Folyamatban van Szerbia új alkotmányának előkészítése, ennek előzményeiről, okairól, hatásairól és arról, hogy hol tart jelenleg ez a folyamat, Korhecz Tamás alkotmányjogásszal beszélgettünk.

Több évtized tapasztalatából elmondható, hogy Szerbiának tipikusan rugalmatlan alkotmánya van. Az 1990-es, úgynevezett miloševići alkotmányt és a 2006-os Koštunica–Tadić-féle alkotmányt is úgy írták az alkotmányozók, hogy nagyon nehéz legyen módosítani. Úgymond becementezték nemcsak az erényeit, hanem a hibáit is, ez pedig oda vezetett, hogy amikor fölfedeztek benne olyan dolgokat, amelyek felett átlépett az idő, vagy amelyek nehezen értelmezhetőek, az alkotmány szövege változatlan maradt. Ezt annak idején rögtön észrevette a Velencei Bizottság is, és kimondta, hogy például az alkotmánybíróságnak lesz nagy szerepe abban, hogy ezeknek a nem teljesen összefésült normáknak meghatározza a tartalmát, kiküszöbölje az alkotmány szövegében lévő ellentmondásokat – mutatott rá Korhecz.

@k = Független bíróságok nélkül nincs jogállam

Milyen észrevételeket fogalmazott meg a Velencei Bizottság?

– Ez az Európa Tanács alkotmányjogi kérdésekben tanácsadó bizottsága, és már 2006-ban kimondta, hogy bár nagyon sok pozitívum is van Szerbia akkori új alkotmányában, viszont a bírói függetlenségre vonatkozó rendelkezések túl nagy pártpolitikai, kormányzati befolyást engednek meg a bírói hatalom kapcsán, ezzel pedig sérül a jogállamiság. Sok minden nélkül működhet jogállam – pl. az emberek lehetnek szegények, lehet rossz a gazdaság- vagy a külpolitika –, de a jogállam szavatolja, hogy a hatalom túlkapásai ellen a polgár védelemben részesülhet, és hogy a törvények nemcsak a gyengék, hanem az erősek számára is kötelezőek. Független bíróságok nélkül ez nem működhet. A politikai hatalomnak és a gazdasági hatalmasságoknak lehetnek olyan nem formális eszközei is, amelyek nem láthatóak, nem számonkérhetőek a törvények szövegében, viszont a Velencei Bizottság rámutatott, hogy itt maga az alkotmány is számos rendelkezésében bizonyos formális ráhatást, nyomásgyakorlást tesz lehetővé a politikai hatalom birtokosai számára. Ez pedig megkérdőjelezi nemcsak a bírói hatalom függetlenségét, hanem maga a jogállamiság érvényesülését is.

Azóta 15 év múlt el, és nem sok minden történt.

– Ez mindaddig nem került terítékre, amíg Szerbia meg nem kezdte a csatlakozási tárgyalásait a teljes jogú uniós tagság irányába. A politikai kritériumok között szerepelt a jogállam és a független igazságszolgáltatás, a független bírói hatalom. Amikor a 23. fejezet kapcsán felmerült a jogállamiság és az emberi jogok kérdése, akkor a tárgyalási folyamat során megállapították, hogy ez a hiányosság továbbra is jelen van. Az EU és Szerbia a folyamat során megállapodott, hogy 2017-ben módosítani fogják az alkotmányt – legalábbis azokat a rendelkezéseket, amelyek az igazságszolgáltatásra vonatkoznak – annak érdekében, hogy a jelenleginél nagyobb mértékben legyen biztosítva a függetlenség, és a függetlenségnek legyenek megfelelő alkotmányos garanciái. Szerbia nem teljesítette ezt a vállalását, és erről az Unió sem feledkezett meg, folyamatosan ott szerepelt és szerepel az agendán. Nem tudjuk lezárni a 23. fejezetet, nincs előrelépés, látjuk, hogy már régóta nem is nyitottak újabb fejezetet. E tekintetben nyomás nehezedett Szerbiára, ami oda vezetett, hogy 2018-ban először is kormányzati berkekben kezdtek el ezen komolyabban dolgozni, de magát az alkotmánymódosítási eljárást nem indították el. Ezután, ha jól emlékszem, 2019 második felében a kormány végül eljuttatta az alkotmánymódosítási indítványát a parlamentnek, de nem vitatták meg, mert közben választások voltak és kitört a világjárvány is. De napirenden maradt a téma, és most, úgy tűnik, ebben a 2020-ban létrejött parlamenti mandátumban – amit az államelnök úgy harangozott be, hogy lerövidítik majd – elindult a formális alkotmánymódosítási eljárás. A Népképviselőház megtárgyalta a kormány arra vonatkozó javaslatát, hogy módosuljon az alkotmány, és kétharmados többséggel megszavazta a javaslatot, hogy módosuljon az alkotmánynak ez a fejezete. Ez az alkotmány szövegének körülbelül tizenöt százalékát érinti, tehát nem kismértékű módosításról beszélünk, és az igazságügyre vonatkozó rendelkezések gyakorlatilag mind módosulnak.

