Mint ismeretes, május 19-én Szerbiában részlegesen (a szeptember elseje óta alkalmazott hibrid modell szerint), egy hétre rá Magyarországon teljes egészében visszatértek az általános és középiskolás diákok a tantermi oktatáshoz.

Az anyaországban a hatalmi oldal minden szócsövön át fennen hirdeti, hogy a visszatérés sikeres volt, és közmegelégedésre történt. A szülőknek elvileg megengedték, hogy ha úgy gondolják, otthon tarthatják a gyermekeiket, ám ezzel a lehetőséggel csak elenyésző számban éltek.

Az ellenzéki oldal nemkülönben minden szócsövön át fennen hirdeti ennek az ellenkezőjét. A gyermekekre és pedagógusokra leselkedő fertőzésveszélyre hivatkozik, és nem győzi hangsúlyozni, milyen súlyos lelki teherként nehezedik a diákokra a járványhelyzet okozta kényszerű elszigetelődés éppen úgy, mint a visszatérést követő félelmek és aggodalmak olyannyira, hogy pszichológusok százait kellene haladéktalanul hadra fogni, segítsenek már a helyzet kezelésében. Igen ám, de nincs elég iskolapszichológus.

Magyarországon 2022-ben választások lesznek. A kampány már javában folyik.

A hatalmi oldal Szerbiában is minden szócsövön át fennen hirdeti, hogy mind a távoktatás, mind a visszatérés sikeres volt, és közmegelégedésre történt.

„Rengeteg következtetést vonhatunk le a tapasztaltakból, és sok új módszert, technikát, tanulási módot, információszerzési útvonalat, eszközök használatát sajátíthattak el a gyerekek, ami a jövőben csak előnyükre válhat…

A távoktatás nagyobb önállóságra, több egyéni munkára késztette a gyerekeket. Az a tanár, aki a távoktatás során megszokta a távoktatás adta lehetőségeket, a tantermi oktatásban is kreatívan alkalmazhatja…” – nyilatkozta az oktatásügyi államtitkár.

A miniszter hozzátette: A tanárok pedig lehetőséget kaptak a „lezserebb” osztályzásra (értsd: tudtukra adták, hogy a reálisnál magasabb osztályzatokat kell adniuk), így aztán mindenki elégedett.

Hogy mit mond(ana) az ellenzéki oldal (ha lenne), nem tudjuk.

2022-ben Szerbiában is választások lesznek. A kampány egy évtizede le sem állt.

Elavult oktatási rendszer

Szerbiában sokan úgy vélik, hogy nekünk az egész világ az ellenzék(ség)ünk, kivéve azok, akik nem: Oroszország, Kína, per pillanat állítólag még tán Magyarország is (bár idehaza ennek ellenére rendületlenül átmázolják a magyar nyelvű helységnévtáblákat, arról pedig rendre megfeledkeznek még a kisebbségi párttal koalícióban is, hogy számos helyen és alkalommal két- vagy többnyelvű feliratokat kellene kihelyezni stb., stb.).

Így nem csoda, sőt nem is véletlen, hogy a hazai oktatási rendszer hiányosságaira egy külföldi ország képviselője, jelen esetben egy svéd diplomata hívta fel a figyelmet. Joakim Vern, Svédország belgrádi nagykövetének helyettese szerint a szerbiai tanügyi rendszer régimódi, és továbbra is az autoriter nevelési módszert alkalmazzák – adta hírül a hazai sajtó.

A megállapítás számunkra sem meglepő, hiszen a főképp szöveghű reprodukáláson alapuló oktatás rendre kudarcot vallott mind a nemzetközi, mind az újabb keletű hazai kompetencialapú felméréseken, ezek ugyanis a problémamegoldó képességeket és az ismeretek önálló alkalmazását kérték számon.

A svéd gyakorlatban a tanári szigort a diákokkal folytatott párbeszéd váltotta fel, ami a gyermekek demokratikus gondolkodását, az egymással való törődést és az önálló döntéshozatal képességét fejleszti. Ez a módszer lehetőséget ad és ösztönzi a kérdések felvetését, amelyre közösen kell megtalálni a leginkább elfogadható választ, véli a bíráló.  Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy „olyan tanárok tanítsanak, akik valóban szeretik a hivatásukat, és szabadszelleműek”.

A legtöbb demokratikus érték, amelyek mögött Svédország áll – hangsúlyozta Vern –, az iskolapadokból érkezik.

Változnunk kellene

Ezen a ponton akár arra a kérdésre is választ kaphattunk, hogy nálunk miért más a helyzet. Azért, mert fordítva működnek a dolgok. A vélt és „államilag” képviselt „demokratikus értékeket” nálunk az állam oktrojálja az oktatási rendszerre, és nemcsak nem nyitott, de olykor jól észlelhető módon nehezíti az eltérő irányú tájékozódást.

Autoriter berendezkedésben nehezen képzelhető el másképp, és bár elkeseredett, de rendre kudarcba fulladó próbálkozások folynak lassan két évtizede arra, hogy legalább deklaráltan hozzáigazítsuk a hazai oktatási-nevelési rendszert az európai mércékhez, eddig csupán annyi történt, hogy a tanári szigort és valamiféle (legalább szakmai értelemben vett) tekintélyt sikerült a porba döngölni. Ennek viszont messzemenő következményei lettek a mégoly „autoriter” oktatás és nem utolsósorban nevelés eredményeire: hihetetlen mértékben megromlottak az oktatási közösségeken belüli viszonyok, a kortársi erőszak lassan átlépi az elviselhetőség határát, helyrehozhatatlannak tűnő csorbát szenvedtek a munkaszokások, a hazai és a környezetünkben évszázadokon át honos hagyományos értékrend minden eresztékében recsegni-ropogni kezdett.

Ez egyfajta mókuskerékbe kényszeríti az oktatási folyamat résztvevőit, mert nagyon megnehezíti, hellyel-közzel akár el is lehetetleníti a párbeszédet, a gyermekek demokratikus gondolkodásának ösztönzését, az egymással való törődés és az önálló döntéshozatal képességének fejlesztését.  És kérdéseket is felvet, hiszen a demokratikus gondolkodás fejlesztésében helyet kellene kapnia az értékazonosításnak és -közvetítésnek, ami valamiképpen a tanárra hárulna. „A digitalizáció, a migráció, a közösségi média előretörése ugyanis olyan társadalmi hatásokat generál, amelyhez alkalmazkodni kell. Ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjunk egy állandóan változó társadalomhoz, nekünk is változnunk kell” – hangsúlyozta a svéd diplomata. Ám ehhez a szükségszerű hivatásszeretet mellett tájékozódási pontokat is látnunk kellene a szabadszelleműség horizontján.

BERETKA Ferenc