Az emberekben már csaknem kitörölhetetlenül él a sztereotípia, hogy a „politikusok lopnak, csalnak, hazudnak”. Az utóbbi „megállapítást pedig a mi szakmabelijeinkre is már régen rásózták. Hogy van-e ebben a vádaskodásban némi igazság, vagy sem, igen nehéz egyértelműen megállapítani.

Az utóbbi években azonban, különösen, amikor a mostani vezető nómenklatúra vette át szinte minden szinten a hatalmat, először csak szégyenlősen, az idő múlásával azonban egyre bátrabban és gyakrabban jelentek meg hírek, miszerint egyik vagy másik nem túl régen még fontos embernek számító, vagyis vezető tisztségben levő személyt vontak eljárás alá a bűnüldöző, majd pedig az igazságügyi szervek. S ez alól az egykori miniszterek sem képeztek/képeznek kivételt, ami – látszólag – alátámasztja az államelnöknek ama gyakran hangoztatott „eltökéltségét”, hogy az igazság felderítését illetően nincsenek kivételek. Azt ő ugyan nem tette hozzá, de a gyakorlat bizonyítja, hogy különösen akkor van ez így, ha a delikvensek a korábbi hatalom holdudvarába tartoztak, jelenleg pedig – jasszosan szólva – szájkaratéznak, vagyis az aktuális rezsim ellen pofáznak.

Érdekes az is, hogy akiket eddig meggyanúsítottak, netán meg is vádoltak, sőt első fokon jogerősen elítéltek, szinte nyomtalanul eltűntek a közélet porondjáról. Ma már ki emlékszik Oliver Dulić környezetvédelmi, Saša Dragin mezőgazdasági, Predrag Bubalo gazdasági vagy Slobodan Milosavljević (másik) mezőgazdasági miniszterre, akik évek óta koptatják a bíróságok küszöbét, és már az ajtónállók is előre köszönnek nekik, távozásukkor pedig leggyakrabban a „viszontlátásraˮ szó hangzik el? Ennek ellenére mindazon politikusok és politizálgatók, akik ezen a téren igyekeznek minél magasabbra törni, leginkább a sikerük esetén várható anyagi haszon érdekében törekednek valós vagy csak látszólagos és minden hatalmat nélkülöző poszt megszerzésére.

Az is igencsak jelzésértékű, hogy akik huzamosabb ideje ilyen-olyan hatalomra tettek szert, egy idő után önmagukat érinthetetlennek érzik, és sok olyan dolgot megengednek maguknak, amelyekért egy „normálisˮ embert már két hét múltán sittre vágnának. Ez történt, például Brus polgármesterével, akit egy tucatnyi nő szexuális zaklatással vádolt, de a Jutka becenévre hallgató illető politikai lejáratást szajkózott, és – természetesen – kétségbe vonta az érintettek elmeállapotának elfogadhatóságát is. Újabban ugyanezt teszi Jagodina mindenható ura, az évek óta Vučić čs Dačić körül legyeskedő Dragan Marković Palma, akit kiskorú lányok szűk körben történő futtatásával gyanúsított meg a több pártot is megjárt Marinika Tepić. Ellenfele (ellensége?) nemrég bejelentette, hogy kérni fogja a nő elmeállapotának kivizsgálását.

Persze, a zengzetes államelnöki nyilatkozatok ellenére vannak érinthetetlenek. Ezen a listán található a Srbijagas havonta alig-munkáért milliókat bezsebelő igazgatója vagy a Szerbia útjai közvállalat igazgatói székét évek óta bitorló megbízott igazgatója is, aki egy, az általa vezetett cég hibájából közúti balesetben életét vesztő nővel kapcsolatosan brutális emberi érzéketlenségről tett tanúbizonyságot, de sem egyik, sem a másik igazgatónak azóta sem görbült meg a haja szála. A magyarázat pofonegyszerű: megfelelő párttagsági könyvvel rendelkeznek, s „főnökeikˮ minden bizonnyal azt vallják, hogy „minden csoda három napig tartˮ, majd ezt követően a témát belepi a feledés jótékony homálya. Ez, legalábbis egyelőre, bevált.

Azonban a nyilvánosságra került ügyek elmaszatolása nem tarthat örökké, s minden bizonnyal ezért lehetünk mostanában tanúi a különféle eljárásoknak. Léteznek már ítéletek, tárgyalás előtti állapotok, nyomozati szakaszok… De konkrét bebörtönzésre csupán egy példa van, mivel az a bizonyos Jutka kimerített minden jogorvoslati lehetőséget, kénytelen volt három hónapra a rácsok mögé vonulni. Az ő és a Palma esete azonban abból a szempontból különleges, hogy a háttérben nem találtak a bűnüldözők anyagi vonatkozást. Velük ellentétben a volt miniszterek, államtitkárok, közvállalati vezetők esetében minden alkalommal a szervezett bűnözés elleni osztály tevékenykedett, és megvesztegetést állapított meg. Aligha hihetnénk, hogy ezek a delikvensek Rejtő Jenő egyik főhősétől, Tuskó Hopkinstól tanulták volna a „szakmátˮ, aki egyre biztatta az oázis főnökét, hogy vesztegesse őt meg, ha a pálmafák helyett nem akar „rádiófátˮ a területén. Az újkori világban alig akad ember, aki ne ismerné (és esetleg gyakorolná) a korrupció lényegét.

Az is szignifikáns, hogy igen sok esetben bírókat, ügyészeket, főleg bírósági elnököket vontak eljárás alá a csúszópénz elfogadása (vagy kikövetelése?) miatt. Ők és az érintett politikusok Szerbia önjelölt spanyoljai, hiszen, ha róluk van szó, a beavatottak csak az ibériai államból kölcsönzött névvel emlegetik őket:

„Csalez, lopezˮ.

BOTH Mihály