A (félresikerült) rendszerváltozás kezdetétől már húsz év telt el, azonban mind a mai napi titkosak a részletek, így a megemlékezés a 2000-es év őszéről igencsak szubjektív lehet.

Egész Szerbia már a nyár folyamán is forrongott, érdekesebbnél érdekesebb eseményeknek lehettünk szem-, de főleg fültanúi, ám be kell ismerni, embernek kellett lennie annak a talpán, aki a ki tudja, hány forrásból kapott – néha egymással szöges ellentétben álló – információkból ki tudta szűrni az igazsághoz legközelebb álló tudnivalókat.

Mivel az állami vagy államilag ellenőrzött sajtó által közölt hírek igencsak távol álltak a valóságtól, így talán az itt élő magyar közösség tájékoztatását értékelhettük elfogadhatónak, hiszen a televízión kívül minden más médium igyekezett valamilyen szinten objektívan fogalmazni, mégis ki kell emelni a Keszég Károly által szerkesztett Napló hetilapot. Ráadásul még szerencsések is voltunk, hiszen a Szabad Európa Rádió mellett még az anyaországi média nagy része is meglehetősen objektívan számolt be minden, a térségünkben lejátszódott történésről. Szerintem legtöbbet a „királyi” MTV Panoráma című műsorának (Chrudinák Alajosnak, Szaniszló Ferencnek), a 2007-ben létrehozott, zentai kötődésű Pintér Dezső által igazgatott TV2 Napló című műsorának (Sváby Andrásnak), valamint az MTI belgrádi tudósítójának, Németh Andrásnak köszönhettünk.

Valójában a DOS (Demokratska opozicija Srbije – Szerbia Demokratikus Ellenzéke) a januári megalakulását követő tavasz végén megkezdte a mlioševići diktatúra elleni küzdelmet, Belgrádban április 14-én több mint 100.000 ember követelte a szabad választásokat. Eközben az év kezdetétől egyre több merényletet követtek el, amelyek közül legnagyobb visszhangot Arkan (Željko Ražnjatović) nyilvános helyen történt kivégzése, Vuk Drašković (az SPO – Srpski Pokret Obnove, Szerb Megújhodási Mozgalom elnöke) ellen elkövetett sikertelen merénylet, valamint Ivan Stambolić (Tito egyik hűséges követője, Szerbia Elnökségének valamikor elnöke) elrablása váltott ki.

Ilyen előzmények közepette írták ki a jugoszláv parlamenti, a szerbiai önkormányzati és a jugoszláv rendkívüli elnökválasztásokat 2000. szeptember 24-ére. Mindenki tudta, szó sem lehetett szabad választásokról, így a DOS megszervezte a választási eredmények „nyomon kísérését”, majd nem sokkal az urnazárás után nyilvánosságra hozták, hogy az elnöki választásokon Vojislav Koštunica több mint ötvenöt százalékos eredményével legyőzte Miloševićet.

A központ választási bizottság kénytelen volt beismeri az eredményt, de addig kozmetikázták az adatokat, hogy szeptember 28-án nyilvánosságra hozták: a jelöltek közül senki nem érte el az ötvenszázalékos küszöböt, így ki kell írni a választások második fordulóját az első két helyet megszerző jelölt között.

Hivatalos eredmények
(2000. szeptember 28.) 
Hivatalos eredmények
(2000. október 10.) 
Jelölt Párt Szavazatok % Szavazatok %
Vojislav Koštunica Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) 2 474 392 48,96 2 470 304 50,24
Slobodan Milošević Szerbiai Szocialista Párt (SPS) 1 951 761 38,62 1 826 799 37,15
Tomislav Nikolić Szerb Radikális Párt (SRS) 292 759 5,79 289 013 5,88
Vojislav Mihailović Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) 146 585 2,90 145 019 2,95
Miodrag Vidojković Pozitív Párt 46 421 0,92 45 964 0,93
Összes érvényes szavazat (százalékban) 4 911 918 97,20 4 778 929 97,19
Érvénytelen szavazatok (százalékban) 135 371 2,68 137 991 2,81
Összes szavazat (százalékban) 5 053 428 69,70 4 916 920 71,55
Választójoggal rendelkezők száma 7 249 831 6 871 595

Már első ránézésre látszik, hogy a szeptember 28-i adatok manipuláltak, hiszen az érvényes és érvénytelen szavazatok összege nem egyezik meg az összes szavazatok számával, ráadásul a százalékaik összege sehogyan sem akar száz százalék lenni.

