A húsvétvasárnapot megelőző nagyhét hihetetlenül gazdag szertartásokban, amik megelevenítik Jézus földi életének utolsó eseményeit, a halálát és a feltámadását. Napról napra emelik a hangulatot, felkészítenek a húsvét örömére. Az ünnepi szentmiséken a hívő ember igyekezik párhuzamban látni a legelső nagyhét eseményeit és azok megjelenéseit a liturgiában, a jelképeket, a szimbólumokat, mert ezek azért vannak, hogy ráirányítsák a figyelmünket a fontos dolgokra.

 Virágvasárnap

Ezen a napon azt ünnepeljük, amikor Jézus bevonult Jeruzsálembe, ahol a hívei hatalmas lelkesedéssel fogadták, pálmaágakkal köszöntötték, ruháikat a földre terítették előtte, és így kiáltoztak: Hozsanna Dávid fiának! Az ünnepi mise előtt a pap barkát szentel (mert nálunk nem olyan elterjedt a pálma vagy az olajfa). A piros miseruha és a szentmisén elhangzó Passió már előre figyelmeztet Jézus szenvedésére. A szentelt barkát aztán hazavihetjük, hogy otthon is emlékeztessen minket: mi nem akarjuk soha megtagadni Jézust, ahogy később a hozsannázó nép tette.

 A szent három nap

Ekkor hitünk legnagyobb titkát ünnepeljük. E napokon a templomokban kizárólag egyszer, este van szentmise, illetve szertartás. A szent három nap már nem a húsvétra való előkészület, hanem maga a húsvéti ünneplés. Nagycsütörtök az Oltáriszentség alapításának ünnepe. Jézus elfogyasztja az utolsó vacsorát a tanítványaival. Ekkor volt tulajdonképpen az első szentmise és az első szentáldozás is, illetve Jézus Krisztus ekkor mondta el azokat a szavakat, amelyeket minden misén felidéz a pap: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem” (Mt 26,26). Az utolsó vacsora keretében hagyta ránk Jézus a „végrendeletét” is: úgy szeressük egymást, ahogy Ő szeretett minket, és ezáltal legyünk mindnyájan egyek. De az utolsó vacsorát már beárnyékolja a fájdalom: Júdás vacsora közben elmegy, hogy elárulja mesterét. Az ünnepi mise örömben kezdődik, de a dicsőségkor elnémulnak a harangok („Rómába mennek”) és az orgona. Az áldozás után a pap az Oltáriszentséget a mellékoltárra viszi feltámadásig, és a szentségház tárva maradó ajtaja emlékeztet minket Jézus elhurcolására. Az elbocsátás elmarad, helyette oltárfosztás következik.

 Nagypéntek

Jézus szenvedésének és halálának emlékére szigorú böjtöt tartunk. Jézus felvonszolta a keresztet a Golgotára (arámul: koponya). Ezen a napon nincs szentmise. A szertartás csendes hódolattal kezdődik, amelyet az igeliturgia követ. Itt elsősorban Jézus szenvedéstörténetén elmélkedünk, majd az egyház nagy szándékaira imádkozunk.  Utána a pap leleplezi a kendővel fedett feszületet, s kifejezzük hódolatunkat a kereszt előtt háromszor énekelve: „Íme a szent keresztfa, rajta függött valaha a világnak váltsága!” A hívek erre így felelnek: „Jöjjetek hát, keresztények, hódolattal hajtsunk térdet, üdvözlégy szent keresztfa!” Ne tévesszen meg senkit a kifejezés, hiszen ténylegesen nem a feszület előtt hódolunk, hanem Krisztus előtt, aki értünk halt meg. A keresztet nem önmagában illeti meg a tisztelet, hanem a Megváltóval való kapcsolata miatt. Ami régen a szégyen fája volt, a Golgotán a megváltás győzelmének a jelévé vált. A hódolatot a közös áldozás követi. Nagypéntek (és nagyszombat) az év két napja, amikor a katolikus egyházban nem mutatnak be szentmisét. Halála után Jézus testét levették a keresztről, fehér gyolcskendőbe takarták és sírba helyezték. A szertartás teljes csendben ér véget. Az egyház gyászol.

Nagyszombat és húsvét vigíliája

Nagyszombat liturgiamentes nap a katolikus egyházban. Este ugyan megkezdődik a húsvéti vigília, de az már a húsvétvasárnap kezdete. Az ősi zsidó hagyományokra alapozva szombaton naplemente után megkezdődik a vigília, a zsidóknál ugyanis a nap az előző nap naplementéjével kezdődik. Ebből is jobban megértjük, hogy Jézus halálakor miért igyekeztek a zsidók annyira péntek délután eltörni a felfeszítettek lábát, és felgyorsítani a halálukat: nehogy szombaton (tehát péntek este) még a kereszten maradjanak.

Nagypénteken, Jézus halálakor még úgy tűnt, hogy a világon győzedelmeskedik a bűn és a sötétség, de a nagyszombat éjjeli liturgia azt üzeni, hogy mégis a szeretet, az élet, a világosság diadalmaskodik. Ez a liturgia öt részből áll. A fény liturgiája a templomon kívül kezdődik a tűzszenteléssel és a díszes húsvéti gyertya meggyújtásával. A gyertya Krisztust jelképezi. Amint a gyertya „feláldozza” magát, hogy világosságot adjon az emberiségnek, úgy áldozza fel önmagát Jézus. A bevonulás alatt egyre több fény gyúl. A hívek is meggyújtják a magukkal hozott gyertyáikat. Ezután a pap ősi öröméneket énekel (Exultet), magasztalja a csodálatos éjszakát, melyen Jézus legyőzte a bűnt és a halált: „Áldott éj, a halál bilincsét ekkor törte szét Krisztus, és az alvilág mélyéről, mint győző tért vissza.” Az öröméneket az ige liturgiája követi, amikor az ószövetségi olvasmányok segítségével a hívek elmélkednek azon, hogyan készítette elő Isten a Messiás megváltói eljövetelét erre a világra. Az ószövetségi olvasmányok után felhangzó dicsőségre újra megszólalnak a harangok és az orgona. Az evangélium előtt újra felhangzik az Alleluja!

A szentmisén fontos helye van a keresztségi fogadalom megújításának. A hívek közössége újra vállalja, hogy Krisztussal és a húsvét titkával akar egyesülni az életében.

A feltámadási mise befejeztével szokásos még feltámadási körmenetet tartani, mely jelképezi, hogy Jézus feltámadása hírének és hatásának el kell jutnia a mindennapjainkba.

HARMATH Károly OFM