Mélységes felháborodásának adott hangot Ana Brnabić azzal kapcsolatban, ahogyan a Nova.rs írt az államelnök CNN-hírcsatornának adott interjúja kapcsán. A kulturált politikában (és diplomáciában) igencsak szokatlan, de akár azt is mondhatnánk, hogy útszéli hangon utasította vissza a Nova megnyilatkozását.

„Istentelenül hazudtok. Hazugságban ti vagytok Chuck Norris. Amit a nagytőke kezében lévő Nova napról napra elkövet, több mint szégyenletes, az újságírás több mint megalázása. Ez az emberek, az állam, az intézmények és az ép elme megalázása…“

Lehet, hogy egyesek szerint igaza van a miniszterelnöknek, de ugyanebben a szövegkörnyezetben mi van azokkal a beszédeivel, megnyilatkozásaival, amelyekkel egyre növekvő életszínvonalról, Szerbia gazdaságának folyamatos izmosodásáról beszél, és arról, hogy Koszovó kapcsán Szerbiát nem lehet térdre kényszeríteni, mert minden nehézségek ellenére győzni fog?

Nos, ennek a szövegnek egy részét agyonra koptatottan már hallottunk, amikor a fejünk felett hetvenhét napig zúgtak a vadászbombázók, és mi, közönséges halandók tudtuk, hogy ebből a kulimászból nem fogunk ép bőrrel kimászni. A propaganda azonban folyamatosan azt harsogta, hogy agyoncsapjuk a NATO-t, mint az összehajtogatott újsággal a legyet.

Tudjuk, mi lett a vége. És erre neki is emlékeznie kell, hiszen huszonnégy éves volt, és éppen az „ellenség“ (USA) egyik egyetemén tanulta az ügyviteli politika alapjait. Ez az agyonképzés azonban – a jelek szerint – elsősorban tudást biztosított a számára, s kevésbé a földön járás realitását. Mert ugyan mivel magyarázható, hogy egy kormányelnök, nyilván jobb híján, két hónapig azzal foglalatoskodott, hogy górcső alá vette az N1 hírportált és a Danas napilapot, és szorgalmas betűkukac módjára azt számolgatta, hogy a két tájékoztatási eszköz hány esetben írt elmarasztalóan az államelnökről. Ekkora poltronságot talán még Szerbiában sem volna szabad bármelyik politikusnak megengednie magának, ha van némi önbecsülése. Ha pedig mégis, akkor azt lehetőleg ne kürtölje világgá, ahogyan azt Ana Brnabić tette.

Az egyre gyakoribb terepi látogatásai alkalmával, akárcsak a főnöke, fűt-fát ígér az embereknek. Ezt ugyan populista propagandának is lehet nevezni, hiszen azt mondja, amit a majdani választók hallani akarnak, de amikor eljön az ígéretek megvalósításának ideje, akkor az itt-ott-amott elhangzott nagy szavak szétpukkadnak, mint a szappanbuborék. Az ilyesmi azonban a politikusokat csak igen kevéssé vagy egyáltalán nem zavarja, hiszen ők is tudják, hogy „minden csoda három napig tart”, majd pedig a feledés homályába veszik. Akik pedig mégis emlékeznek az ígéretekre, azok magukra vessenek, vagy pedig intézzék el egy kézlegyintéssel és azzal, hogy „bagoly mondja a verébnek…”

BOTH Mihály