Mire az olvasó a kezébe veszi a Családi Kör szeptemberi számát, amennyiben az augusztusban tett ígéretek valóra válnak, a boltokban háromezer terméket olcsóbban talál. A nyugdíjasok kedvezően juthatnak tűzifához, és ahogy az államfő fogalmazott, „az egyszerű embernek” van jobb, könnyebb élete.

Arról, hogy ez valóban így van-e, esetleg majd az október számunkban tudunk értekezni, habár én már most szkeptikus vagyok, már csak azért is, mert a bejelentett megtakarítások – ha lesznek is –, elmennek majd a villanyszámlára, ami októbertől drágul, ráadásul könnyen átcsúszhatunk majd a vörös zónába, mert annak a határértékét is levitték. Ahogy a szerb mondaná: o tom potom.

A nagyobbik fejtörést az okozhatná az embereknek, mire föl most ez a hirtelen intézkedéscsomag, ha az államfő semmi szín alatt nem akarja kiírni a választásokat? Ilyesmiket ugyanis a választások közeledtével szoktak bevezetni, hátha hoz valamit a konyhára – a szavazónak szó szerint, a politikusnak pedig átvitt értelemben. Persze, az is jogosan merülhet fel az olvasóban, vajon miért várt a kormány ezekkel az intézkedésekkel több mint tizenkét évig. Ha ennyire egyértelmű volt, hogy a kereskedelmi üzletláncok nyíltan ott lopják meg a vásárlót, ahol csak érik, a hatalom miért nem lépett eddig? Hiszen eddig is megvoltak rá az eszközei.

Mindezt félretéve azonban bennem az okozza a legnagyobb dilemmát, vajon tényleg ennyire kevés is elég-e ahhoz, hogy az emberek elfeledkezzenek a fontos dolgokról. Beválik-e a gazdasági intézkedéscsomag, amit nyilvánvalóan azért jelentett be szeptember elsejei kezdéssel az államfő, hogy csillapítsa a kedélyeket, és elterelje a figyelmet az egyetemisták által bejelentett, forró őszként emlegetett időszakról.

Ha a szeptember elsejei bevásárlás után mondjuk 1000 dinárral több marad a pénztárcánkban, akkor mindegy lesz-e, hogy a 16 ember halálát okozó tragédiának továbbra sincs felelőse? Mindegy lesz-e, hogy feltehetően (euró)milliókat sikkasztottak el a vasútépítés során? Mindegy lesz-e, hogy napokon belül állítólag megnyílik az Újvidék–Szabadka-gyorsvasút, amelynek vonalán öt vasútállomást veszélyessé nyilvánítottak? Van, amihez belülről hozzá sem nyúltak azóta sem, engedély nélkül építették, illetve úgy építkeztek, hogy arra senki és semmilyen dokumentum nem adott jóváhagyást. (Erről szóló cikkünket a lap 10–13. oldalain találja az olvasó.)

Mindegy lesz-e, hogy iskolaigazgatókat váltottak le, mert nem voltak hajlandóak parancsra megbüntetni a sztrájkoló tanárokat? Mindegy lesz-e, hogy tanárokat rúgtak ki, mert támogatták a diákjaikat, az egyetemistákat? Nem számít-e, hogy nem léphet fel művész egy városnapi rendezvényen, csak mert nyíltan azt mondta, az igazságnak ki kell derülnie? Mindegy lesz-e, hogy rendezvényeket mondtak le, mert politikailag nem megfelelőek voltak a szervezők?

Mindegy lesz-e, hogy az egyetemistáinkat verik az utcán, hogy aktivisták vannak börtönben csak azért, mert másként gondolkodnak?

Mindegy lesz-e csak azért, mert mi ezt most éppen „megúsztuk”? Megmaradt a munkahely, szép csendben meghúztuk magunkat, mert egyébként sem „rólunk szólt” az egész.

Mert, ha mindegy lesz, akkor nekünk már tényleg mindegy.

TÓMÓ Margaréta