és részben veszítik el tanóráik kisebb-nagyobb hányadát. Nekik ugyanis nem jár semmiféle térítmény, sőt végkielégítés sem. Fizetést kapnak, méghozzá a részmunkaidő arányában. Így előfordulhat például, hogy valakinek csak heti egy-két órája marad, amiért megkapja a havi bérének 5–10 százalékát (kb. 2500–5000 dinárt), semmi többet. Ennyi a fizetése.
Ez az állapot akár évekig elhúzódhat, és – más nehezítő körülmények mellett – a tanári pálya teljes ellehetetlenüléséhez vezet.
Beretka Ferenc
Az írás a Családi Kör október 3-ai számában jelent meg.
DECEMBER 31-IG FIZESSEN ELŐ A CSALÁDI KÖRRE, ÉS AKKOR MÉG A RÉGI ÁRON KAPJA AZ ÚJSÁGOT! Hívja a 061/664-30-11, vagy írjon nekünk e-mailt (info@csaladikor.com), vagy Facebook-üzenetet, illetve Viber: 064/470-44-99
