Karcolat a népszámlálás margójára (2.)

 Nem lehet a saját fegyverével a saját pályáján legyőzni az ellenfelet

Ha a gyermekvállalás elmaradásának és az elvándorlásnak is a pénzt, a vásárlóerőt Isten helyére állító új értékrend az okozója, akkor joggal tehetjük fel a kérdést, miért nem tudta megállítani vagy jelentősen fékezni a pusztulásunkat a Magyarország által a Prosperitati Alapítványon keresztül folyósított több száz millió eurós támogatás, a kedvező hitel, az „Atlasz-hegységnyi” pénz. A támogatási rendszer megálmodói, a Vajdasági Magyar Szövetség korifeusai és gazdasági szakemberei logikusan gondolkodva jutottak arra a megállapításra, hogy az emberek több pénzt, nagyobb anyagi biztonságot, a vállalkozásaiknak biztos támaszt szeretnének, és az elvándorlásuknak, de részben a családalapításunknak is ezek hiánya a fő okozója. Hitték, hogy ezek biztosításával nemcsak az elvándorlást, a demográfiai pusztulást állíthatják meg, de jelentősen növelhetik a biztos szavazóbázisukat is.

A szavazóbázis erősítéséről, mint politikai kérdésről nem értekezhetek, ezt a tisztségem etikai szabályai nem teszik lehetővé, és ennek az írásnak ez a kérdés nem is képezi a témáját. Ugyanakkor érdekes választ keresni arra a kérdésre, hogy miért nem tudta az „Atlasz-hegységnyi” támogatás megfékezni a magyarság demográfiai pusztulását, miért fogytak a magyarok a forintmilliárdok mellett is gyorsabban, mint a vajdasági románok, szlovákok vagy ruszinok, akik semmilyen ehhez hasonló támogatásban nem részesültek.

Én magam úgy látom, hogy a számításba egyetlen hiba csúszott, összehasonlíthatatlanul nagyobb a hangereje és a hatása annak a végtelen gazdagságnak, amely hamis csillogásával csábít a leggazdagabb nyugati országokba, mint annak, amely a szülőföldi boldogulásra sarkall. Olyan ez, mintha az űrbe repülni kívánó kalandornak a rakéta helyett motoros sárkányrepülőt vagy Ikarosz viaszolt szárnyait kínálnánk fel, és ezzel akarnánk eltéríteni attól, hogy Cape Canaveralba utazzon, és sorba álljon az űrrakéta előtt. Ha az űrrepülés a cél, Ikarosz szárnyai nem fognak eltéríteni a szándékunktól. Talán ezért nem volt hatékony a gazdaságfejlesztési program támogatási rendszere, bármennyire is szurkoltam neki folyamatosan.

A megálmodói jól felismerték a vajdasági magyarokat mozgásba lendítő motívumokat, de azt nem tervezték be, hogy a pénzvilágot és annak munkaerő iránti igényeit nem lehet pénzzel legyőzni. A magyarországi támogatások nem versenghettek a svájci vagy a német bérekkel. A több mindig jobb, mint a kevesebb, szól a dogma.

A jobb élet keresése és az ára

A fentiekben már szóltam arról, hogy az uralkodó, növekedésközpontú gazdasági rendszer és a globalizáció mindenható értékké és érvvé emelte a nagyobb vásárlóerőt, a nagyobb keresetet. Ami pénzzel nem vásárolható meg, az nem is számít. Ez az egyszólamúság azonban hazugságra épül, hiszen az ember esendő és halandó, a pénz hiánya ugyan megkeserítheti az ember életét, de pénzzel nem vásárolható boldogság, és nem állítható meg sem az öregedés, sem a földi elmúlás, bármennyire is ezt akarják velünk elhitetni. Erről pedig éppen azok tudnának a leghitelesebben tanúskodni, akiknek pénzből nagyon-nagyon sok van.

De tehetünk-e bármit az oly gyorsan és eredményesen terjedő új „értékrend” ellen, amely a jobb életet a több pénzzel azonosítja? Valamit talán igen, mondjuk, azzal, ha nem engedjük meg, hogy az algoritmusok gondolkodjanak és döntsenek mindenben helyettünk; ha a saját fejünkkel gondolkodunk; ha odafigyelünk a magunk körül levő hús-vér emberekre, nem pedig a digitális világban levő ismerőseinkre; ha újra teret engedünk az érzelmeinknek, és nem akarunk folyton másnak látszani, mint amik vagyunk; ha nem a csillogást, hanem a fényt keressük; ha nem csapjuk be folyamatosan önmagunkat és másokat; ha tanulunk a történelemből, és tiszteljük elődjeink hagyatékát; ha sziklára építünk, nem homokra és délibábokra. Mindezt megtehetjük, mert Isten a saját képmására teremtett bennünket, mert lehetővé tette számukra, hogy dönthessünk a jó és a rossz között.

Mindezt azonban újra kell tanulni, hiszen nagy a zaj körülöttünk, a talmi csillogás elvakít bennünket, páratlan manipuláció zajlik körülöttünk és velünk. Az embereket szofisztikált eszközökkel újraprogramozták, a növekedésalapú gazdasági rendszer hűséges szolgáivá tették őket. Most nem korbáccsal és láncokkal kényszerítik őket, hanem szabad akaratukat manipulálják. Elhitették az emberekkel, hogy szabad akaratukból és saját érdeküket követve szolgálják a növekvő gazdaságot, a milliárdosok határtalan birodalmát. Ennek a szolgálatnak vált áldozatává 69 ezer magyar ember tizenegy év alatt. Aki nem hiszi, járjon utána.

DR. KORHECZ Tamás