Egy súlyos választási vereség után – mint amilyen április 12-én történt a Fidesszel – nyilván szükségszerű a kudarchoz vezető okok feltárása. Lassú és fájdalmas folyamat, hisz önkritikusnak kell(ene) lenni, önmagunk hibáit feltárni, ugyanakkor elkerülhetetlen. Amit látunk, hogy ez a folyamat elkezdődött, zajlik, és még nem ért véget. Orbán Viktor, egy bő másfél évtizedes időszak megtestesítője, szimbóluma, vezéralakja felkínálta lemondását, nem vette fel parlamenti mandátumát, ilyen értelemben tehát visszavonul az aktív politikától. Ugyanakkor továbbra is a „nemzeti oldal” újjászervezéséről beszél. A hangsúly a „nemzeti” szón van. Régóta és gondosan építgetett narratívája ez a Fidesznek, aminek az a – nem is annyira – burkolt üzenete, hogy aki nem velük van, az nem is része a nemzetnek, hanem az valami/valaki más. Az evolúció mellékterméke, alacsonyabb rendű élőlény, mindenesetre nem magyar, rosszabb esetben még akár bérenc, áruló is. Ki tudja, még az is lehet, hogy nem ember.

Viszont máris hallani a saját pártján belül olyan hangokat és kritikákat, hogy ennek a kirekesztő üzemmódnak a folytatása és erőltetése elhibázott, nem jó és káros. Nem lehet a nemzet fogalmából kizárni mindenkit, aki nem rájuk szavazott, mert az oda vezet, ahova végül vezetett.

Az, hogy ez a párton belüli vita hogy dől el, és milyen irányt vesz, természetesen az ő dolguk. Ami viszont a mi dolgunk, hogy ennek a retorikai, ideológiai, keretezési stb. problémának lesz-e valamilyen felülvizsgálata a mi vajdasági magyar politikai közbeszédünkben.

Itt azt látni, hogy egyelőre nem. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke a magyarországi választások utáni egyik első megnyilatkozásában még árulózott. De jó, írjuk ezt az eredmények miatt érzett csalódás rovására. Vagy a régi, már bejáródott reflexek automatikus működésére. Az április 27-i vendégszereplése során a Vajdasági RTV-ben viszont már tartózkodott a megbélyegző jelzők, stigmák használatától, statáriális ítéletek kihirdetésétől. Vajon ez már egy megfontolt stratégiaváltás következménye? Vagy még nem értek rá ezen gondolkodni? Ki fog derülni hamarosan.

Szóval lehet itt haza- meg nemzetárulózni továbbra is nyugodtan. Senki nem tiltja. De nem kell túl messzire menni a példához, hogy lássuk, nem biztos, hogy ez célravezető.

KÓKAI Péter