Vakáció és iskolatábla
Az idei, számos megpróbáltatással járó korai tanévzáró, amelynek kapcsán mindenhez egyedül értő elnökünk azt mondta, „a lehető legjobb döntés volt”, lehetetlenné tett egy kedves diákszokást is, legalábbis ott, ahol még él a szokás, hogy a tanítás utolsó napjaiban díszes betűkkel felkerül a táblára a VAKÁCIÓ szó, méghozzá úgy, hogy hátulról előre haladva minden nap újabb betűt írnak fel szép, színes krétával a táblára. Igaz, sok tanteremben már nincs zöld tábla, és bár szép színű táblakrétát még mindig nagy választékban kínálnak a papírboltok, az interaktív munkára is alkalmas fehér táblák és a hozzájuk tartozó filctollak lassan kiszorítják ezeket a használatból. Pedig a filctollakat általában csak fekete, kék, piros és zöld színben árulják. Kicsit csúsznak, nem is lehet mindig szépen letörölni, de ettől függetlenül nagyon népszerűvé váltak. Én jobban kedveltem a hagyományos táblát és a krétát, pedig folyton krétaporos volt tőle a kezünk, sőt olykor a ruhánk is. Igaz, az utóbbi időben nemigen lehetett megfelelő minőségű iskolatáblát kapni, és a felújításhoz használt speciális festék sem igazán jó. Repedezett, lepergő felületű táblára pedig nagyon nehéz írni. Különösen a helyesírás látta kárát, hiszen egy-egy súlyos vagy kevésbé súlyos hibát könnyen a tábla hiányosságaira lehetett fogni.
Írásbeli dolgozatokban már kevésbé volt erre lehetőség, talán emiatt is egyre több a piros tintás javítás egy-egy oldalon.
„Magán- és hivatalos” helyesírás
Érdekes beszélgetést hallgattam a közelmúltban a televízióban. Arról volt szó, hogy a korszerű kommunikáció, a digitális eszközök használata és a felgyorsult élettempó miért hat romboló erővel a hagyományos értelemben vett, ún. akadémiai helyesírásra.
Valamennyien tapasztaljuk, hogy a közösségi oldalakon, újabban immár a gombamód szaporodó online kiadványokban is gyakran látni súlyos helyesírási hibákat akár „sima” elírásból, akár sietségből, akár a nyelvi norma ismeretének és/vagy betartásának hiányából erednek.
Meglepő volt számomra, hogy a vita résztvevői – egy neves nyelvészprofesszor kivételével – jókora toleranciával viszonyultak a kérdéshez, és végül maga a professzor is hajlott arra, hogy elfogadja: lehet a helyesírási normát úgy is értelmezni, hogy az a magánjellegűnek vehető kommunikációban ne legyen elvárás akkor sem, ha az kisebb-nagyobb nyilvánosság előtt zajlik.
Nem véletlen, hogy a közösségi oldalakon gyakran indulatos megjegyzésekkel illetik azokat, akik szóvá teszik a megnyilvánulók helyesírási „botlásait”. Indokként leginkább a sietséget említik vagy „fontossági” sorrendre hivatkoznak, és a közlendő tartamához képest a helyesírási követelményeket jócskán hátra sorolják. Persze szép számban lehetne ellenérveket felhozni: az igényességet mindenekelőtt, amelyet elsősorban önmaga iránt kellene támasztania az embernek, ugyanakkor meg is tisztelné vele a mindenkori kommunikációs partnereit.
Más helyzet, ha a nyelvi, helyesírási igénytelenség akár az elektronikus vagy nyomtatott, akár az online médiában megjelenik, hiszen ott a nyelvhasználat már nem „magánjellegű”, hanem közösséget befolyásoló szerepet kap. Ilyenformán kötelessége maradéktalanul tiszteletben tartani az érvényes helyesírási szabályokat is.
Következetesen vagy megengedőn?
Június 21–23. között a nyolcadikosok záróvizsgát tesznek anyanyelvből, matematikából és – idén először vegyes összetételű helyett – csak egy általuk választott tantárgyból.
