November 13-án tartják Szerbiában a nemzeti tanácsi választásokat. A magyar kisebbség (egyelőre) egy listát indított, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogást. A jelöltek között a korábbiaktól eltérően nincs egyházi személy. Az elmúlt két mandátumban Paskó Csaba kelebiai plébános a tanácsnak és a Végrehajtó Bizottságnak is tagja volt, korábban pedig dr. Horváth Endre képviselte a szabadkai egyházmegyét.

Paskó atya lapunknak elmondta, nagyon szép nyolc év van mögötte, ugyanis a világjárvány kitöréséig 78 alkalommal volt „bevetésen” Vajdaság-szerte. Versectől Bezdánig, Tordától Maradékig járta a településeket, és küldetése alkalmával megismerkedett az emberekkel és a mindennapi problémáikkal. Ez pedig, mint mondta, egy olyan ajándék és lehetőség volt, amelynek révén nemcsak rengeteget adhatott, de sokat kapott is.

– Magam is a sajtóból értesültem az új nemzeti tanácsi jelöltlistájáról. Először nem is tűnt fel, amíg egyik MNT-tagtársam fel nem tette a kérdést: „Észrevetted, hogy nincsenek egyházi személyek a listán?” Odáig ezen nem is gondolkodtam, mivel én sem mindig az egyház képviselőjeként éltem meg a jelenlétemet a tanácsban, az ennél sokkal összetettebb volt, hiszen nemcsak pap, de Pro Urbe díjas karnagyművész és zenetanár is vagyok. Az MNT Végrehajtó Bizottságában is a kultúrával megbízott tag voltam. Arra viszont nagyon büszke vagyok, amikor második mandátumom kezdetekor Hajnal elnök úr megkért, „atya, írja össze azokat a templomokat, amelyek esetleg felújításra kerülhetnek”, és így közreműködtem huszonöt vajdasági templom – többek közt Bajmok, Tornyos, Bogaras, Zsablya, bánáti templomok stb. –, illetve egyházi közösségi épületek felújításában és kiépítésében. Egyedül a szabadkai Szent Teréz-székesegyház felújítási folyamatába nem voltam soha bekapcsolva – magyarázta a plébános.

Véleménye szerint miért alakult így a lista?

– Ezt a kérdést nyilván azoknak kellene feltenni, akik azt összeállították. Nem látok bele a fejükbe, és nem tudom, milyen logika mentén történt a jelöltválasztás. Nem szeretném, ha valaki félreértene vagy megharagudna rám azért, amit most mondok, de én azt tapasztaltam, hogy például a református egyháznak eddig sem volt képviselője a Magyar Nemzeti Tanácsban. Ha azt nézzük, a katolikusok százezres nagyságrendben vannak jelen, csak a bácskai egyházmegyében 106 aktív plébániánk van, de itt van még a bánáti és a szerémi egyházmegye is. Ezzel szemben a református egyházban összességében vannak annyian Vajdaságban, mint ahányan egy nagyobb katolikus plébánián. Ráadásul berkeiken belül pártoskodásról hallunk, és feszültségekről. Ez ellehetetlenítette azt a pár ezer embert, akik emiatt nem is tudtak volna melyik oldalról képviselőt választani. Az csak további feszültségeket okozott volna, és azt nem lett volna jó még a nemzeti tanácsba is behozni. Ennek ellenére a döntéshozatalból nem lett kihagyva a református egyház, az őket érintő kérdésekben minden támogatást megkaptak. Másfelől az evangélikus egyháznak mindig is volt képviselője az MNT-ben, habár ők még a reformátusoknál is kevesebben vannak. Ezt a felekezetet itt, a Délvidéken, mondhatni, mindössze néhány család képviseli. Azt pedig egy kezemen meg tudom számolni, hogy a harmincegynéhány ülés közül a képviselőjük hányszor jelent meg. Hozzá hasonlóan, de még az előző mandátumban a bánáti egyházmegyéből is volt képviselő pap személyében, ő is csak az első néhány ülésen vett részt, utána egyszer sem. Bizonyára megvan mindenkinek a személyes oka vagy magyarázata, hogy miért nem járt az ülésekre, nem az én dolgom ítélkezni. Elképzelhetőnek tartom, hogy a mostani listán azért nincs egyházi személy, mert „ha nincs ott az egyik, és nincs ott a másik, akkor a harmadiknak sem kell ott lennie”.

Probléma az egyházi személyek hiánya?

– Úgy gondolom, az új lista is elég színes és átfogó, a jelöltek között is sok a hívő és vallásos ember. De egy dolog a lista. Ezenkívül a Magyar Nemzeti Tanácsnak rengeteg szakbizottsága van, ahol a református egyház képviselője például mindig ott volt. A bizottságok döntését pedig a tanács mindig nagyon komolyan tiszteletben tartotta, egyetlen olyan esetről sem tudok, amikor ez ne így történt volna. És amint már említettem a székesegyház felújításának a példáját – ami még ma is komoly kihívás a bizottságnak –, akármennyire az egyházat képviseltem az MNT-ben, a befektető és maga a püspökség is úgy döntött, hogy ebben nem szükséges az én közvetlen részvételem, erre egy külön bizottságot alakítottak. Ezért úgy vélem, a Magyar Nemzeti Tanács bármikor fel tudja venni a kapcsolatot az egyházakkal, a szakbizottságokba bármikor bekerülhetnek az egyházi képviselők. Volt egyfajta tradíciója, hogy a tanácsban is ott voltak az egyházi személyek, ez a hagyomány most megszakad, de ebben semmiféle tragédiát nem látok. Mert amennyiben akarunk, akkor együtt tudunk működni.

 

Nem kell ördögtől valónak gondolni a politikát!

Az egyházak és mi, egyházi személyek, illetve kollégáim részéről sokszor tapasztaltam és tapasztalom azt, hogy a politikát ördögtől valónak tartják, menekülnek az állásfoglalástól vagy a nyilvános kiállástól. Akkor viszont nagyon tudunk sírni, ha omladozik a tető a fejünk felett, és olyankor jólesik, ha utánunk nyúlnak. Ezért, ha a Magyar Nemzeti Tanács a kezét nyújtja és segíteni akar, akkor azt komolyan kell venni. De akár ha önkormányzati, tartományi szintről érkezik a megkeresés, nekünk, egyházi személyeknek is meg kell keresnünk azokat a kommunikációs csatornákat és pontokat, ahol egymásba tudunk kapaszkodni. Attól tartok, a jelenlegi európai helyzet miatt a következő tanácsra nagyon nehéz faladatok várnak. Ennek a maréknyi magyarnak véleményem szerint pedig csak akkor van megmaradása, jövője, ha összefogunk és összetartunk.

TÓTH Imre