Nem hiszem, hogy a tavalyi kiszámíthatatlanul sok gyaloglás és persze a hozzá kapcsolódó egyetemista- meg polgári tiltakozás nélkül eljutottunk volna eddig, hogy az itteni igazságszolgáltatás kezdje komolyan venni önmagát – ezzel együtt minket, itteni polgárokat is, akik szeretnénk már egyszer eljutni abba a sokat emlegetett jogállamba.

 Esztendő

Nem tudom, egyetértünk-e abban, hogy egy csodálatosan szép, rázós, válságos, sanyarú, megpróbáltatásokkal teli esztendőt hagytunk magunk mögött, és minden bizonnyal az előttünk álló 2026-os év sem lesz az az időszak, amely felhőtlen, gondtalan derűt, jókedvet ígér, mert ebben az évben nem csatákat, hanem háborút kellene nyerni – persze a szó átvitt értelmében. Azért írom gyorsan ide ezt, mert ez a hatalom hajlamos nem érteni az utalásokat, az allegorikus, szimbolikus beszédet, ami nemcsak műveletlenségéről tanúskodik, hanem rosszindulatra és gonoszságra na meg a bizonytalanságból eredő félelemre is vall. Bármennyire is veri a mellét, most már világos: a hatalom fél pont az imént emlegetett jogállamtól és mindattól, ami az alkalmazásából következne – ide vezetett a sok séta, tiltakozó mars a szónak abban a katonai értelmében, amely szerint a mars ütemes, méltóságteljes menetelés. Így meneteltek a fiatalok minden irányba Szerbiában: Újvidékre, Belgrádba, Nišbe, Kragujevacra, Novi Pazarba.

Politika

Futottak Brüsszelbe, bicikliztek 1300 kilométert Strasbourgig, az Európai Parlament székhelyéig… Az eredmény? Nem semmi, de majdnem. Az itteni hatalom talán március idusán volt a legnagyobb próbatételen, de megmaradt a mai napig. Pedig akkor több százezren érkeztek Belgrádba az ország minden tájáról – hiába. Nem lehet politizálni a politika és a politikai eszközök megkerülésével. Azt hiszem, most már értik ezt ők is: a december végére meghirdetett aláírásgyűjtés egyik célkitűzése a polgárok és az egyetemisták szövetségének a megteremtése volt. Amikor december derekán meghirdették az aláírásgyűjtést a választások kiírásáért, azt mondták: csak együtt lehet győzni. Hatalmas haladás volt ez ahhoz a korábbi állásponthoz képest, hogy semmi közük a politikához. Az aláírásokat a polgároktól várják, tehát széles társadalmi támogatásra számítanak. Bevonni a polgárt – ez már a politikai gondolkodás egy magasabb szintje. Már csak egy lépés kell ahhoz, hogy felismerjék, pártrendszer nélkül nem lehet kormányozni egy országot a XXI. században. Illetve lehet, de akkor vagy visszamegyünk a feudális rendszerbe, ahol az uralkodó szava a döntő, vagy magunkra öltjük Észak-Korea politikai rendszerét – ez az az ország, amely több ezer katonát küldött Oroszországba az ukrajnai invázió támogatására.

Oroszország vagy EU

Oroszországot mi itt, Szerbiában szeretjük, és nem politikai szövetségesként, hanem szívből. Így van beállítva a narratíva, ez a hivatalos propaganda, emiatt az ország elnöke nem ment el decemberben Brüsszelbe az Európai Unió és a Nyugat-Balkán csúcstalálkozójára. Bizonyára azért, mert mi az Európai Unióba igyekszünk. Értem én, hogy nem esett neki jól az, hogy Montenegró már a tagság küszöbén áll, és Albánia is megelőzött bennünket, de nemcsak e tekintetben, hanem az emberi jogok tiszteletében, a sajtószabadságban, a kormányon kívüli szervezkedés tekintetében is, tehát azokban az értékekben, amelyeket európaiaknak szoktunk nevezni. A polgári módon, szekulárisan, igazi demokráciában és jogállamban gondolkodó egyszerű emberek ezeket akarják érvényre juttatni. Azok is, akik nem kötődnek pártokhoz, tudják, hogy nélkülük ma már nem kormányozhatók az országok, és úgy látszik, mára ezt az egyetemisták is megértették.

Azt mondják, megszabadították az embereket a félelemtől. Attól tartok, hogy nem mindenkit. Még mindig nagyon sokan vannak, akik mindent alárendelnek a tekintélynek, amit tízszer ennyi gyaloglással sem lehet megváltoztatni, ehhez nemzedékek kellenek, és felvilágosult környezet, szabad sajtó, emberi jogok, civil szerveződés. Mindaz, amitől a mai hatalom megfosztja az embereket.

Düh

Azt is mondják az egyetemisták, hogy a félelmet a düh váltotta fel. Egyeseknél biztosan. Az Oxfordi Angol Szótár (OED) készítői minden évben megadják az elmúlt esztendő legjellemzőbb szavát, amely az elmúlt 12 hónap szellemét, hangulatát tükrözi. 2025-ben a rage bait szó kapta ezt a kitűntetést, ami magyarul azt jelenti, dühcsapás. Még magyarabbul: erős, hirtelen és féktelen harag, indulat, ami gyakran egy külső inger hatására tör ki, és agresszív viselkedéshez, kitörésekhez vezethet, azaz a harag heves, elsöprő formája. Tehát, a ragebait (vagy rage bait) angol nyelvű kifejezés olyan tartalomra utal, amit szándékosan úgy alkotnak meg, hogy feldühítse, és ezzel reakcióra késztesse az embereket. A hangsúly a szándékon van, meg a közösségi médián, mert a feldühödött emberek hajlamosabbak kommentelni, megosztani vagy egyéb módon reagálni. Bizonyára Oxfordban ez így működik, de kétlem, hogy Délkelet-Szerbiában is. Ott, azt hiszem, inkább a Ne szólj szám, nem fáj fejem magyar közmondás logikája a vezető elv. De nem csak ott: nem kell olyan messzire menni, hogy a másik közmondásunk, a Hallgatni arany követőire leljünk – mondjuk a magyarlakta településeken Észak-Bácskában vagy Közép-Bánátban.

De azért tudják: a remény hal meg utoljára!

ÖREG Dezső