Ne hazudozzatok a nagyapámnak” – hirdette az egyik transzparens azon a tiltakozó megmozduláson, amelyet az egyetemi hallgatók szerveztek úgy egy hete a szerbiai köztelevízió épülete előtt. A diákok az esti híradó idejére hirdették meg a demonstrációt, hogy így hívják fel a figyelmet arra, milyen szégyenteljesen tudósít a Szerbiai Rádió-Televízió a több tucatnyi egyetemi karon zajló blokádokról.

Valószínűleg nincs ember Szerbiában, aki ne tudna valamit arról, hogy az utóbbi időben állandósultak a tiltakozó megmozdulások az országban, azonban vélhetően azok tábora nem igazán népes, akik pontosan tudnák, hogy mi is a célja ezeknek a megmozdulásoknak. Netán, hogy mik azok a „plénumok”, amelyek ezen demonstrációk egy részét szervezik. Kevesen lehetnek azok is, akik rácsodálkoznak, hogy vannak gimnáziumok, amelyek ugyancsak részt vesznek valamilyen „blokádokban”, esetleg arról is tudnak, hogy egy iskolaigazgató Újvidéken úgy próbálta elejét venni a gimnazisták megmozdulásának, hogy órákon keresztül térdelt az iskolaudvarban, mintha imádkozna…

Nem túl szofisztikált magyarázat ezekre az igencsak fragmentált, egymással sem igazán összefüggő akciókra azt mondani, hogy „fizetett külföldi ügynökök” által „megvezetett, lefizetett” honi „hazaárulók” szervezkednek. Meg aztán az is elvesz ezen magyarázatok éléből, ha úgy tetszik, meggyőzőképességéből, hogy az még rémlik: mindennek köze van az újvidéki vasútállomáson történt tragédiához.

Mert ott kezdődött minden: amikor november elsején, 11.52-kor leomlott a vasútállomás előtetője, amikor a sok tonnányi vas és beton maga alá temetett tizenhét embert, akik közül ketten még küzdenek az életükért, tizenötüknek azonban esélye sem volt.

Ott kezdődött minden, hogy a miniszterek, tisztségviselők még a részvétnyilvánítás előtt hazudozásba kezdtek a fel sem újított előtetőről, amit aztán az internet népe percekben mérhető sebességgel megcáfolt.

Ott kezdődött, hogy az Újvidéki Egyetem Művészeti Akadémiájának hallgatóira rátámadtak, miközben éppen az előtető leomlásának halottairól emlékeztek meg egy november végi összejövetelen.

Ott kezdődött, hogy az épeszű ember mindig keresi a választ a miértekre, a hatalom pedig arcátlanul megpróbálta meggyőzni az épeszű embereket, hogy hát, kérem, nincs itt semmi látnivaló, lezuhant, hát lezuhant, szomorú, haladjunk. Aki pedig ezt nem fogadja el, azt összeverik, lecsukják, megfenyegetik vagy lehazaárulózzák.

Nem kimondottan jó, ámde kifejező magyarsággal: mi itt, kérem, hülyének vagyunk nézve.

És ez nem igazán tetszik a társadalom még gondolkodásra képes részének.

Úgyhogy most ott tartunk, hogy országszerte többtucatnyi karon a hallgatók különböző akciókat tartanak, előadások megtartását lehetetlenítik el, tüntetnek, demonstrálnak, miközben egyre több tanár áll melléjük. És már a középiskolák egy része is megmozdult.

S miközben a demonstráló tömegbe itt-ott belehajt egy-egy autós, miközben ismeretlenek az éj leple alatt az újvidéki egyetemi városban olyan helyen pakolnak le verekedésekhez pompásan felhasználható léceket, téglákat, ahol ugyan építkezés nem folyik a közelben, ámde néhány kar pár lépésnyire található, miközben a kormányhű médiában ezerrel megy a mocskolódás, miközben az államfő egyfelől azzal vádolja a hallgatókat, hogy „kívülről és belülről is lefizették őket”, most pedig „azon a pénzen marakodnak, amelyet az ő megdöntéséért kaptak”, aközben érdemes lenne észrevenni: ezek a gimnazisták és egyetemisták nem nagyon akarnak mást, mint az igazságot.

Aleksandar Vučić pedig ezzel nem nagyon tud mit kezdeni. Előbb lemondatott két minisztert, lecsukatott néhány embert, aki pozíciójából kifolyólag akár felelőssé is tehető, majd beharangozta, hogy utasítani fogja a kormányt: hozza nyilvánosságra az összes olyan dokumentumot, amely a rendelkezésére áll az előtetőomlással kapcsolatban. Majd valami papírokat közzé is tettek, azonban ez a közzététel leginkább az elmaszatolást, a felelősség elkenését szolgálja. A hét elején például kiderült, hogy a lemondatott építésügyi miniszter, Goran Vesić előrelátó ember volt: az elmúlt évek összes nagy állami beruházását úgy papírozta le, hogy azokért nem ő, hanem a beosztottjai a felelősek. Vélhetően egészen pontosan tudta, hogy miért teszi…

Ugyanis a Szabad Magyar Szó közlése szerint Vesić összesen százhatvanhét beruházásnál ruházta át a felelősséget és az aláírás jogát a munkatársaira. Így aztán most az fog kiderülni: a Belgrád–Budapest-gyorsvasúthoz köthető beruházásokért többek között a Vajdasági Magyar Szövetség politikusa, Lálity Urbán Emese építésügyi államtitkárnak kell(ene) felelősséget viselnie. Így aztán ha le is folytatnak valamilyen eljárást Vesić ellen, abból jó eséllyel „tisztán” kerül ki, ma született bárányként hadonászhat ártatlanságának majdani bizonyítékával.

Lálity Urbán Emesének vélhetően annyi a felelőssége ebben az egészben, hogy megpróbált minél kevésbé beleavatkozni a saját munkájába. Ez is egyfajta felelősség, ez kétségtelen. De, ugye, nem gondolja senki komolyan, hogy bármilyen tényleges felelőssége lenne?

Ha mégis előveszik, az figyelmeztetés lesz mindenki számára, aki most (még) csak vállat von, nem sokat törődve a „papirológiával”, hogy a papírokat bármikor elő lehet venni.

Eközben pedig az egyetemisták tovább tiltakoznak. És ez így van jól.

Nem, nem fogják megdönteni a kormányt. Nem fogják leváltani Aleksandar Vučićot. Ez nem is az ő dolguk.

Az ő dolguk az, hogy felhívják a figyelmet: ebben az országban egy velejéig korrupt rezsim élősködik az emberek nyakán, amely hülyének nézi a polgárokat, s az sem érdekli, ha az életüket veszélyezteti.

És ezt a feladatot remekül végzik. Az egyetemisták is, a gimnazisták is.

Ha „csak” annyit elérnek, hogy a döntési helyzetben lévők ezek után kétszer is meggondolják, mit írnak alá, már eredményesnek nevezhető a megmozdulásuk.

Talán az sem véletlen, hogy már kétszer halasztották el a Szabadka–Belgrád-vasútvonal üzembe helyezését, vagy az, hogy ismét meghosszabbították a zentai hídon végzett munkálatok határidejét…

A leszakadó mennyezetű iskolák, vasútállomások, az esőben átjárhatatlan aluljárók országában már ez is valami.

Várjuk hát ki nyugodtan azt a tizenöt percet, ha valahol belefutunk egy blokádba.

Mert ők ezt értünk is teszik.

 KOCSÁNYOS Pálma