Július derekán bezárult a középiskolai iratkozás második köre is. Idén 67 226 nyolcadikos záróvizsgázott, közülük 62 817-nek sikerült bejutnia valamelyik középiskolai tagozatba, míg a hivatalos minisztériumi adatok szerint mindössze 30-ukat nem sorolta be a rendszer sehova. Ennek oka elsősorban az, hogy a diákok és szüleik vagy rosszul töltötték ki az úgynevezett kívánságlistát, vagy túlértékelték az elért pontszámaikat. Ők talán még jól is jártak, mert ezek után szabadon válogathatnak a betöltetlen férőhelyek között, és akár olyan osztályba is bekerülhetnek, ahova a többiek jóval magasabb pontszámmal iratkoztak be.

Ellenben 4400 diáknak (a teljes létszám 6,5 százalékának) egyszerűen nyoma veszett. Persze, nem kell azt gondolni, hogy eltűntek, egyszerűen arról van szó, hogy körülbelül tíz középiskolát meg lehetne tölteni azokkal a nyolcadikosokkal, akik nem kívánnak továbbtanulni. Ez a szerbiai valóság. A kötelező középiskolai továbbtanulás mellett kardoskodóknak ezt a tényt mindenképp figyelembe kellene venniük, mielőtt újabb lökést adnának a nem is olyan régen még magas színvonalú hazai oktatás (további) lezüllesztésének.

Árulkodó iratkozás

Arról, hogy a folyamat komoly lendületet vett, a középiskolai besorolás adatai mindennél meggyőzőbben tanúskodnak.

Első ránézésre kiviláglik, hogy a szerbiai közoktatás, igaz, palástolni próbálja, de jól felismerhető elitizmusra törekszik. Ennek a különféle stratégiákban semmi nyoma nincs, ám a „mindenki számára elérhető minőségi oktatás” és hasonló szlogenek árnyékából nagyon átgondoltan épülnek a hazai elit számára is csak korlátozott számban hozzáférhető, kiemelt színvonalú képzési lehetőségek, méghozzá a szegényes állami intézményrendszer forrásaiból, míg a fejlettebb országokban a szülők busás összegeket fizetnek az elit iskolák színvonalas szolgáltatásaiért. Ezzel önmagában még nem is lenne akkora gond, ha ugyanakkor nem züllesztenék folyamatosan az oktatási rendszer számottevőbb részét, amely az átlagember számára elérhető. Ennek hamis indokaként a stratégiai fejezeteken átvonuló „befogadó”, „integráló”, „inkluzív” stb. modelleket próbálják mindenáron érvényesíteni. Ide vezet (majd) a kilátásba helyezett kötelező középiskolai oktatás is.

Átértékelődés

A fentieket igazolja az iratkozási ponthatárok folyamatos csökkenése, ami azt jelenti, hogy a külön felvételi és pontozási rendszerbe tartozó úgynevezett tehetséggondozó gimnáziumi tagozatok kivételével (amelyekbe 12, 15, de legfeljebb 20 tanulót vesznek fel), egyedül tucatnyi idegen vagy két tanítási nyelvű (angol, szerb–angol, német, szerb–német stb.), illetve néhány nagyvárosi elitgimnázium bizonyos osztályaiban haladja meg a 90 pontot. Ugyanakkor a gimnáziumok többségében már az elérhető pontszámok felével (50 ponttal) sem telnek be a férőhelyek!

Hasonló a helyzet a népszerű egészségügyi és közgazdasági középiskolák esetében is. Az egészségügyi szakon, szerb nyelven az összes négyéves tagozatban betelt a létszám, és a legalacsonyabb ponthatár 93 és 59 között mozog. A szerb tannyelvű közgazdasági tagozatokon szintén betelt a szakok többsége, a felvételi küszöb pedig 80 és 50 pont között alakult.

Szakemberek továbbra sem lesznek

Tünetértékű, hogy a korábbi évek oktatáspolitikai vesszőparipája, a minden gazdasági és anyagi gondunkra azonnali megoldást ígérő duális képzés a jelek szerint teljesen becsődölt. Egyedül a tetemes összegű svájci támogatás jött jól, aminek bezsebelése során elnökünk maga emelte ezt a korábban „inasiskolaként” már jól ismert és bizonyított modellt az egekbe. Csupán arról feledkezett meg, hogy fiataljaink a lassan már nemzedéknyire visszaható, végzetesen téves közösségi és etikai mintákat követve még akkor is elutasítják a kétkezi munkát, ha a társadalomnak égető szüksége lenne szakképzett emberekre. Pedig ezt a munkaerőpiac (immár nálunk is, külföldön pedig igencsak) hajlandó megfizetni, olyannyira, hogy a duális képzést kínáló szakok iránt elenyésző volt az érdeklődés, de a legtöbb olyan szakma iránt is, amely valaha (és most is) egyfajta „aranybánya” az avatott és ügyes kezű mesterek számára (pl. villanyszerelő, hegesztő, lakatos stb.), az építőipari szakmunkákról ne is beszéljünk.

Magyarul lejtmenetben

A magyar nyelvű iratkozási adatok lesújtóak mind az elért pontszámok, mind a férőhelyek betöltése szempontjából. Ez korántsem meglepő, hiszen egyenes következménye annak az évtizede tartó állapotnak, amelyet a kisebbségi oktatás (erősen politikai indítékú) gyámság alá helyezése idézett elő, amikor a szakmaiságot az odasimulás, a teljesítményt a kerülőutak keresése, a minőséget a kivételezettség váltotta fel. A kérdéskör hosszasabb elemzést igényelne, így most csak az iratkozással összefüggő makacs tényekre szorítkozunk.

A két tehetséggondozó gimnázium összesen hat szakot hirdetett meg. Közülük mindössze kettőt (a Kosztolányi sporttagozatát és a Bolyai informatikai tagozatát) sikerült feltölteni 20-20 tanulóval, négyet nem, bár a Bolyai matematika tagozatába a maradék 4 helyre országos szinten a legalacsonyabb pontszámmal is be lehetett (volna) iratkozni.

A gimnáziumi tagozatok közül Óbecsén volt legmagasabb (73,21) a ponthatár, és 23 diák iratkozott be, míg a zentai gimnázium társadalomtudományi-nyelvi szakán 53 pont alatt is maradt még 5 szabad hely.

Az egészségügyi középiskolákban a hétből csak egyetlen magyar tannyelvű tagozatot sikerült feltölteni Szabadkán (azt is szerény pontszámmal: 51,26). A ponthatárok egészében véve a korábbiaknál jóval alacsonyabbak (62,4 és 50,45 között vannak). A közgazdaságin 58–51 pont között sem jött össze sehol a teljes létszám.

Összességében a 79 meghirdetett képzési profilból mindössze 13-at sikerült betölteni. Nagybecskereken a tavalyihoz képest negyedével kevesebb (összesen 59) diák lesz, Nyugat-Bácska középiskoláiban pedig, úgy tűnik, végóráit éli a magyar nyelvű oktatás.

BERETKA Ferenc