Vannak a világban alapvetések, amelyeket lényegében mindenki kész tényként kezel, nem is igazán fordít ezekre nagy figyelmet, legfeljebb a beállítottságától függően néha kétségbeesetten megvonja a vállát, vagy büszkén kifeszíti a mellkasát, ha szóba kerülnek. Az egyik ilyen, alapvetésként kezelt állapotnak tekinti a többség azt a tényt, hogy Szerbia oroszbarát politikát folytat. Pánszláv testvériség, Orosz Anyácska, ortodoxia, meg persze a gáz – a gyerekek is fel tudják mondani álmukból felkeltve az érveket emellett az álláspont mellett.

Nyilván mindennek van is egy nagy adag megalapozottsága. És természetesen, amikor éppen minden rendben van, amikor a nemzetközi politika halkan fodrozódó állóvizét semmi sem korbácsolja, nem is igazán lehet ebben kivetnivalót találni. A rokon népek vonzódnak egymáshoz, és ezzel nincs is semmi baj.

Az már más kérdés, hogy az utóbbi évekről minden elmondható, csak az nem, hogy ama bizonyos nemzetközi politika állóvize halkan fodrozódna. Vannak itt ám méretes hullámok, ilyenkor pedig az egyensúlyozás művészete kerül előtérbe. Elvégre ilyen körülmények között is előnyös, ha az ember talpon marad.

Ilyen szempontból érdekes, ami az utóbbi hetekben történik a Belgrád–Moszkva-tengelyen. Az szinte hírértékkel sem bírt, hogy Aleksandar Vučić szerb államfő szeptember első napjaiban elküldte kifutófiúját (bocsánat, a szerb kormány alelnökét), Aleksandar Vulint a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórumra. Az orosz világ nagy jelentőségű rendezvényéről van szó, ahol az orosz elnök a nagyívű vízióit szokta ismertetni. Na, ennek a bulinak a farvizén találkozott az orosz elnök Vulinnal, és rögtön meg is szidta, mondván, hogy 2022 óta folyamatosan csökken a szerb–orosz kereskedelmi kapcsolatok mértéke. Magyarán: egyre kevesebbet veszünk az oroszoktól. És, hát, Putyin mondta is, hogy jó lenne, ha a két ország illetékesei elhárítanák a kereskedelmi tevékenységek előtti akadályokat. Meg aztán egy baráti (?) mosollyal arra is figyelmeztette Vulint, hogy még mindig Oroszország biztosítja Szerbia gázellátását egy olyan szerződés keretében, amely jövő év tavaszán fut ki, és hogy „ideje lenne összehívni azt az államközi bizottságot”, ami már két éve nem ült össze, kábé azóta, hogy Putyin megtámadta Ukrajnát… Aztán pedig félreérthetetlenül megüzente azt is, hogy várja a szerb államfőt a BRICS-országok október végi találkozóján.

Aleksandar Vučić erre a meghívásra még csak kitérő válaszokat adott,

de az ENSZ Közgyűlésén, szeptember végén valahogy sikerült elkerülnie, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel kelljen találkoznia, amit Marija Zaharova külügyi szóvivő erősen sérelmezett is, a gúnyos megjegyzéseire azonban nem érkezett belgrádi válasz.

Viszont az idén először Vučić vette magának a bátorságot, hogy ne köszöntse fel az orosz elnököt a születésnapján, ami a diplomáciában komoly jelzésnek számít.

Az orosz elnök október 7-én ünnepelte hetvenkettedik születésnapját, és Moszkvában ilyenkor árgus szemmel figyelik, hogy melyik országból érkezik hivatalos gratuláció mindenféle jókívánsággal körítve. Aleksandar Vučić az elmúlt nyolc évben szorgos kisdiákként eleget is tett ennek az elvárásnak, az idén azonban bokros teendői lehettek, ugyanis a jelekből ítélve „elfeledkezett” a köszöntőről. Ne legyenek kétségeink, a feledékenységének az okát valószínűleg Nyugaton kell keresni, azokban az országokban, amelyeknek a vezetőitől számít valamire a szerb elnök, például egy testes beruházásra Németországból vagy arra a tizenkét Rafale harci gépre Franciaországtól…

Viszont a nagy nem gratulálást követő második napon, október 9-én bizony a szerb államfő teljes testi valójában megjelent a Délkelet-Európa–Ukrajna fórumon – pedig eredetileg nem is neki kellett volna menni. Marko Đurić szerb külügyminiszter már valószínűleg be is pakolta a strandpapucsot a dubrovniki kirándulásra, amikor Vučić közölte, hogy akkor inkább ő megy.

Ez a fórum egyébként egy igencsak izgalmas rendezvény lett, amelyen tizenkét ország vezetője vett részt, s amelyen tiszteletét tette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is. Az összejövetel résztvevői elfogadtak egy közös nyilatkozatot is, amely elítéli Oroszország Ukrajna elleni agresszióját, illetve kinyilvánítja az Ukrajna, annak területi integritása, valamint euroatlanti integrációs szándékai iránti támogatását. Na, ezt a nyilatkozatot írta alá Vučić.

A szöveg végleges változatából ugyan szerb kérésre kimaradt az a rész, amely kifejezetten Ukrajna katonai támogatására vonatkozik. „Nem akartunk ilyen kötelezettséget vállalni” – mondta a szerb államfő a sajtótájékoztatóján.

Ahhoz képest, hogy az orosz–ukrán háború kezdete óta Szerbia közvetítők révén nagyjából nyolcszázmillió euró értékben szállított lőszert Ukrajnának (ez a teljes európai ellátás harmadának felel meg – csak Szerbiából!), meg aztán lelkesen ad el fegyvereket is Kijevnek, kicsit mókásnak tűnhet ez a megkötés, de a többiek valószínűleg úgy voltak vele, hogy ha továbbra is folytatja ezt az üzletet, akkor akár ki is maradhat az erre vonatkozó kötelezettségvállalás.

A dubrovniki nyilatkozatból kimaradt az Oroszországgal szembeni szankciók bevezetésére vonatkozó rész is, benne maradt viszont az, amelyben az aláírók támogatják Zelenszkij békeformuláját, és semmisnek tekintik annak a „választásnak” az eredményeit, amelyet Oroszország szervezett a megszállt ukrán területeken.

Közben folynak a román–szerb gázvezeték kiépítésének előkészületei, ami szavatolná az orosz gázfüggőség jelentős leépítését.

Sokasodnak annak a jelei tehát, hogy Vučić igyekszik szabadulni az orosz medve öleléséből. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy holnaptól már minden másként lesz, de tény, hogy diplomáciai körökben egy ideje egészen nyíltan beszélnek arról, hogy Moszkva nem túlzottan bízik Belgrádban.

Persze, nyílt szakításra nyilván nem mostanában kerül sor, de az már biztató, hogy a szerb államfő legalább megpróbál lazítani a szorításon.

Izgatottan várjuk a BRICS-találkozót…

KOCSÁNYOS Pálma