Futurisztikus megoldás, vagy mégsem?

@ko = Már réges-régen azon rágódok, hogy miként lehetne értékelni a választások, azon belül is a szavazások folyamatát, mert – szerintem – ezek minden elemükben még csak köszönőviszonyban sincsenek a demokráciával, azaz abban az esetben, ha a gondolataimat minden gát nélkül szeretném kifejezni, bátran állíthatom, azok (nemcsak Szerbiában és Magyarországon) valójában a demokrácia fogalmának a megcsúfolásai.

Mindez azért is érdekes, mert ma már, az intelligens informatikai eszközök korában (habár azt is állíthatjuk, már jóval annak beköszönése előtt) oly módon lehetett volna fejleszteni az emberiség eszköztárát, hogy a közösségi döntést ne lehessen külső eszközökkel megmásítani (azaz meghamisítani). Nem véletlen, hogy mindez nem következett be eddig, hiszen a hatalmon levőknek (na meg a hatalomra vágyóknak) egyedül az felel meg, hogy a választói akaratot a számukra megfelelő jogszabályi rendelkezésekkel, de ha már ez sem segít, akkor olyan, még az általuk megalkotott szabályozást sem figyelembe vevő eszközökkel (ennek legelterjedtebb módozatairól egy héttel ezelőtt írtam) úgy módosítsák – ne legyünk álszerények, mondjuk ki a tutit: úgy kövessenek el választási csalást –, hogy megőrizhessék a számukra legédesebbet, a hatalmon maradást.

Elő lehetne szedni a ma már elcsépelt (sőt, sok helyen szándékosan degradált) fogalmat, a demokráciát, azonban most nem szeretnék erről írni, hanem csak a leginkább alkalmazott formájának, a képviseleti demokrácia létrehozásának folyamatát, amit választásoknak nevezünk, kívánom egy „kicsit” – igaz, most csak elméletben – megreformálni.

Kiindulási alapként azt a tényt vettem alapul, hogy a legutóbbi Magyarországon és Szerbiában megtartott választásokkor a kampány a normálistól (már, ha van ilyen) igencsak eltolódott, hiszen a választók leghatékonyabb mozgósítási eszközei nem a mindenhol kifüggesztett, igencsak drága plakátok (legyenek azok kicsik vagy óriásiak, statikusak vagy mozgók, némák vagy hanggal meg zenével „felturbózottak”) és a szórólapok voltak, hanem a virtuális térben történő információkkal való „bombázás”.

Éppen ezért képzeljünk el egy óriási tárhellyel, na meg a mesterséges intelligencia ismérveivel rendelkező szuper számítógépet. Hozzá kellene rendelni az adott állam állampolgárait (az újszülöttektől az aggastyánokig – legyenek azok férfiak vagy nők, habár én nem zárkóznék el a természetben megtalálható egyéb, átmeneti nemek nyilvántartásától sem – de ennek folyamatosan és azonnal frissülnie kellene, hiszen minden születéskor növekszik, illetve elhalálozáskor csökken a számuk) tartalmazó adatbázisból azon személyek alapvető információit, akik az adott pillanatban választójoggal rendelkeznek. Szintén a számítógép memóriájában kell elhelyezni minden lehetséges választást, amelyekhez a szükséges adatokat a választásokat kiíró szubjektumnak kell feltölteni a meghirdetés előtti napokban. Itt következik a mesterséges intelligencia szerepe, hiszen annak kell kapcsolatot teremteni egy adott személy és a számára megfelelő (köztársasági, tartományi/városi, községi, helyi közösségi) választás között.

Most egy kicsit vissza kell ugornom az első lépéshez, mert hiába van az illető a rendszerben, ha nem rendelkezik felhasználói jogosítvánnyal. Ebben az esetben a gép kérni fogja, melyik kezét helyezze a tenyérleolvasóra (felhasználó neve), majd annak beolvasása után megjelenik a képernyőn, milyen választásokon kell az illetőnek részt vennie. Csakhogy megjelenik az újabb „akadály”, mert a gép kérni fogja a jelszavát, azt pedig úgy lehet megoldani, hogy az egyik szemével a kamerába néz, és az írisz leolvasása után megnyílik a lehetőség az adott választáson történő szavazáshoz.

Ebből is látható, hogy mindez csak akkor fog működni, ha minden 17 évesnél idősebb polgár esetében a választásokat „levezérelő masina” megkapja mindegyikük felhasználói nevét (tenyérlenyomatát) és jelszavát (íriszlenyomatát), majd azokat úgy menti el a szuper számítógép egyik memóriaszeletébe, hogy a mesterséges intelligencián és a szavazópolgáron kívül senki más ne férjen hozzá. De nehogy bekövetkezzen a kategórián aluli krimifilmek által használt megoldás, hogy a „siker” érdekében levágják az illető kezét, esetleg kinyomják a szemét, ezeket hiába tennék, mert nem tudnák felhasználni, mivel senki nem tudja, melyik tenyér és melyik szem alapján jött létre a szavazási jogosultság, emellett a tenyér és az írisz lenyomatának nemcsak a vonalakat kell tartalmaznia, hanem például a színt, a nedvesség mértékét, a hőmérsékletet stb., ami bizony már nem ugyanaz az elhalt testrészeknél, így értelmét veszítené a szavazópolgárok tömeges megcsonkítása.

Ezzel a megoldással feleslegessé válna a választásokat megszervező, ellenőrző, számláló stb. bizottságok létrehozása és pénzelése, mert akár minden család számára lehetővé lehetne tenni, hogy a saját gépéhez rendelkezzen tenyér- és íriszleolvasóval, míg abban az esetben, ha valakinek nincsenek ilyen eszközei, de még számítógépe sem, akkor minden településen el lehetne helyezni egy telefonfülke méretű hordozható építményt, amely a tenyérlenyomat alapján engedélyezné a belépést, majd az oda való bezárkózás után mindenki élhetne állampolgári jogával a titkosság teljes betartása mellett.

Most egyedül a technikai megoldást próbáltam körülírni, de vannak még ötleteim, a jelölés, a jelöltek elfogadása, a jelöltlisták szerkezete stb. témára is, de ezeket – ha bárkit is érdekel – majd egy következő jegyzetben szeretném ismertetni!

BALLA Lajos