Felkészülés az új tanévre

Mindenki úgy tartja, hogy a tanév kezdete egy új fejezet, tele lehetőségekkel és kihívásokkal, amelyben a diákok, szülők és tanárok egy közös célért dolgoznak majd: hogy az új tanév sikeres legyen, és mindenki elérje a kitűzött céljait. Ahogy szeptember 1-je közeledik, mindannyian reményekkel és izgalommal tekintenek az új tanévre, bízva abban, hogy a következő hónapok tele lesznek tanulással, fejlődéssel és közös élményekkel, sikerekkel.

Mindenki igyekszik a legjobban felkészülni az új tanévre. Különösen az első osztályt kezdő tanulók készülnek erre a napra, akár az általános, akár középiskolai tanulmányaikat kezdik meg.  A szülők igyekeznek biztosítani gyermekeik számára azt, hogy minden szükséges felszereléssel rendelkezzenek, és megpróbálják felkészíteni őket a tanév kihívásaira. A tanulmányaikat kezdő diákok szüleinek szerencsére anyagi téren nagy segítséget jelentenek azok az adományok, amelyek tanfelszerelést, iskolatáskát tartalmaznak, hiszen minden iskolakezdés jelentős költségekkel jár. A tanárok pedig – akik a közhiedelemmel ellentétben már augusztus derekán megkezdtek a munkát – az utolsó simításokat végzik a tanterveken, óravázlatokon és egyéb iskolai dokumentumokon, de pótórákat, pótérettségiket és pótvizsgákat is tartanak.

Függetlenül attól, hogy szeptember első napján még meleg van, a diákok számára véget ér a nyár, és elkezdődik az ősz, majd pár napon belül mindenki újra felveszi a tanulás és a munka ritmusát, és készen áll arra, hogy szembe kell nézni az új tanév kihívásaival és örömeivel. Azonban a valóság gyakran mást mutat. A diákok eléggé nehezen veszik fel a tanulás ritmusát a hosszú nyári szünet után, és a szülők is szembesülnek azzal, hogy nehézséget okoz az iskolai feladatok összehangolása a munkahelyi teendőkkel. A tanárok számára pedig kihívást jelenthet a diákok motiválása és a tananyag átadása egy olyan környezetben, ahol a digitális eszközök és az online oktatás egyre nagyobb szerepet kapnak.

Sokan emlékezhetünk arra, hogy milyen érzés volt gyermekként a nyári szünet utolsó napjait tölteni. Egy tizenöt éves középiskolás diák osztotta meg érzéseit, a városi uszodában, ahogy barátnőjével a medence szélén napozott: „Egyszerre vagyok izgatott és kicsit ideges, mivel most kezdem meg a középiskolai tanulmányaimat. Sikerült bejutnom az általam vágyott iskolába, a kisérettségi után nyáron szuper volt a pihenés, de most vissza kell térni a mindennapi rutinhoz, korán kelni és újra tanulni. Viszont kíváncsi vagyok az új tantárgyakra, új osztálytársakra és arra, hogy milyen új dolgokat fogok tanulni idén.”

A diáklány érzései nem egyedülállóak. Sok társa hasonló vegyes érzelmekkel várja az iskolakezdést. Az új tanév új kihívásokat és lehetőségeket hoz, de ezzel együtt a megszokott nyugalmas, baráti körben eltöltött, laza nyári napok is elmúlnak. Az izgalom mellett a szorongás is jelen van, hiszen a diákok már most tudják, hogy nehéz feladatok és szoros időbeosztás vár rájuk.

A szülők gyakran aggódnak amiatt, hogy hogyan fognak megbirkózni a gyermekeik oktatásával járó feladatokkal, különösen akkor, ha munkájuk mellett kell mindezt összeegyeztetniük. Ugyanakkor nagy reményekkel is várják az új tanévet, hiszen mindenki azt szeretné, hogy gyermeke a lehető legjobban teljesítsen és sikeres legyen. A szülők is vegyes érzelmekkel tekintenek tehát a szeptemberi iskolakezdésre. Egy kétgyermekes édesanya, aki igyekezett kihasználni augusztus utolsó meleg napjait szintén a városi strandon, így vélekedik: „Egyrészt örülök, hogy a gyerekek visszamennek az iskolába, mert újra rendszer lesz az életünkben. Ugyanakkor aggódom is, mert a tanév kezdetével a családra háruló terhek is megnövekednek: a napirend összehangolása elég nagy kihívás volt már tavaly is, most meg már mindkét gyermekem zeneiskolába is járni fog, nem lesz egyszerű… Igyekeztünk élvezni a nyarat, igyekeztem a szabadságom alatt minél több időt tölteni a gyerekkel.”

Amikor megláttam a medence szélén a tanárkollégáimat, akik a nyári munkaidő után azonnal a strandra siettek, természetesen őket is megkérdeztem, várják-e a szeptember elsejét. Összenéztek, mosolyogtak, és egyetértettünk abban, hogy a tanárok számára az egyik legnagyobb feladat, hogy megtalálják az egyensúlyt a tanítás és a diákok motiválása között, miközben figyelembe kell venniük a tantervi követelményeket és a diákok egyéni igényeit is. Minderről már most gondoskodni kell, és így felépíteni a következő tanév startégiáját.

Az új tanév mindig új kihívásokat hoz, de a tanárok elhivatottsága és szakértelme biztosítja, hogy a diákok a legjobbat kapják, még akkor is, ha ismét tanügyi sztrájk lehetősége leng levegőben…

GALGÓ FERENCI Andrea