Egy eddig soha nem látott kór egyik pillanatról a másikra megváltoztatta – nem túlzás – a világ egészének életét. Az emberiség történetének voltak megrázó eseményei szép számmal, globális értelemben azonban még a két világégés is adott területre korlátozódott. Most más a helyzet. 

És bár a vírus tömeges megjelenése óta időben száz napnál is több eltelt, térben pedig ezer és ezer kilométereket tett meg, váratlanul ért bennünket, mint útkarbantartókat az első hó, amit véget nem érő hóviharok követnek, és nem is sejlik a vége. A következményei pedig sokkal súlyosabbak lesznek, mint azt elsőre bárki gondolta volna. Emberéletben, szellemiekben, anyagi és gazdasági károkban egyaránt.

A második hét után

Ilyetén kezd átértékelődni az a mélypontok és eufóriák közt ugráló tanácstalanság is, amely a hirtelen jött helyzetet jellemezte mindenben, így az oktatásban is. Mint ismeretes, az iskolák bezárását követően villámgyorsan beindult a távoktatás. Mára közel fél tucat televíziós csatornát állítottak az ügy szolgálatába, az iskolák pedig szigorú utasításokat kaptak az otthoni tanítás megszervezésére. Sőt, hivatalos órarend is van, amely főképp az anyanyelv és a matematika, alsóban a környezetismeret, felsőben a záróvizsga-tárgyak televíziós tanóráinak közvetítésére épül. Ezeket az iskoláknak és a tanároknak nem kötelező követni, egyedi megoldásokat is alkalmazhatnak. De a mindennapos munkarendtől nem szabad eltérni. Hovatovább: az iskolabezárás napján (március 17-én, hétfőn) elmulasztott órákat „tanítási szombattal” kellett pótolni. A jelek szerint a tanév további részében „tanítási” szombatból lesz még bőven.

A távoktatás mindegyik megoldásában közös az, hogy valamilyen kommunikációs eszközt és csatornát igényel. Jó sávszélességű internet nélkül szinte elképzelhetetlen, bár a minisztériumi utasításban azokra a diákokra is kínálnák „megoldást”, akiknek például (és valljuk be őszintén, Szerbiában jóval több ilyen gyermek él, mint azt elsőre gondolnánk) hiányoznak ezek a lehetőségei. Számukra „nyomtatott formában kell elkészíteni a napi tananyagot, utasításokat”, és az osztályfőnök kötelessége, hogy azokat „kézbesítse szülőnek”. Hogyan? Arról az utasításban nincs szó.

Változó életvitel, otthoni kihívások

Az első két hét tapasztalataiból nehéz messzemenő következtetéseket levonni a távoktatás hatékonyságáról. Most szembesül igazán mindegyik résztvevő a jelentős napi igénybevétel várható és váratlan nehézségeivel, az első próbálkozások vélt vagy valós eredményeivel, a családok életvitelében okozott gondokkal. De a tanév hátralévő résznek feladatait a kialakult helyzethez kell(ene) igazítani.

A minisztérium és a tárcavezető a centralizált rendszer összes lehetőségét igyekszik a rendkívüli állapot körülményei között a korábbinál is nagyobb vehemenciával kierőszakolni, ami egyaránt sarokba szorítja az oktatási intézményeket, a diákokat és immár a szülőket is. Ugyanakkor nem ritkán felmerülnek a háttérrendszer műszaki és egyéb problémái, sőt az emberi hozzáállást sem lehet figyelmen kívül hagyni. Sem a tanárok, sem a tanulók és szüleik szempontjából.

A szerbiai elektronikus távközlési ügynökség (RATEL) máris figyelmeztette a lakosságot, hogy az otthoni munkavégzés és a távoktatás nagyon igénybe veszi a távközlési kapacitásokat, és azt kérte, hogy napközben tartózkodjunk a nagy adatforgalmú internetes tevékenységektől (videótovábbítás, nagy adatigényű alkalmazások használata stb.).

A tanárok személyes hozzáállása nemcsak a távoktatás eredményét, de a résztvevők hangulatát is nagyban befolyásolja.  Vannak pedagógusok, akik távoktatáson pusztán a feladatok online kiosztását értik, és vannak, akik a másik végletbe zuhannak. Az új online módszer külsőre könnyűnek tűnik, belülről viszont embert tépő. Jól szemlélteti ezt egy közösségi hálón megjelent bejegyzés: „Amióta online tanítok, a háziakkal nem találkozok. Egész nap csak a kollégákkal, diákokkal, szülőkkel kommunikálok.”

Ugyanakkor az otthoni körülmények és a légkör is befolyásolja a távoktatás hatékonyságát, aminek mind tárgyi, mind személyi okai lehetnek, hiszen a családok nagy része nem tud a megváltozott helyzetben is optimális feltételeket teremteni az otthoni tanuláshoz, munkavégzéshez. Ha több iskolás gyerek van, esetleg osztozni kell a számítógépen, a többi családtagnak alkalmazkodnia kell egymáshoz még tévénézés tekintetében is. Az osztályfőnököktől és a tanároktól viszont szigorúan elvárják, hogy minden tanulóval kapcsolatot tartsanak, és az otthoni tanulás folyamatát és eredményeit folyamatosan figyeljék és értékeljék. Ha ugyanis a járvány nem engedi, hogy a diákok visszatérjenek az osztálytermekbe, akkor az év végi osztályzatokat az egész tanév eredménye alapján kell meghatározni, amibe a korábbi osztályzatok mellett azok is beszámítanak majd, amelyeket a diákok a távoktatás során kapnak.

Szünidő nélkül, de erőszakmentesen

Ez nem mellékes körülmény, ugyanis Šarčević miniszter a rendkívüli állapot alatt is hozza korábbi formáját mind nyilatkozataiban, mind intézkedéseiben. Március 26-ai bejelentése szerint áprilisban, mindjárt a (pravoszláv) húsvéti ünnepek után, online módszerrel megtartják a próbazáróvizsgát, sőt a június 17-19-re tervezett kisérettségi feladatlapjait is elkezdték már nyomtatni. Ami, ha igaz, nem kis állami optimizmusra vall!

Mindezzel egyidejűleg módosította az iskolanaptárt, értsd: eltörölte a tavaszi szünidőt. Hovatovább, a négynapos egyházi és állami ünnep idejére hittanórák sugárzását irányozta elő. Tartok tőle, hogy lesznek túlbuzgó katekéták, akik ezeket kötelezővé teszik majd a diákoknak.

Az intézkedést azzal indokolta, hogy „A rendkívüli állapot idején szünetel a kulturális, sport- és idegenforgalmi tevékenység, valamint a tömegközlekedés, és kerülni kell a társas érintkezéseket. A távoktatás szüneteltetése a diákok kárára lenne, ezért a szünidőt tanulásra kell fordítani.”

Ez mindamellett biztonságos is, mert Šarčević szerint „jó hír”, hogy a távoktatás alatt „megszűnt a kortársi erőszak”.

Emberünk megoldotta. Ez már teljesítmény!

BERETKA Ferenc