Hónapok óta tart a vita, hogy vajon Szerbia számára előnyös-e a Loznica közelében levő Jadar folyó völgyében tervezett lítiumbányászat. Természetesen nem hazai cég szeretne komoly profitot felhozni a föld felszínére, hiszen hét évvel ezelőtt a brit–ausztrál Rio Tinto nevű bányászati vállalat kért és kapott engedélyt a kutatásra, s ebből eredően most igényt tart a kiaknázásra is.
Nincsen ebben semmi különös, hiszen az utóbbi időben a külföldi tőke már megvetette lábát a térségben. Az is logikus, hogy nem emberbaráti szeretetből talicskáztak Szerbiába dollár-, illetve eurómilliókat. A céljuk kihasználni a belgrádi kormány által nyújtott lehetőségeket, s ez hangsúlyozottan vonatkozik a környezetvédelem terén tapasztalható lazaságra. Könnyen megtörténhet, hogy jórészt ezeket a körülményeket tartotta szem előtt az Óperenciás-tengeren túlról érkezett cég is, amikor hajlandóságot mutatott több tízmillió dollárt a Jadar folyó völgyébe fektetni. Az akkori hatalomnak (jelenlegi ellenzéknek) pedig politikai érdekében állt a dolog, hiszen, akárcsak a jelenlegi nómenklatúra, eldicsekedhetett a „jó üzlettel”. Arról viszont ők is mélyen hallgattak, hogy ugyanez a vállalat öt-hat másik országban már működött, s kivonulásakor hatalmas környezetszennyezést hagyott maga után. Ezek a tények azonban csak nemrégen kerültek napvilágra, s a környezetvédő civilek azonnal le is csaptak az egyre keményebb méltatlankodás lehetőségére. Utakat, hidakat torlaszoltak el, olykor két órára is megbénítva az érintett útvonalakon a forgalmat.
Talán mondani sem kell, hogy a hatalom sem nézte ölbe tett kézzel az eseményeket. Becsületére legyen mondva, nem vetette be a rohamrendőrséget és a csendőrséget, hanem a „talpas” zsaruk igazoltatták a tüntetők egy részét, őket minden bizonnyal hamarosan a szabálysértési bíró elé citálják. Aligha valószínű, hogy ezért a be nem jelentett, pontosabban nem engedélyezett tüntetésért bárkit is börtönbe fognak csukni. Egyelőre valószínűleg megelégednek a néhány ezer dináros büntetéssel.
Egyébként a kormány tagjai más, politikai vonalon is akcióba léptek. Nyilvánosságra hozták a 2014-ben az akkori hatalom által a Rio Tintóval kötött megállapodás bizonyos részleteit. Többek között azt (is), hogy a demokraták még a törvényt is megváltoztatták, hogy ezzel lehetőséget nyújtsanak a világban egyre fontosabbá váló lítium kiaknázására. Most pedig a jelenlegi kormány azzal vádolja őket, talán nem is alaptalanul, hogy éppen ők állnak a tüntetések mögött. Vagyis – szerintük – az ellen a megállapodás ellen biztatják hőbörgésre az embereket, amelyet ők kötöttek.
Az ügynek több vetülte is van. Például az, hogy a brit–ausztrál vállalat a kutatásokkal kapcsolatosan eddig tizenhárom millió dinárt utalt a szerbiai államkasszának. Tette ezt azzal a nem titkolt reménnyel, hogy a már szinte kincset érő ásvány kiaknázásával néhány év alatt legalább százmilliárd dollár profitot valósít meg.
Persze, ebből az összegből Szerbiának is 4-6 milliárd jutna, ami igencsak előrelódítaná a társadalmai össztermék (GDP) értékének az összegét.
A közvélemény nyomására azonban az állam kénytelen volt ideiglenesen leállíttatni a további munkálatokat. Ez a „készültségi állapot” addig tart, amíg a szakemberek egy csoportja el nem készíti az esetleges környezetszennyezésre vonatkozó tanulmányt. A szakembereket azonban a Rio Tinto jelöli ki. Ez pedig arra a szerb nyelvben gyakran használt szólásmondásra hasonlít, miszerint: „Kadija te tuži, kadija ti sudi.” Magyarul: „A bíró vádol, a bíró ítélkezik.”
Látszólag lépéselőnyben van a kormány, de a jogi tudorok szerint ez nagyon nincs így. Ugyanis – állítólag – amennyiben meghiúsulna a Rio Tinto szerbiai vállalkozása, vagyis a kormány nem engedélyezné a kiaknázást, igen komoly, akár többszáz millió dolláros kártérítési kötelezettséggel is számolnia kellene. Mi több az államelnök egy milliárd euróról beszélt.
Az esettel kapcsolatban megszólaltak az ellenzéki politikusok is. Hatalmas rössel nekimentek elsősorban a kormány elnöknőjének és az államelnöknek. Egyesek egyenesen azzal vádolják a hatalmiakat, hogy „egyes személyek” „kalap alatt” szép összeget kaptak a Rio Tintótól, s amennyiben az állam felmondaná a megállapodást, emiatt kellene az adófizetők pénzéből kártalanítani a bányavállalatot. Másrészt a kormány jelenlegi, látszólagos meghátrálása csupán azt jelenti, hogy a küszöbönálló választások előtt bizonyítani szeretnék, hogy ők a nép pártján állnak, s akár hatalmas áldozatok árán is érvényesíteni szándékozzák a Jadar folyó közelében élő, tehát közvetlenül érintett emberek akaratát.
A végkifejletre minden bizonnyal várni kell az áprilisi voksolásig. Ha a kormány komolyan gondolja a környezet megvédését, az év második felében is kitart a jelenleg általa hangoztatottak mellett. Ellenkező esetben napjainktól májusig „jegelni fogja” a témát, majd a hatalmának megerősítése, tehát a választások után ott folytatja, ahol most megállni látszik. Ezzel azonban leken egy nagy taslit az Európai Uniónak is, hiszen a tagságra irányuló tárgyalásokon egy teljes fejezet foglalkozik a környezetvédelemmel – amely, ugyebár, Szerbiában eddig sem volt kiemelt fontosságú téma.
Az pedig egyre világosabb, hogy a minisztertanácsnak lépnie kell: valóban meghallja a polgárok méltatlankodását, vagy lemond a lítiumbányászatból remélt hatalmas összegről?
Hogy ebből a kutyaszorítóból miképpen fog kikecmeregni, csak hónapok múlva derül ki.
BOTH Mihály