A helyesírás iránti következetes vagy „toleráns” viszonyulás a tesztek értékelésekor örökös dilemmát jelent. Mivel a javítókulcsokhoz szigorúan ragaszkodni kell, elvileg a helyes válaszként megadott írásképet kell követni. Ám újabban még az anyanyelvi teszteknél is külön kihangsúlyozzák, ha szigorúan számon kell kérni a helyesírást, sőt a hibák miatt levonandó pontszámokat is megadják. Egyéb esetekben, különösen más tárgyaknál meglehetősen „elnézőnek” kell lenni, ha ugyanis szigorúan és következetesen járnának el az értékelők, az egyébként is kívánnivalókat hagyó teljesítmények még inkább csökkennének.
Idén a középiskolásoknak nem kell igazán aggódniuk, hiszen az állami érettségi vizsga bevezetése még várat magára. A harmadikosok azonban átestek egy előzetes anyanyelvi próbatesztelésen. Az anyanyelvi feladatlap kitöltési útmutatójában a helyesírási követelményekre vonatkozóan ez áll:
„Olvashatón írjanak, ügyelve arra, hogy a válaszaik érhetők, de ugyanakkor nyelvtanilag helyesek legyenek, és a helyesírás szabályainak is megfeleljenek.”
A javításhoz mellékelt, valamennyi anyanyelvi tesztre érvényes (szerb nyelvű) utasításban csak azt hangsúlyozzák, hogy „ha a válasz nyelvtani és helyesírási szempontból helyes, de a tanuló nem válaszolt vele a kérdésre, a válasz nulla (0) pontot ér.”
Bár közvetlenül nem mondja ki egyik utasítás sem, a kettőből az következik, hogy egy-egy válaszra csak akkor jár pont, ha mind tartalmi, mind nyelvi és helyesírási szempontból helyes. Valószínű, hogy a javítás során minden bizottság ennek megfelelően járt el. Hasonló esetekben a helyesírás iránti „megengedő” közösségi viszonyulás igencsak meg tudja bosszulni magát.
A fontos dolgok igazi íze
Nem túlzás azt mondani, hogy a diákok igényességének, munkaszokásainak, a tanuláshoz szükséges további képességeinek megalapozása nagymértékben a tanítónőkön múlik. Némi reményre ad okot, hogy negyedik osztályos tanulóink átlagon felüli eredményt értek el a legutóbbi nemzetközi felmérésen (PIRLS), ugyanakkor az elsős középiskolások a hasonló jellegű PISA-felmérésen ismét rosszul szerepeltek.
Ezek a felmérések elsősorban a szövegértésre és az ismeretek funkcionális alkalmazására vonatkoztak, de a helyesírás itt is fontos tényezőnek számít, meg természetesen rengeteg egyéb készség is, amelyek kialakításában olyan kiszámítható és ösztönző iskolai háttérre, hozzáértő szakmai vezetésre és támogatásra lenne szükség, amit a bő évtizede tartó átgondolatlan, ad hoc döntésekre alapozott, olykor veszélyes hozzá nem értést mutató és etikai dilemmákat is keltő oktatásirányítás nem tud biztosítani.
Jól igazolja ezt az idei tanév minden korábbinál lesújtóbb egyenlege. Félő, hogy ezen a még várható közvetlen és közvetett hozadékok sem fognak javítani.
Ebben a kontextusban egy gyermeki örömöt kifejező színes táblafelirat „beáldozása” jelentéktelen részletnek tűnhet, ám a fontos dolgok valódi ízét az ilyen részletek teszik teljessé.
Ilyenkor a piros tinta legkérlelhetetlenebb lovagjai is szemet hunynak, ha a VAKÁCIÓ szó végére odakerül még néhány Ó, sőt, akár még akkor is, ha az is felkerül a táblára, hogy VAKÁCI JÓÓÓ!
Oly jó lenne végre, ha újra JÓÓÓ tanévek, nyugalmas és örömteli iskolai élet várna ránk, ahol még a helyesírás is fontos és kedves szempont lehetne.
BERETKA Ferenc
