Szeretem én is a fából készült tárgyakat. Itt, ebben a lakásban, ahol ezt írom, fából vannak a bútorok, az ajtófélfák, az ajtók és az ablakok tokjai, a spaletták, fából van – értékes, sötét keményfából – ez a hatalmas, megörökölt asztal is, amin írok. Fából van a kés nyele, a kenyérvágó deszka, a gyufa, a zongora, a lámpatest, a könyvespolcok, a képkeretek, a fogas, ezek a ceruzák itt, mellettem, az irattartó doboz, fából van a fakanál – ha belegondolok, mintha fában élnék! Ja, és fából van a karnis, a parketta, fából vannak odafönt a gerendák. Épp ezért szeretem és tisztelem a fát. Nem akarok szentimentális lenni – munkaeszközömben, a papírban is mennyi fa van! – használom, elhasználom, fölhasználom a faanyagot én is, hajdanán mi is fával tüzeltünk. Miért mondom mégis, hogy ne vágj ki minden fát?
Mert ha szeretjük a faanyagot, ha nem tudunk nélküle élni, és magunk is hozzájárulunk a favágáshoz, akkor mégis disztingváljunk legalább, húzzuk be fülünket-farkunkat, és azokat a fákat, amelyek még élnek, és amelyeknek az oxigént köszönhetjük – egy nagyobb fa egy ember oxigénszükségletét termeli meg –, azokat védelmezzük! Oly korban élünk, amikor a bolygó egész háztartása fölborulóban van, amikor mindenütt egyre rosszabb a levegő, ezért fokozott figyelmet, tapintatot, szeretet érdemelnek a környezetünkben lévő fatörzsek. Ha az ember, ez a sárkányfogvetemény most nem mutat nagyobb szeretetet – igen, szeretetet! – a természet iránt, akkor nekünk annyi, akkor „unokáink sem fogják látni”, akkor emberirtók vagyunk a jövőre nézvést.
Az itt látható fényképet fiatal zentai környezetvédőtársam, Mina Delić készítette. Ezt írta alá kommentárként: „Belém vágott, amikor ezt megláttam. Ez a fa egész életemben itt volt, a kórház előtt. Borzalmas, csúnya látvány, ami utána maradt. Milyen csodás árnyéka volt, védte a bicikliket a tűző naptól. Hogy fölnyomja a betont? A fa: szentség. A betont tüntessék el, ha zavarja a fát, és ne fordítva! Vagy ezt a semmire se való, csúf montázs tákolmányt takarítsák el. Micsoda tragédia!”
Teljesen igaza van Minának, ennek a gyönyörű fának a kivágása: tragédia, nem kevesebb. Nem túlzás: mindannyiunkra nézve óriási veszteség, amikor egy szépkorú fát kivágnak, márpedig ez Zentán egyre gyakrabban előfordul. Ha az illetékesek (vagy az illetéktelenek) egyáltalán érvelnek, azt mondják, hogy ez szibériai szil vagy egyéb „invazív” faj, nem valami értékes fafajta. A Stevan Sremac Általános Iskola kerítése mögött is ezért (vagy miért?!) vágtak ki számos szép fatörzset. Most nem lesz árnyék a gyerekeknek, sülhetnek a puszta betonon. Egyébként azonban öreg és kevésbé öreg tölgyeket és más őshonos fákat is megöltek – igen, megöltek, nincs mentség! Ma, a klímaválság korában ilyen erős szavakat is használhatunk, mert az életünkről van szó.
A Védjük meg környezetünket! Facebook-csoportban, ahol ez a tragikus hír megjelent, nem egy kommentelő együtt érzett Mina Delićtyel, e sorok írójával és a kivégzett fák szellemével. Mert ideje kissé elmélyültebben gondolkodni, és emlékezetünk legmélyéről fölidézni azokat az időket, amikor az emberek még hittek a természet szellemeiben, tisztelettel bántak a földdel és a növényekkel. Az ókori emberek e tekintetben bölcsebbek voltak, mint mi, a híres huszonegyedik századi ultramodernek: gondoljunk arra, hogy az ógörögök számára a ligetek, források, patakok, erdők szent helyek voltak!
