Az idei Gastro Festre idén nagy valószínűséggel nem fog sor kerülni Óbecsén, elmarad, ahogy sok más rendezvény nemcsak a községben, de az országban és a nagyvilágban is. A fesztivál szervezői azonban nem ülnek ölbe tett kézzel, és várják a járvány enyhülését, hanem nemes akciót szerveznek a járványügyi helyzet megkönnyítésére. 

A szervezők és a nemes ügyhöz csatlakozott cégek segítségével meleg ebédet vagy vacsorát kapnak naponta azok az egészségügyi dolgozók, akik az óbecsei egészségház mentőszolgálatában vagy a COVID-rendelőben teljesítenek szolgálatot.

– Az ötlet Budapestről származik, ahol a jól menő éttermek és azok szakácsai elkezdték meleg étellel támogatni az ottani egészségügyi dolgozókat. Mivel a karantén alatt be voltak zárva, nem tudtak megfelelő módon dolgozni, így próbáltak segíteni a járványhelyzet enyhítésén – mesél az akció ötletének megfoganásáról Jovanović Dániel, a Gastro Fest egyik szervezője.

– Tervben volt, hogy mi is belevágunk ebbe még a járvány első hullámában, de a kijárási tilalmak, valamint a tavaszi munkálatok miatt ez akkor nem jött össze. Most, a második hullám alatt megint aktuális lett a téma, most van felesleges időnk, és tudunk ezzel érdemben foglalkozni. Mi, a fesztivál szervezői úgy gondoltuk, hogy jó kezdeményezés lenne, ha az óbecsei egészségügyi dolgozók azon részének, akiknek a járványhelyzet egyik legnehezebb feladata jutott, és a COVID-rendelőben és a sürgősségi osztályon teljesítenek szolgálatot, napi jelleggel egy tál meleg ételt tudunk főzni.

A Gastro Festivál kezdeményezéséhez az óbecsei Largos étterem és az óbecsei Totpromet cég csatlakozott. Az ő segítségükkel biztosították két hétre az egészségügyi dolgozók étkeztetését.

– A Totpromet biztosítja az alapanyagokat, a Largos étterem pedig lefőzi az alapanyagokból az ételt, és kiszállítja a helyszínre. Naponta tíz porció ebédet és öt porció vacsorát készítünk. A sürgősségi osztályon és a COVID-rendelőben dolgozó egészségügyi munkások kapnak egy tál meleg ételt. Úgy gondoljuk, hogy ők vannak napi szinten a fronton, harcban a vírussal, ők tartoznak a legveszélyeztetettebb kategóriába. Mindenkit nem tudnánk támogatni, vagy csak nagyon rövid ideig, hiszen sokkal több dolgozója van az egészségháznak – mondja Dániel.

Az akció indításakor a szervezők úgy tervezték, hogy két hétig támogatják az egészségház dolgozóit, a nemes ügy azonban ragadós, sorban jelentkeznek a jóakaró emberek, akiknek a segítségével most egy hónapra biztosított az alapanyag a meleg ételhez.

– Ennek a legveszélyeztetettebb kategóriának az étkeztetését az időközben beérkező támogatásokkal sikerült kibővíteni egy hónapra, mivel közben, ahogy tudomást szereztek az akcióról a polgárok, már érkeznek az adományok. Ezen felbuzdulva támadt egy merész ötletem, hogy megpróbálhatnánk az év végéig kitolni az akciónkat. Folynak a tárgyalások még néhány céggel, hogy álljanak a kezdeményezésünk mögé. Minden információs csatornán keresztül kérjük, hogy aki csak teheti, segítsen, csatlakozzon hozzánk, adományozzon nekünk élelmiszer-alapanyagot, amit fel tudunk használni a főzéshez. Elfogadunk pénzadományt is, de inkább azt ajánljuk, a jóakaratú polgárok fizessék be a Largos étterem számlájára az adományukat, majd az étterem abból megvásárolja az alapanyagokat – ajánlja a szervező.

 

Az esemény szervezői szerint több mint valószínű, hogy az óbecsei Gastro Fest idén októberben elmarad. A fesztivál célja a helyi gasztronómiai értékeink bemutatása, valamint rég elfeledett ételek és főzési szokások felelevenítése.

– Mivel felszabadult az időnk és energiának, és nem kell foglalkozni a rendezvény szervezésével, megpróbálunk hozzájárulni ahhoz, hogy ennek az őrületnek minél előbb vége legyen. Ez szimbolikus támogatás, aminek nincs nagy jelentősége, de mindenképpen segít abban, hogy az egészségügyi dolgozók munkamorálját, munkakedvét ezzel fenn tudjuk tartani, hiszen 12 órás műszakban dolgoznak mindennap. Így naponta legalább egy meleg ételt tudnak fogyasztani. A reakciókból ítélve nagyon örülnek, és szívesen fogadták az akciókat. Folyamatosan kapjuk tőlük a visszajelzéseket, hogy mennyire ízlett nekik az étel. Őszinte örömmel fogadták – meséli Dániel.

Július utolsó napjával bezárólag a községi válságstáb adatai alapján Óbecse községben 75 koronavírusos személyt azonosítottak. Július 31-én 27 tesztelt személyből hat új fertőzöttet regisztráltak. Szerencsére egy sem szorult kórházi kezelésre.

– A polgárok igyekeznek betartani az egészségügyi előírásokat, de már elegük van abból, hogy egyik nap egyet mondanak nekik, a másik nap mást. Egyik nap lehet maszk nélkül járni, másik nap nem. Az embereket teljesen összezavarták. Ennek ellenére zajlik az élet a községben. A kávézók, éttermek nyitva, van forgalmuk. Nagyon sokan maszkban járnak még az utcán is – mutatja be az óbecsei helyzetet Jovanović Dániel.

VÍGI ZSOLDOS Zsaklina