Hol tart a módosítási folyamat?

– Ez négy fázisból áll. Mi túl vagyunk az indítványon és annak megvitatásán és megszavazásán. Amire még sor fog kerülni, az a végső jogi szöveg megfogalmazása és megszavazása a javaslattal összhangban, illetve egy népszavazásra – mivel olyan részei módosulnak az alkotmánynak, ahol a népszavazás is kötelező. Ha sikeres lesz a népszavazás, és adott a képviselők szavazatainak kétharmados támogatása a szöveg elfogadásához, a képviselőház akkor hirdetheti ki a módosítást, erre az ígéretek szerint idén sor kerül. Ami jó és dicséretes, hogy ezúttal nem suba alatt történik az alkotmánymódosítás. Az utóbbi néhányat ugyanis, az 1990-es, majd a Kis-Jugoszlávia 1992-es, és Szerbia 2006-os alkotmányát is úgy fogadták el, hogy nem létezett igazi közvita, és ha volt is népszavazás, az emberek nem tudták, miről is fognak dönteni azon. Ez most egy valóban szervezett közvita, tárgyalnak arról, hogy miről szólnak a módosítások, így egy aránylag transzparens folyamatnak vagyunk a részesei. Még az is szükséges, hogy magát a végső szöveget is transzparens módon ismerhesse meg a közvélemény, és akkor tud a választópolgár érdemben dönteni a népszavazáson, hogy támogatja-e, vagy sem. Ami ezt a kérdést érdekessé teszi, hogy az utolsó kormányjavaslatban megfogalmazott módosítási szöveg, amely véleményezésre elment a Velencei Bizottsághoz, megkapta a bizottság támogatását. Ez egy fontos momentum! Az a kérdés, hogy az a szöveg majd azonos lesz-e azzal, amit végül megszavaz a Népképviselőház, mert most sok megfigyelő arra mutat rá, hogy az a belső egyeztetések, kompromisszumok mentén majd módosulhat. Ha viszont módosul, azt újból el kellene küldeni a Velencei Bizottságnak. E tekintetben még tartogathat meglepetést ez a folyamat az elkövetkező néhány hónapban.

Tartalmában miben kellene változnia az alkotmánynak?

– Elsősorban az ügyész- és a bíróválasztás, valamint ezeknek a feltételei, az úgynevezett Bírói Nagytanács összetétele és megválasztása, illetve az Ügyészi Nagytanács összetétele és megválasztása módosul. Leginkább itt láthatók olyan mélyebb, érdemi változások, amelyekre számíthatunk. Mindennek azt kellene szavatolnia, hogy a politikai hatalomnak kisebb ráhatása, nyomásgyakorlási, zsarolási potenciálja legyen a bírói hatalommal szemben. Leegyszerűsítve: megszűnne az a rendelkezés, hogy a bírókat, akiket először választatnak meg bírónak, a Népképviselőház választaná. Bizony, megtörtént már, hogy a Népképviselőház elvetette, nem szavazta meg a Bírói Nagytanács javaslatát. Valószínűleg azért, mert valaki politikailag egy bírójelöltet alkalmatlannak vagy nem elég lojálisnak ítélt meg, és ez egy eszköz volt, hogy a nagytanácsot is rávegyék arra, hogy olyan embereket javasoljon, akik tetszenek a pillanatnyilag regnáló politikai többségnek. Ez kikerülne a képviselőház hatásköréből, és a nagytanács döntene minden bíró megválasztása esetében. A másik pedig a Bírói Nagytanács, illetve az Ügyészi Nagytanács összetételére vonatkozna. Ebben a pillanatban a bírák, illetve az ügyészek képezik e két nagyon fontos állami szerv többségét. Ezek azért nagyon fontos szervek, mert szavatolják a bírák és a bíróságok függetlenségét, illetve az ügyészségek önállóságát.  Főszerepük a bírák megválasztásában és leváltásában, illetve a pénzelés vonatkozásában az igazságügyi büdzsé, a fegyelmi felelősség megállapításában nyilvánul meg, a bírák és ügyészek munkájának a megítélése és osztályozása is a hatáskörükbe tartozik. Eddig úgy nézett ki, hogy habár a bírók és az ügyészek többségben voltak ezekben a szervekben, és belső szavazáson ők választották ki a bírákat, illetve az ügyészeket, de a végső szót a képviselőház mondta ki. Viszont ezeknek a tanácsoknak akadtak olyan tagjai is, akik nem ügyészek, és nem bírák: az igazságügyi miniszter és a képviselőház igazságügyi bizottságának az elnöke, illetve tanácsok tagjai voltak  ügyvédek és egyetemi  tanárok is. Bizony, ezeknek az embereknek, főleg az igazságügyi miniszternek nagyon nagy  ráhatása volt a döntésekre. Nem nagyon fordult elő olyan eset, hogy leszavazzák a minisztert. Az új megoldás szerint a képviselőház csak a tagok felét választja meg, és nem lesznek közöttük politikai tisztségviselők, a másik felét pedig a bírák választják. Ez a lehetőség jónak tűnik – csökkenhet a politikai befolyás, hiszen nem lesz ott az igazságügyi miniszter és a parlamenti bizottsági elnök –, viszont a kritikusok szerint állítólag nincsenek meg a garanciák arra, hogy az az öt személy, akit a képviselőház választ meg, és akikkel kapcsolatban csak annyi a kikötés, hogy kiváló jogászok legyenek és 15 éves munkatapasztalattal rendelkezzenek, hogy ők nem lesznek a politika meghosszabbított kezei, eszközei, bábjai. Ezzel kapcsolatban zajlanak most viták, kifogások szakmai részről, hogy ez kiskapu lesz-e, ahol patthelyzet alakulhat ki azok között, akiket a képviselőház, és azok között, akiket a bírák, illetve az ügyészek választanak meg.