„Ezt a rombolást nemzedékek sem tudják helyrehozni. Elkeserítő.” „Itt, Zentán úgy látszik, az illetékesek közül senki sem tiszteli a zöldet, a természetet. A legkönnyebb megoldást kivágni a fát! Kvázi elültetnek valami vesszőcskéket, amelyeknek mindössze egy százaléka ered meg. Ha így folytatják, a város tíz éven belül zöldfelület nélkül marad.” „Borzalmas! Barbárok kora! Végső ideje elzavarni őket, mert kivágnak minden fát!”
Ebben a zentai környezetvédő Facebook-csoportban sok felháborodott és elkeseredett vélemény hangzik el nap mint nap a körülöttünk zajló környezetszennyezéssel és -rombolással kapcsolatban. Ha demokratikus világban élnénk, akkor az illetékesek és feletteseik ezeket a polgárokat a partnereiknek tekintenék. Ha bölcsebb világban élnénk, akkor szólni sem kellene, hanem azok, akik a környezetről való gondoskodásért kapják a fizetésüket, tényleg gondot viselnének minden fára, a ligetre, a folyópartra és a vörössé – akárha véressé – vált csatornára, az erdőre et cetera. Nem tapasztalunk ilyen jellegű gondviselést, márpedig ezt a tevékenységet az Isten az emberekre bízta. Aki nem hiszi, olvassa el a Teremtés könyvét.
Nem ártana, ha minél többen megnéznék a Netflixen a Ne nézz fel! (Don’t Look Up!) című friss amerikai filmet (rendezte és a forgatókönyvet írta Adam McKay), mely műfaji megjelölése szerint „katasztrófakomédia”, nevezhetjük szatírának is, és az a lényegi mondanivalója, hogy az emberek – főleg a felelősök! – egyszerűen nem vesznek tudomást világunk állapotáról, a közelgő végzetről. Ami a filmben egy közeledő üstökös formájában fenyeget, az nem más, mint a küszöbön álló klímakatasztrófa. De hiába a sok ezer tudós, ha azok, akiken a világállapot múlik – a politikusok és az üzletemberek – nem hallgatnak rájuk, le se fütyülik a szakvéleményeket, vagy ha igen, akkor nem tesznek semmit.
Maradjunk azonban a mi kis szemétdombunknál. Vajdaság természeti adottságai csodálatosak – voltak. Hát ne vágj ki minden fát! Minden ki nem vágott fával élőlények ezreit – gondolj a rovarokra, a madarakra, a legapróbb élőlényekre is! – és egy emberéletet mentünk meg. A fa oxigént termel, feldolgozza a kibocsátott széndioxidot. Számokat akarsz? Egy ötvenéves fa 50 kilogramm oxigént termel, és 68,75 kg széndioxidot dolgoz fel egy vegetációs időszakban. Leköti a légszennyező anyagok tetemes részét. Számokat akarsz? 1 lombköbméter levélfelület 4500 gramm szennyező anyagot képes kiszűrni a levegőből egy idényben, egy ötvenéves fa kapacitása 405 kilogramm szennyezés kiszűrése. A fák a párolgásukkal nyáron lehűtik e levegőt, kiszellőztetik a várost. Védenek a zaj ellen. Az óvodák és iskolák környékén a fák és sövények a gyermekeknél a légzőszervek védelmét szolgálják. Az utak melletti fák gyökérzete csökkenti a rázkódást és megvédi a házakat az állagromlástól. A termőtalajt is jól tartják a fák, az időjárás viszontagságai ellen védik a hidakat és az épületeket.
Csak mi nem védjük őket.
RADICS Viktória
