Nincs új a nap alatt

Olvasom az egyetemisták által elfogadott Koszovó-memorandumot, amelynek címe: Borba za naš obraz, našu kulturu i našu budućnost  (Harc a tisztességünkért, kultúránkért és jövőnkért), és őszinte leszek, eddig sem voltak nagy elvárásaim az egyetemisták mozgalmával kapcsolatban, inkább (eltitkolt) félelmeim akadtak, mégpedig csak amiatt, hogy képtelenek lesznek levetkőzni a XIX. század végi híres, önmagukat „nemzetvédőként” hirdető akadémikusok és az általuk kinevezett, majd istenített Vožd (pedig őt háborús bűnösként ítélték volna el, ha túléli a tárgyalását) által kigondoltakat. Úgy tűnik, ezeket „szamárvezetőként” használták egy szintén memorandumnak elkeresztelt dokumentum létrehozása érdekében, abban pedig a híres-hírneves akadémikusok leírt gondolatai közül jó néhány visszaköszön az olvasó számára. Igaz, az akkori dokumentum nem Koszovóra (és Metóhiára), hanem a volt titói Jugoszláviára vonatkozott, és nem zárta ki azt sem (de az új már igen), hogy ha nem jön össze békésen, akkor fegyverekkel kell elérni a célokat.

Be kell ismerni, óriási bajok vannak a szöveggel, hiszen csakis szubjektív okokat (nemzeti érzelmeket, régi történelmi tényeket stb.) sorol fel a lehetséges megvalósítás igazolására, ráadásul az alkotmányos alapja is jócskán sántít. A ma is érvényes Alkotmányt a 2006. október 28–29. napokon megtartott referendumon fogadták el, aminek preambulumába ekkor kerül be a „Koszovó és Metóhia Szerbia szerves része” szöveg.

A legnagyobb probléma az, hogy az akkor ENSZ által ellenőrzött, de Szerbiában déli tartományként emlegetett területeken nem lehetett megtartani a referendumot. Így a Koszovói Parlament másfél évvel később, 2008. február 17-én megtartott ülésén simán kikiálthatta a függetlenséget. Oroszország, Kína, Spanyolország, Szlovákia, Románia, Görögország és Ciprus nem fogadta el e tényt, de több mint 100 ENSZ-tagállam elismerte. (2-3 állam azóta „valamit valamiért” alapon visszavonta.) Mindezt az ENSZ (és Szerbia is) a nemzetközi bíróság elé vitte, amely 2010. július 22-én tanácsadó véleményt fogadott el: megállapította, hogy a függetlenségi nyilatkozat önmagában nem sérti a nemzetközi jogot.

Az új memorandum most már nem Jugoszláviához, hanem Koszovó (és Metóhia) Szerbiához való (vissza)csatolását szorgalmazza, közben pedig az utolsó, 2000-es hivatalosan ismert népszámlálási adat szerint a lakosságuk 7%-át sem tették ki szerbek, de ez a százalék az elmúlt negyed évszázad alatt tovább csökkent. Ezen az alapon elvárhatnám – de nem teszem –, hogy az egyetemisták például ahhoz is ragaszkodjanak, hogy ugyanilyen alapon követeljék azt, hogy Vajdaság, vagy más néven Délvidék is kerüljön vissza Magyarországhoz, hiszen a kulturális örökség mellett itt még jobban érvényesülne a lakosság részaránya, hiszen a 7-nél is kisebb értéktől mégiscsak több a majd 10 százalék!

Fogalmam sincs, hogy az egyetemisták kinek a hatására és érdekében fogadták el ezt a szerintem megvalósíthatatlan kérést (vagy követelést). Attól félek, egy olyan szűk réteg mozgósítása a cél, amelynek tagjai ellenzik a diktátor uralmát és rendszerét meg leginkább a korrupciót, azonban emellett elfogadják rendezőelvként a nemzeti kizárólagosságot (sőt, a sovinizmust). Félő, ha ez „bejön”, kérdésessé válik, hogy maradnak-e nem szerb nemzetiségűek, nemzetileg vegyes házasságból születettek, önmagukat internacionalistának vallók stb. az egyetemisták támogatói között.

Íme a dokumentum utolsó két „passzusa” magyarul:

Koszovó és Metóhia kérdése minden állampolgárt érint ebben az országban. Kapcsolatunk a déli tartománnyal nem kizárólag a Szerb Köztársaság útlevelének a birtoklását, hanem a szerb történelem és kultúra részét is jelenti. Minden egyénnek, mint a kollektív emlékezet hordozójának, kötelessége hozzájárulni ennek a szellemi és kulturális örökségnek a megőrzéséhez, amely túllép az adminisztratív dokumentumok határain.

Ez a Memorandum emlékeztetőként szolgál arra, hogy a küzdelmünk Koszovóért és Metóhiáért egyben a becsületünkért, kultúránkért és a jövőnkért folytatott harc is a világ egyenlő nemzeteinek családjában. Innen, Šumadia szívéből azt üzenjük, hogy Koszovó és Metóhia megőrzése az összes erőfeszítésünk közös nevezője.

Csakhogy pontosan ezek előtt áll az alábbi, igencsak félreértelmezhető passzus:

Célunk egy olyan modell megalkotása, amely a nemzetközi jog következetes tiszteletben tartása mellett biztosítja a békét, a biztonságot és a teljes védelmet a területen élő népünk számára.

Képtelen vagyok ezt másként értelmezni, mint: elfogadunk mi más megoldást is, de annak biztostani kell az ott élő szerb népcsoportnak a békéjét, biztonságát és védelmét, mert minket nem érdekel, hogy mindez biztosítva van-e az ott élő albánok, valamint a nem éppen kevés török, roma és más nemzetiségű polgár számára!

BALLA Lajos