…de mi sem maradunk le…

Valamikor, immár 27 éve, pontosan a Családi Kör e számának megjelenése napján következett be a NATO repülőgépeinek reagálása (az állások bombázása) a széthullott Jugoszláv Néphadseregből, de főleg annak fegyvereiből létrejött Boszniai Szerb Hadsereg akkori „hőstettére”.

Történt ugyanis, hogy az ott levő ENSZ-csapatok elkezdték begyűjteni a Szarajevóban és környékén levő szabadcsapatoktól a fegyvereket. A Mladić által vezetett csapatok egyszerűen elrabolták ezeket a harci eszközöket. Nem írtam rendfokozatot, mert az ő esetében ezzel kapcsolatban bajban vagyok, mivel a valamikori Jugoszláv Néphadseregben sokáig ezredesnek titulálták, majd a horvátországi hadszíntéren végzett szolgálataiért és „hőstetteiért” 1991. október 4-én dandártábornokká (general major), majd pedig előbb 1992. április 27-én vezéralezredessé (general potpukovnik), a Szarajevó ostroma kezdetét követő napokban – persze ismét a „hőstettei” miatt –, egészen pontosan 1992. május 9-én pedig már vezérezredessé (general pukovnik) léptették elő.

Mindez a napokban megjelent Milorad Dodik-kijelentésekről jutott eszembe, mert keresgéltem az internetes dokumentumok között, hogy ez a hirtelen keménykedő alak mennyire volt ugyanilyen a boszniai háború alatt. Érdemes elolvasni a Milorad Dodik uralkodásának és gazdasági aktivitásának évtizede (Decenija vladavine i poslovnih aktivnosti Milorada Dodika)1. című igencsak hosszú írást és más vele foglalkozó dokumentumokat. Ezekből megtudhatjuk, hogy a Jugoszláv Kommunista Szövetség tagja mikor lett Ante Marković reformerőinek követőjévé (hogy képviselői mandátumhoz jusson), utána hirtelen függetlenné vált, hogy létrehozhassa saját szociáldemokrata politikai szervezetét. Arra is fény derül, hogyan tudta elkerülni a háborús összetűzéseket, mivel elkötelezett ismerősei segítségével beszerzett egy olyan háborús beosztást, amely egyedül csak a számára nem jelentett mozgósítási parancsot (nem hiszem, hogy sokat tévedek, ha leírom: sikeresen egérlyukba bújt). A nemzetközi közösség őbenne látta az egyedüli megoldást, hogy bekövetkezzen a békés átmenet, majd miután 1998-ban megválasztották (a békefenntartók helikopterével visszaszállított képviselők segítségével, akik eredetileg nem kívántak Dodikra szavazni) a Boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnökévé, Madeleine Albright magához hívatta, ő pedig mindent megígért, amit kértek tőle (persze, jó balkáni szokás szerint szinte semmit nem teljesített azokból). Talán ez volt az amerikai titkosszolgálatok legnagyobb fiaskója, mert nem vették figyelembe, hogy a kiválasztottjukat 1994-ben fogadta Slobodan Milošević, aki olyan hatással volt Dodikra, hogy attól kezdve a leghűségesebb követőjévé vált.

Biztosan tudják, hogy Valentin Inzko, a nemzetközi közösség távozó boszniai főképviselője nemrégen kötelező érvényű rendelkezést hozott meg, melynek értelmében a srebrenicai népirtás, valamint más, emberiesség elleni bűnök tagadása, valamint a háborús bűntettekért elítélt személyek dicsőítése börtönbüntetéssel sújtható a jövőben. Eddig csak a szerbek képviselőinek a tiltakozásáról, fenyegetésiről lehetett hallani, három nappal ezelőtt (július 28-án) megtörtént egy olyan szürreális esemény, amely egyesek szerint beláthatatlan következményekkel járhat, mások szerint pedig mindez a tragikomikum határait súrolja.

Az esetről a hír így szól: Bosznia és Hercegovina elnökségének szerb tagja, Milorad Dodik feljelentette önmagát Bosznia és Hercegovina ügyészségénél a népirtás tagadása miatt.2.

Közleményében az illető belengeti az elnökségi tagságról való lemondását, ráadásul követeli minden szerb polgártól és a boszniai Szerb Köztársaság szerveitől, hogy szakítsanak meg minden együttműködést a föderáció szerveivel. Javasolja még, hogy a szerb entitás kormánya mondjon le, azt kövezően pedig hozzanak létre egy átmeneti, konventrációs kormányt. Mire ez az írás megjelenik, okosabbak leszünk, így nem bocsátkozok bele sem a helyzet elemzésébe, sem pedig értékelésébe.

Ugyanaznap Aleksandar Vučić világgá kürtölte a Mini-Schengen (Open Balkan) létrehozásának tervét, így a Dodik-féle kezdeményezés úgy hiányzott neki, mint kecskének a kés. Hacsak ez nem része a tervének, de erre már nem mernék megesküdni.

Akad azért egy epés megjegyzésem: úgy tűnik, a nemzeti közösségünk egyre inkább balkanizálódik, hiszen az emlegetett entitásban egyre jobban észlelhető az apa–leánya dinasztiaépítés, de mi sem maradunk le, ezt bizonyítják a múlt hét történései, véleményem szerint az apa (élettársa)–fia lehetséges dinasztia sem kutya!

BALLA Lajos