@k = Enélkül az emberek sem érzik jól magukat a bőrükben

Tehát maradhatnak az új alkotmányban kiskapuk?

– Az is érdemi változás, hogy az Igazságügyi Akadémia nevű szakképzési intézmény alapképzésének sikeres elvégzése feltétele lesz a bíróválasztásnak. Ez további centralizációt eredményezhet, illetve lehetetlenné teszi sok-sok jogász számára, hogy bíróvá lehessen választani. Például ügyvédeket, akik 25 éven át kitűnően dolgoztak, és a jogot nagyon magas szinten ismerik és művelik, nem lehet majd bíróvá választani. Tehát bekerül a rendszerbe egy intézmény, ami eddig is létezett, de nem volt a bíróválasztás feltétele. A Velencei Bizottság ezt nem tartotta alkotmányjogi szempontból aggályosnak. De a közvéleményben olyan szakmai hangok hallatszanak, amelyek azt mondják, hogy ez az állami intézmény – amelynek nem biztosított a függetlensége – egy olyan szűrő lesz a regnáló politikai többség kezében, amely segítségével ellenőrizhető, ki kerülhet be, és ki nem a bírói rendszerbe. A közvéleményben az a részlet is teljesen elsiklott, hogy megszűnik az a jelenlegi alkotmányos garancia, hogy a Bírói Nagytanácsnak és az Ügyészi Nagytanácsnak legyen Vajdaságból származó tagja. A közvitában ezt senki nem tartotta fontosnak elmondani. Holnap megtörténhet, hogy minden bíró vagy ügyész és minden egyes tag, akit a képviselőház választ, belgrádi lesz.

Hol kapcsolódik mindez az emberek életéhez?

– Az emberek néha maguk feledkeznek meg arról, hogy mennyire fontos a szerepe a független bíróságoknak abban, hogy ők jól érezzék magukat a bőrükben. Csak a független bíróságok tehetik lehetővé azt, hogy a jog mindenkire egyformán vonatkozzon. Ahol működik a jogállam, ott azért működik, mert a bíróság előtt lehetőleg mindenki egyenlő. Persze az abszolút egyenlőség leginkább egy ideál. Az, aki okosabb, már nem egyenlő, mert okosabb, az, aki pofátlanabb, azért nem egyenlő, mert pofátlanabb. Teljes egyenlőség nincs, de a bíróságnak kell biztosítania azt, hogy a startpozíciók egyenlőek legyenek, hogy ne lejtsen a pálya. Ezt csak a független bíró biztosíthatja, aki egyrészt szakmailag erős, másrészt van erkölcsi tartása, harmadrészt olyan pozíciót foglal el  a jogrenden belül, hogy nem lehet megzsarolni. Persze, mindenkit megfenyegethetnek azzal, hogy holnap elrabolják a gyerekét vagy fejbe lövik, de legalább a jogrendszerben ne legyen olyan elem, ami lehetővé teszi, hogy a bírót azzal zsarolják meg, hogy ellehetetlenítik a szakmai előmenetelét azért, mert azt tette, amit számára az alkotmány és a törvények kötelezővé tesznek. A jogállam hiánya, azt hiszem, nagyon erősen befolyásolja a vajdasági magyar emberek közérzetét is, ugyanakkor a jogállam jelenléte az embernek egy olyan biztonságot adhat, amelynek segítségével jobban érezhetik magukat a saját bőrükben, még akkor is, ha látják maguk körül a társadalmi egyenlőtlenségeket. Azokban az országokban, ahol valóban működik a jogállam, ott is élnek olyan emberek, akiknek több a pénzük, és pénzért sok mindent megvehetnek, de legalább a bíróságot nem vásárolhatják meg.

KÓKAI Péter