Egy kis számmisztika. Ami nem csak az.
Szerbiában a felnőtt korú lakosság 50,1 százaléka, azaz több mint fele már felvette a védőoltásnak legalább az első adagját, jelentette ki Ana Brnabić a híradások szerint augusztus 5-én. A szerb kormányfő hozzátette, ez valamivel több, mint 2,7 millió nagykorú polgárt jelent.
A Köztársasági Választási Bizottság honlapjáról – tehát a lehető leghivatalosabb helyről – származó adatok szerint a tavaly, 2020 júniusában megtartott parlamenti választások során valamivel több, mint 6,5 millió (egészen pontosan 6.584.376) választásra jogosult polgár szerepelt a választói névjegyzékben. Ennek a fele pedig mintegy 3,3 millió (egészen pontosan 3.292.188).
A két közzétett adat – a kormányfő által közölt, illetve a KVB-tól származó – közti időbeli különbség egy év. A számbeli különbség pedig több mint félmillió (egészen pontosan 592.188)! Hová tűnt el egy év alatt több mint félmillió ember?
Akárhogy is töröm a fejem, a két fogalom, „felnőtt korú lakosság”, illetve „választásra jogosult polgár” szerintem egy és ugyanaz a halmaz. Szerbiában demokrácia van, tehát aki felnőtt korú, az egyben választásra jogosult is, még a börtönben ülőket is megilleti ez a jog. Tényleg próbálom keresni a különbséget a két fogalom között, és tényleg nem találom. Az igaz, hogy Szerbiában (is) negatív a népszaporulat, de azért az mégsem reális, hogy egy év alatt majdnem 600 ezerrel lettünk kevesebben. Mert ha igaz lenne, akkor Szerbia úgy 15 év múlva (figyelembe véve a jelenleg még nem felnőtt korú lakosságot is) egy teljesen kihalt ország lenne, nulla lakossal.
Lehet, hogy a szerb kormányfő csak a jelenleg életvitelszerűen Szerbiában élő felnőtteket vette figyelembe a fenti adat közlésekor, és a külföldön tartózkodókat, dolgozókat nem. Lehet, nem tudni, mert erre vonatkozó részletekre nem tért ki. De ha esetleg így lenne, az nem lenne egy túl korrekt kijelentés a szerb kormányfő szájából, mert ezek szerint a külföldön dolgozókat nem tekinti „Szerbia felnőtt korú lakossága” részének. A másik baj ezzel a kijelentéssel, hogy ellentmondásossága miatt találgatásoknak és különböző teóriáknak ad teret és lehetőséget. Esetleg kételyt ébreszt a kijelentés hitelességét illetően. Vagy arra késztet bennünket, hogy a Köztársasági Választási Bizottság adataiban kételkedjünk.
Nyilvánvaló, hogy ezt a rejtélyt itt, ennél az íróasztalnál ülve és ezt a cikket írva megoldani nem fogom. Nem is ez volt a cél. Hanem az, hogy felhívjam az állami szervek és intézmények figyelmét arra, hogy ha ilyen, egymásnak ellentmondó és azt könnyen ellenőrizhető „információkat” közölnek, akkor utána ne csodálkozzanak, hogy senki nem hisz nekik.
KÓKAI Péter
