Normálissá válik, ami nem az?

A XXI. század a remények évszázadának indult, ám rengeteg dédelgetett bizakodásunk hamar köddé vált. Második évtizedre már olyan hihetetlen kihívásokkal kerültünk szembe, amelyek a valósnak hitt jólét és a dolgos, de gondtalan élet ígéretét gyorsan eloszlatták.

Hagytak helyette létbizonytalanságot, folytonos rémítgetést, egy világméretű kór, majd egy világégés veszélyeit, korábban remélt biztonságunk garanciáinak folyamatos erózióját. És ez még nem is minden, egyelőre az alagút elején járunk, és ki tudja, hány kanyart kell megtennünk, mire felvillan (ha felvillan) a végét jelző halovány fénysugár.

Nem is tudom, sajnálni kell-e inkább, vagy rezignáltan tudomásul venni, hogy a mostani iskolások lassan kezdik normális állapotként megélni azt, ami korábban elfogadhatatlannak tűnt. Legalább másfél évtizede már, hogy alig vagy egyáltalán nem volt tanév, amely szeptembertől júniusig rendben, teljes terjedelmű tanórákkal, elfogadható feltételek mellett, a korábban megszokott és elvárt körülmények között folyt volna le.

Ha még emlékszünk rá, az évenként ismétlődő, olykor hónapokig tartó sztrájkhullámok bármikor előrántható alternatívává emelték a rövidített órákat. Ez ugyanis „belefért” a minimális munkafolyamat fogalmába, amit a közszolgálatok mindenkor kötelesek biztosítani.

Rendkívüli tanítási szünetet nálunk csak a miniszter rendelhet el. Az utóbbi évtizedben mindegyik tárcavezető egymást túllicitálva élt is a lehetőséggel; hol a zord időjárásra, hol az épp aktuális járványveszélyekre (H1N1, madárinfluenza, sertésinfluenza stb.), hol egyéb, olykor bizarr körülményre hivatkozva rendelt el, jobbára állami vagy vallási ünnepeket, hosszú hétvégét, téli vagy tavaszi szünidőt megelőzően vagy folytatásaként. Az esetek többségében – legalábbis országos szinten – valós indok nélkül.

A sokféleség vidámít

Aztán „bejött” egy valódi vészhelyzet: a koronavírus-járvány, amelyre ugyan senki nem számított, ám láss csodát, már másnap (?!) elkezdődtek a televíziós tanórák, és színre léptek a tanítás újabb alternatívái: a távoktatás, majd egy sebtében végrehajtott felemás „digitalizáció” révén az online oktatás. Varietas delectat: három alternatívával immár kiválóan lehet játszogatni, így a két „kovidos” tanév bővelkedett kombinációkban, sőt, bekerült a köztudatba egy újabb szakszó is, a kombinált oktatás.

Az év elején naivan azt hittük, vége a járványnak, végre visszatérhetünk a „normális” életbe és oktatási rendbe. Az öröm azonban nem tartott sokáig.

Tavasszal kitört az ukrajnai háború, és nem sokkal utána egy elhúzódó, szerencsére hamis bombariadó-sorozat átmenetileg ismét szétzilálta a normalizálódó iskolai munkát.

Szerencsére jött a tanév vége és a nyári vakáció. A „nemzetközi helyzet” azonban tovább „fokozódott”, és egyre valósabbá vált a sejtés, hogy az új tanév sem fog zökkenők nélkül zajlani.

Spóroljunk és variáljunk

Nem is kellett sokáig várni a konkrétumokra. Már a nyár folyamán a csillagos egekbe szökött az energiahordozók (az élelmiszerek, a taneszközök stb.) ára, és meg-megjelentek az áruhiány fenyegető tünetei. Hol cukor nem volt a boltokban, hol tej, hol pedig pénzünk nem jutott rá, hogy megvegyük. És nyakunkon az ősz, a tél meg ami vele jár.

Az energiaügyi minisztérium a tanügyi tárca révén utasította az iskolákat, hogy szeptember 15-éig készítsenek tervet 15 százalékos energiamegtakarításra.

A belgrádi gimnáziumok fóruma azonnal reagált a felhívásra, és indítványozta (ki nem találják, mit!)  a téli szünidő meghosszabbítását, továbbá rövidített tanórák bevezetését.

– Az iskolák az utasítás alapján áttekintik a lehetőségeiket, […]  a minisztériumok pedig az energetikai helyzetnek megfelelően megteszik a szükséges rendszerszintű intézkedéseket (beleértve az iskolanaptár módosítását is) – közölték minisztériumi illetékesek.

Tanügyi berkekben leginkább úgy értelmezték a felszólítást, hogy az egyelőre csak a villamos energia megtakarítására vonatkozik. Az iskolákban legfeljebb a konyhákban van nagyobb áramfogyasztó. Villannyal nemigen fűtenek. (Tűzvédelmi szabályok szerint hősugárzókat használni szigorúan tilos, a tantermekben különösen. Így esetleg egyik-másik irodában kapcsolnak be néha suttyomban egy-egy kalorifert vagy állítják fűtésre a klímát, persze, ha van). Világításra is jobbára neoncsöveket használnak, csak elvétve maradhatott néhol izzószálas villanykörte. Igazán takarékos LED-világítás viszont csak a legújabban épített vagy felújított intézményekben van.

Tapasztalataim szerint 15 százalékos megtakarítást az áramfogyasztásban esetleg csak az egészségügyi előírások (világítás, meleg vizes kézmosási lehetőség, megfelelő takarítás, járványügyi szabályok) súlyos megszegése, az oktatás minőségének és a diákok biztonságának jelentős veszélyeztetése árán lehet elérni, vagy úgy, hogy naponta legalább 4–6 órán át nincs áram. (Erre elég valós esélyünk van.)

Nyilván a minisztérium közvetlen látókörébe eső iskolák központi hőszolgáltató rendszerekre vannak kapcsolva, ám a kisebb települések intézményei jobbára földgázzal fűtenek. Ilyen irányú takarékossági utasítást az iskolák egyelőre nem kaptak. A hőszolgáltatók bizonyára igen, így a távfűtéses intézményeket is a szigorúbb feltételek mellett fogják fűteni. (Egyes városokban, főképp, ahol nem átalányban, hanem „mérés” alapján számláztak, néha túlzásba is vitték a fűtést, hogy nagyobb bevételhez jussanak.) Egyéni fűtési rendszerek esetében is minden bizonnyal számolnak némi „tartalékkal”, ugyanis az évtizedekkel korábbi, de ma is érvényes normák szerint a tantermekben 20, más munkavégzésre szolgáló helyiségekben 18, a tornatermekben pedig 16 fok az előírt hőmérséklet.

Nálunk, mint naponta látjuk, minden és mindennek az ellenkezője is igaz. Zorana Mihajlović energiaügyi miniszter a minap cáfolta, hogy a takarékossági felhívás az oktatási intézményekre is vonatkozik, jóllehet az tanügyminisztérium épp rájuk hivatkozva küldte ki körlevelét. Kijelentette továbbá, hogy „nem is terveznek korlátozásokat, mert szerintük mindent megtettek azért, hogy márciusig elegendő energiaforrás álljon rendelkezésre”.

Mi mindenkinek mindent elhiszünk, rövidesen meg úgyis kiderül, hányadán állunk.

BERETKA Ferenc