A múlt hét legelején bombaként robbant a hír, hogy a járványveszély fokozódása miatt esetleg Szerbiában is bezárják az iskolákat és az egyetemeket. Hasonló intézkedések Európa megannyi országában várhatók, néhol már érvényben is vannak.

Az információ releváns helyről, a köztársasági válságtörzs köreiből származik. A sajtó először dr. Branislav Tiodorovićra hivatkozva közölte a hírt, aki szoros kapcsolatot lát a lakosság egy részének elővigyázatlan magatartása és a fertőzöttek számának növekedése között. Arra utalt, hogy – elsősorban Belgrádban – rengetegen megszegik a szabályokat, főként a vendéglátó- és szórakozóhelyeken, ahol tömegével fordulnak meg fiatalok, így körükben terjed a járvány leginkább. A főváros egyébként is a járvány legnagyobb gócpontja. Ha az új fertőzöttek napi száma meghaladja az 500-at, várható az iskolák és egyetemi karok működésének felfüggesztése. Mire önök e sorokat olvassák, ez a körülmény a járványügyi szakember véleménye szerint várhatóan be is következik. Különösen akkor, ha „a lakosság nem tér észhez”.

Dr. Predrag Kon orvos alezredes valamennyivel visszafogottabban fogalmazott ugyan, de lényegében szintén felvetette ezt a lehetőséget. Szerinte „ha nem sikerül fenntartani a szigorú ellenőrzést az iskolákban, akkor egyes intézményekben korlátozó intézkedéseket kell bevezetni”.

A bejelentés heves érzelmeket váltott ki a közvéleményben, amit a hírekhez fűzött olvasói kommentárok is tükröznek, olyannyira, hogy Tiodorović doktor magyarázkodásra kényszerült: magát az iskolabezárás lehetőségét továbbra is fenntartja, de tagadta, hogy annak határszáma napi 500 új fertőzés. „Ez a járványügyi helyzettől és annak értékelésétől függ” – mondta.

A szerb oktatásügy vezető „forgatókönyvírója”, a még mindig (és akár életfogytig) miniszter Mladen Šarčević kijelentette: „Egyelőre nincs ok az iskolák és az egyetemi karok bezárására, és reméljük, hogy ez így is marad. Arra az esetre, ha a járványügyi helyzet súlyosbodik, az Oktatási Minisztérium elkészítette az összes forgatókönyvet.” Iskolabezárás viszont november elsejétől még nem lesz.

És hogy teljes legyen a kép, álljon itt a fő megmondóember, a köztársasági elnök véleménye is. Aleksandar Vučić – bár elismeri (!), hogy nem szakértő a kérdésben, azaz nem tagja az orvosi csapatnak  – „nem sok értelmét látná az iskolák esetleges bezárásának”.

Vitatott adatok, valós nyomásgyakorlás

Nemcsak az olvasói kommentek száma és indulatos hangvétele, de egyéb körülmények is arra utalnak, hogy a járványhelyzet súlyos társadalmi frusztrációkat gerjeszt az élet és az oktatás terén. Ebben az oktatás megszervezése, hozzáférhetősége, hatékonysága és a családok életére gyakorolt hatása kiemelt helyet foglal el.

A napi esetszámok növekedését és az iskolák esetleges bezárását szigorúan egy határszámhoz kötni jelenleg azért is nyugtalanító, mert (a 021 hírportál közvélemény-kutatása szerint) a lakosság 83 százaléka úgy véli, eltitkolják a járvánnyal kapcsolatos valós számokat, emiatt sok embernek szilárd meggyőződése, hogy az adott politikai helyzettől (választások közelsége, tanévkezdet, figyelemelterelési szándék stb.) függően manipulálják az adatokat. Ezt a válságtörzs tagjainak elejtett vagy burkoltan megfogalmazott félmondatai is alátámasztják.

Pásztor István viszont „egészen biztos abban, hogy Szerbiában az illetékesek a reális számokat közlik a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatban”.

A Batut Közegészségügyi Intézet szabályzata szerint egy iskola akkor áll át online oktatásra „ha a diákok több mint 50 százaléka megbetegszik”. Az 500 fős országos napi esetszám és e között az 50 százalék között van némi különbség.

A másik, szintén komoly körülmény, hogy a távoktatás már kipróbált és a jövőben is lehetséges formái csak a nyilatkozatokban tűntek eredményesnek. A szülők és a diákok csaknem teljes létszáma (kb. 93-95 százaléka) a tantermi oktatás mellett tette le a voksát.

A két körülményből adódik, hogy egy határszámhoz kötött döntés lehetősége a közvéleményre gyakorolt erőteljes nyomásnak (akár zsarolásnak) is vehető, még akkor is, ha jó szándék vezérli, és a lakosság egy (jelentős) részének lezser magatartását hivatott megváltoztatni. Nem is megalapozatlanul. Az említett közvélemény-kutatásban nyilatkozók mindössze 5,77 százaléka véli úgy, hogy „a szerbiai polgárok felelősségteljesek, és betartják az intézkedéseket”.

Az iskolabezárás súlyos teher 

Valljuk be őszintén: a közvélemény joggal tart attól, hogy a tavaszi szigorú korlátozások újból hatályba léphetnek. Az illetékesek nem győzik hangsúlyozni, hogy rendkívüli állapot bevezetéséről (egyelőre) nincs szó. A korosabbak emlékeznek rá: ha valamit előre cáfolnak, az utóbb be szokott következni.

Meg attól is, hogy esetleg csak az iskolákat zárják be. Töredelmesen azt is be kell vallanunk: a jelenkori családok túlnyomó többsége nincs arra berendezkedve, hogy a gyerekek egész nap otthon legyenek, így óriási gonddal szembesülnek, ha netán ilyenre sor kerül, mert a gyermekek nem tanulták meg az életkorukhoz mért önállóságot és növekvő egyéni felelősséget, sem azt, hogy iskolai kötelezettségeiket egyedül kell teljesíteniük. Elképesztő mértékben támaszkodnak (főképp szülői vagy az általa „biztosított” külső) segítségre. Nem alakult ki annak rendje, hogy a gyermekeket be lehet (be kell) vonni a család mindennapi elfoglaltságaiba, hogy az idősebb testvér felügyeljen a kisebb testvérre, sőt egyéb feladatokat is ellásson körülötte (gondoskodjon róla, segítse, bevonja a családi feladatokba stb.). Amennyiben rosszabbodik a járványhelyzet, ezek a körülmények számos családot kényszerítenek lehetetlen helyzetbe. Ettől mindenki tart, még úgy is, hogy például az óvodák esetleges bezárásáról eddig egyetlen szó nem esett.

BERETKA Ferenc