A civil értelmiségiek szerint cenzúra uralkodik a helyi magyar sajtó jelentős részében. Hiányolják a „szabad nyilvánosságot”, és egy felhívást tettek közzé, mely szerint „az utóbbi években dominánssá vált a klientelisztikus, támogatásosztó-megvonó magyarországi politizálás a határokon túl is, és ennek egyik eredménye, hogy a (…) közbeszéd lehetőségei beszűkültek, a nyilvánosságot elárasztja a propaganda, a józan elemzések és álláspontok vagy le vannak tiltva, vagy, retorzióktól félve, meg sem születnek”. Szerintük „ezen változtatni kell, hiszen nem kevesebbről van szó, mint a (…) magyarság morális fennmaradásáról, újratermeléséről. Sőt, még azt is hozzátették, hogy „a helyi politikai pártok a Fidesz kiszolgálóivá lettek”.
De hiába tették közzé a felhívásukat, hiába tartottak sajtótájékoztatót, hiába mondták el véleményüket, üzeneteik el sem jutottak azokhoz, akiknek szánták. Ennek oka pedig az, hogy a közszolgálati szerepet betölteni hivatott, legnagyobb példányszámú, olvasottságú stb. médiumok tudomást sem vettek róluk, és nem tájékoztatták olvasóikat, nézőiket ezekről a megnyilvánulásokról. Ennek oka pedig az, hogy a magyar kormány évről évre milliárdos nagyságrendű támogatásban részesíti ezeket a médiumokat – cserébe viszont nyilván elvárja, hogy semmilyen neki nem tetsző hang és vélemény ne is lásson napvilágot. Van ezek között például olyan szerkesztőség, amelyik már évekkel ezelőtt gyakorlatilag minden ellenzéki munkatársától megvált, és azóta nem jelentet meg a helyi legnagyobb magyar párttal vagy az Orbán-kormánnyal szembeni kritikus cikkeket.
Jaj, el is felejtettem mondani, hogy mindez nem nálunk történik, hanem Erdélyben. Minden esetleges hasonlóság a mai vajdasági magyar valósággal nyilvánvalóan csakis a puszta véletlen műve lehet.
KÓKAI Péter
