Az új osztályzási szabályzat a tanárok és a szülők közötti együttműködés zsákutcájába vezet

Az utóbbi hetekben nemcsak a tanárok, tanítók körében talált nagy visszhangra az Oktatási Minisztérium által meghozott osztályzási szabályzat, hanem hangos ettől a sajtó is, sőt, még az államelnök is megkérdőjelezte a szabályzat egyes rendelkezéseit. Sokan megszólaltak ezzel kapcsolatosan, és olvashattunk arról is, hogy van-e értelme annak, hogy a szülő felülbírálja a tanár munkáját. A szabályzatról Horvát Lídia okleveles pedagógussal beszélgettünk, aki szakmunkatársként dolgozik az óbecsei Testvériség Általános és Középiskolában, valamint az Óbecsei Közgazdasági és Kereskedelmi Iskolában.

  • Hogyan hat ki a tanítás teljes folyamatára az új szabályzat? Változik-e a tanár hozzáállása az oktatáshoz, ha tudja, hogy a szülő is ellenőrizheti?
    • Szükségesnek tartom először is az osztályzási szabályzat megfelelő értelmezését, ahol talán kiindulópontnak vehetjük a következő kérdést: mit jelent, és mi a célja az értékelésnek és az osztályzásnak.  Ha a szakirodalom meghatározásaira hagyatkozunk, akkor tudjuk, hogy a pedagógiai értékelésnek meghatározó szerepe van a gyermek tanításának-tanulásának rendszerében, a segítségével meg tudjuk állapítani, hogy a tanulók tudása mennyire van összhangban a tervezett célokkal és a tantárgyi követelményekkel, valamint azt, hogy a tanítási-tanulási folyamat mely szakaszában tart. Tehát a fő cél leegyszerűsítve az, hogy szisztematikusan, szervezett módon pedagógiai információkat gyűjtsünk az adott tanuló telyesítményéről, majd formatív és szummatív értékelést adjunk arról. A számbeli osztályzás lényege a kategorizálás, illetve a minősítés, ami elsősorban a tanulónak jelent visszajelzést a „befektetett munkájáról”. A tanárnak ebben a folyamatban koordináló, értekelő szerepe van, aki a szaktudásával és pedagógiai felkészültségével az egyedüli megfelelő szakember, aki illetékes ebben. Azért fontos hangsúlyoznom az „egyedüli” szót, mert a tanár–szülő együttműködésnek teljesen más relációkban kellene funkcionálnia. A kiindulópont a gyermek, egyik oldalán a szülővel, másik oldalán a tanárral, így egy háromszöget kapunk. Ebben a háromszögben mindket oldal (ez esetben a szülő és a tanár) a gyermek felé irányul. Mit jelent ez? Ha mindkét oldal betölti a maga primáris feladatát, s eközben a tanár–szülő szakaszon is létrejön egy minőséges, támogató, egymást kiegészítő viszony, amelynek elsődleges célja maga a gyermek, akkor, azt gondolom, hogy mindez, amit elrendeltek ebben a szabályzatban, egyáltalán nem a gyermek érdekét képviseli már, és a célja sem a gyermekre irányul. A cél nem más, mint a tanügyi munkást az eddigihez képest még kiszolgáltatottabb helyzetbe hozni, mint amilyenben eddig volt. Beszélhetünk-e ilyen esetben tanári motivációról? Minden külső nyomás – itt az Oktatási Minisztériumra gondolok – és felelősség ellenére a szülők kezébe adnak egy hatalmas fegyvert, amire tulajdonképpen nincsen szükség. Felreértés ne essék, jómagam is szülő vagyok, de eddig is adottak voltak azok a módszerek és mechanizmusok, amelyeken keresztül létre tudott jönni egy korrekt kommunikáció, ahol mindkét fél a probléma megoldását tartotta szem előtt.
  • A szabályzat szerint a továbbiakban az, aki 15 napot hiányzik, külön megbeszélés alapján lesz osztályozható, és erre külön fel kell készíteni. Ez eddig hogy működött?
    • Eddig is kaptak a gyerekek pótoktatást, ha nem sikerült a megfelelő szinten elsajátítaniuk a tananyagot az adott időszakon belül. Amennyiben nem volt pótoktatás, a tanítási óra keretein belül differenciált oktatási módszerek, esetleg egyénre szabott terv segítségével történt a felzárkóztatás.
  • Miben változik a diák motivációja az új szabályzat életbe lépése után, vagy egyáltalán megváltozik-e?
    • Ha a két tényező kölcsönhatását nézzük, hosszú távon nem jövendölnék pozitív változást. A diákok motivációja, a teljesítményorientáltság, a sikerélmény, a befektett idő és energia a tanulásba, a kitartás, a fegyelmezettség, a problémamegoldó készségek fejlesztése, újragondolása stb. – ezek mind olyan készségek, amelyek hosszú éveken keresztül fejlődnek, amelyben az iskolák, az oktatási rendszerek kulcsfontosságú szerepet töltenek be. Ez azt jelenti, hogy adódnak bizonyos helyzetek, amelyekben az adott diák aktualizálja mindazt, amit az imént felsoroltam. Ennek függvényében érkezik a siker, illetve a kudarc. A kudarc esetében a tanár a kompetens személy (ha szükséges a szakszolgálattal: pszichológussal, pedagógussal karöltve), aki fel tudja mérni, mi húzódik a kudarc hátterében. Azzal, hogy az oktatási rendszert vagy konrétan az adott tanárt okoljuk a gyermek sikertelenségéért, automatikusan két dologra tanítjuk a gyerekeinket: a „hiba“ másban van, így nem az „én felelősségem“, és ehhez jogi és procedurális alapot is biztosítunk. Természetesen vannak és mindig is voltak olyan esetek, amelyeknél megkérdőjelezhető, hogy adott volt-e minden szükséges szakmai, jogi és etikai háttér, ami a gyermek előrehaladását támogatta. Sokkal fontosabb az, hogy a pozitív osztályzat mögött milyen és mennyire minőséges tudás húzódik meg, mennyire tudja a diák alkalmazni a gyakorlatban és az életben a funkcionális ismereteket. Itt meg lehet említeni a nemzetközi PISA-vizsgálatokat, amelyekben több területen elemzik a tanulók képességeinek fejlettségét és fejlődését. A legfrisseb PISA-adatokból az derül ki, hogy a szerbiai diákok matematikában, olvasásban, szövegértésben és a természettudományos műveltségben jóval alacsonyabb szinten teljesítettek, mint társaik az OECD-országokból.
  • Ha ez így van, akkor miért volt pont most szükség egy ilyen szabályzat meghozatalára?
  • Az Oktatási Minisztérium bejelentése szerint az új osztályzási szabályzatnak összhangban kell lennie a tavaly módosított oktatás alapjaira vonatkozó törvénnyel, továbbá azon tevékenységekre vonatkozik, amelyek erősítik az iskolák oktatási szerepét, valamint az oktatási rendszert az erőszak megelőzésében és a reagálásban. Tekintettel az oktatási rendszerünk helyzetére, természetesen szükségesek a reformok. A kiindulópont pedig lehet az a kérdés, amit a tanulók tanításában is ajánlatos alkalmaznunk: Mi a cél, és mit szeretnénk elérni vele?

GALGÓ FERENCI Andrea