Már két évvel korábban létrejött az egyetemisták körében egy ifjúsági szervezet Otpor (Ellenállás) elnevezéssel. Le nem ellenőrizhető forrásokból nyilvánosságra került, hogy az Egyesült Államokból történt e szervezet pénzelése, a fiatalok felkészítése az erőszakmentes ellenállásra pedig Montenegróban és Magyarországon játszódott le. Ez a szervezet a választások „hivatalos eredményének közzététele után egész Szerbiában, a nagyobb településeken minden nap sétákat szervezett, amelyeket dobosok vezettek, a mottójuk pedig Gotov je! (magyarra többféle fordításban olvashattuk, mivel ez a mondatocska szerbül többértelmű – Vége van!, Befejezte! stb.) volt, amivel valójában arra utaltak, megbukott Milošević diktatúrája. Mindennek fontossága abból eredt, hogy a már említett DOS-koalíciót egyedül az kötötte össze: le kell váltani Miloševićot, a miértre már nem tudtak egyértelmű választ adni. Voltak olyanok, akik a diktatúrát követő demokratikus átalakulást akartak létrehozni, mások az akkori rendszer militáns soviniszta jellege miatt szerettek volna változást, de akadtak olyanok is, akik elégedetlenek voltak a rezsimmel, mivel nem tudta megvalósítani a minden szerb egy államban célt, azaz Nagy-Szerbia létrehozását. A legutolsó ok még a (akkor még jugoszlávnak nevezett) hadsereg és a pravoszláv egyház átállását is eredményezte, így a rezsim védelmét már csak a rendőrség biztosította.

Ez történt Magyarkanizsán is nap mint nap. Az emberek pedig nagyon várták a változást, így október 5-én az addiginál sokkal nagyobb tömeg gyűlt össze. A szokásos séta némileg másként sikeredett, ugyanis a fiatalok egy kicsit változtattak az addigi útvonalon, hiszen útba ejtették a Milošević-rezsim feltétel nélküli kiszolgálóit, úgy érezték, be kell nekik jelenteni: Vége van! Mivel többen is állandó kapcsolatban voltunk Belgráddal, azonnal értesülhettünk arról, hogy a rendőrség is átállt a tüntetők mellé, elfoglalták a Belgrádi Televízió épületét, na meg minden egyébről, így a séta vége örömünneppé változott.

Másnap Milošević élő televíziós adásban beismerte választási vereségét és visszavonult rezidenciájába, ami azt jelentette, házi őrizetbe került.

Azok, akik kíváncsiak a részletekre is, azokat megtalálhatják az interneten, a https://hu.wikipedia.org/wiki/2000-es_szerbiai_tüntetések#Milošević_elismeri_a_választási_eredményeket cím alatt. Ha figyelmesen átolvassák, rádöbbenhetnek, szinte semmi sem változott a hatalom gyakorlóinak viselkedésében, hiszen a diktatúra fennállását biztosító pártok vezető személyei ma is fontos tisztségeket töltenek be, egyedüli demokratáknak vallják magukat, új vagy régi pártjukat pedig demokratikusnak, és mivel az uralkodás akkori módszereit jól megtamulták, ma is azokat alkalmazzák. Kénytelen vagyok idézni egy szerb közmndást: Vuk dlaku menja, ali ćud nikada! Nem fogom lefordítani, mert itt a magyar megfelelője: Kutyából nem lesz szalonna!

BALLA Lajos